A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-10-03 / 40. szám

egyáltalán nem védekezhet, de bent talán még igen, hiszen, ha egy nappal Is hoszszabb az élet, az is valami. S ha figyelik, ha nem, de kezdte háza őrségét erősíteni.

Hetekig kerülgették a házát a kapudzsi hasik, többen is, de soha nem tudta amez, hogy hol van ama másik, vagy hogy van-é ilyen egyáltalán, egyszer majd hogy nem sikerült mellbe szúrni. Egy vejét kísérte ki a kapuig (van neki tucatnyi veje, de több is), s ekkor hozzáugrott égy és kés villant, de azon nyomban össze is kucorodott, s árván hullott le a kövezetre a kés. Hiszen éppen azért tudott híres nagy ember lenni ez az albánból lett basa, mert gyorsabb volt a keze, mint a villám és úgy tudta ellenségeit vágni, mint a háremében az asszonyok keze a répát.

Minden próbálkozás hiábavaló volt, és végül is ügy kellett a házat elfoglalni, mint valami ellenséges várkastélyt. Lövöldözés, roham a kapu ellen nagy hatalmas gerendával, mint faltörő kossal, a hárem asszonyai mint a szöcskék röppentek ki az utcára, udvarra, az ablakokon, még fent az emeleten is, védelmezték a házat. Végül Is elfogyott a lőszer, maradt a kard, előbb a vállán sebesült meg, aztán lefogták és úgy ölték meg, mint ama gyaur kutyák a disznót.

Hiába. Nem megyen ez másként. Ez az Államért, mert az Állam minden. Dehát mi az egyén? A lehető legtöbb: élete árán is szolgálni az Államot. Majd kárpótolja Allah, az egy örök Isten a másvilágon. (Soha meg nem öregedő hetvenhét hurival és örökké zengő harsonával.)

Itt aztán kapott pénzt a kincstár dögivei, de ennyi mégsem elég, több kell, mert úgy látszik, hogy most nem elég a janicsároknak a negyedéves zsold, mint ráadás, vagyis kitüntetés,

Kint a palota előtti téren van a vendégfogadás, ahol is dúsan terített hosszú asztalok vannak két sorjával végig, tehát hosszan. Rajtuk a húsok, főként a birkahúsnak, meg a kappannak többféle változata, aztán többféle tészták, mézes sütemény, tarhonyák és mivel a borivást tiltja a Korán, hát ásványvizek, meg aztán gyümölcslével kevert italok, de bor is van. Mégpedig úgy, hogy nem forrott ki a must, mivel forrás előtt bizonyos ásványi anyagot fszalicilt 1 kevernek bele s ettől mustnak marad. Ha esetleg... késtek a keveréssel. vagy hogy kifelejtették belőle hát Istenem. Egyszerűen: kiforrott a bor. Az a fontos, hogy ügy van nyilvántartva a palota pincéjében, mintha nem forrott volna ki.

S az asztalok között, de azokon is, innen és túl, janicsárok. Janicsárok kívül a falakon, janicsárok az ablakok s erkélyek alatt, janicsárok a kapukban, mintha merevül janicsárokból állna a világ.

De nagyon csendesek, hallgatagok. ímmel-ámmal nyúlnak az ételekhez, meg az italokhoz, csak ott van egyre fokozódó izgalom, ahol elfelejtett kiforrni a bor.

De ez az izgalom egyáltalán nem olyan, hogy valaki egyetlenegy szóval is ócsárolná vagy mocskolná a Portát, vagy (Allah kegyelmezzen), a szultánt, ohő, dehogy olyan. Hiszen, megesett már, hogy egy ilyen dús lakoma közben kezdték kifogásolni az élelem elosztását, meg hogy gyengül a ruházat, de még az! Hanem az, hogy a kard se olyan acél, mint volt régen és hogy lassan kivész az a jó kutyafajta, amely soha nem szemben támadott, még csak nem Is hátulról, hanem mindég csak oldalvást, meg aztán még a csizmaszárból Is kirágta, tehát eltüntette a lábszárcsontot.

Ez s hasonló volt a szóbeszéd, és egy pillanat, mint mikor bekavar a szérűre a forgószél, és hajánál fogva rángatták ki á szultánt a palotából és vitték a Héttorony várába, de mikor a kapuhoz értek, teljesen agyonverték.

Magános emberek, janicsáröltözetben kóringyálnak itt köztük erre, arra, itt is belekóstolnak valamibe, amott is, ez az egy, aki ennél az asztalnál piláfot eszik, amíg harap, szeme oldalvást sandít, a füle szinte megnyílik, beszívja azt, amit mellette beszélnek. Nagyot nyel, tenyerét öszszecsapkodja és jobb vállát előre veti, megyen ki. Azután a palotába be. Zajtalanul, mintha mezítláb volna, benyit a dívánba és pontosan úgy; mint a többi, leül, legszélről.

— Nos? — hangzik feléje a kérdés.

" Hiába. A negyedévi zsold immár nem elég.

— Félévi elég volna?

— Azt hiszem, hogy az sem. Valami más kellene, mivel más a baj.

— Halljuk, hogy ml. Ha a szultán kérdezősködik, és neki nem lehet csak röviden, a lényeget mondani, vagy kérdezni.

Mennél több embert hallgatok meg, annál valószínűbb, hogy a megint elveszített keleti háború, meg a Német-római császárság előretörése a baj.

— Dehát a magyarokat segítjük, hogy erősödjenek meg, a álljanak ellent a hódításnak.

— Tudják. Szerintük több s másmilyen segítség kellene. Mégpedig az,‘hogy necsak a németek ellen szervezkedjenek a magyarok, hanem a török birodalom mellé is álljanak. Erről beszélnek.

A szultán fent ül az aranyozott trónon, s a trónszék háttámlája is aranyfonállal hímzett párna, szemébe néz az előtte, lent ülő dívánnak. Alacsony, kövérkés ember. Homloka a tarkójáig kopasz lenne, de hát a fejét fedi a turbán, nyaka mintha nem is volna, mintha közvetlenül a két válla felett lenne a feje, hízásnak eredt már. De inkább csak a hastájékán hízik. Szeme se rebben, csak nézi a beszélőt merőn, s amikor az elmondta, amit akart, pillanatig még csak nézi, nézi, aztán inkább a szemével, mint a fejével int felé, ami azt jelenti, hogy menjen ki. Majd szólnak neki, ha szükség lesz rá.

Egy-egy fegyveres áll az ajtó mellett kétfelől, kicsit odább két másik ül a szófán. s egy ajtó félig nyitva odább, a testőrség terme. Akiknek egy csoportja várakozik bent talpig fegyverben. Nem történik itten semmi, dehogy történik, de azért, ki tudhatja?

Az iménti ember kijön, szótlanul megyen odébb, de lépést vált hirtelen, mert ügy néz rá a két hallgatagon ülő, mintha belé akarnának látni a veséjébe. De odább meg a testőrség nyitott ajtaja van, itt se jó ... Legjobb lenne kint, a bazárokban, vagy akár az erdőkben, vagy a tengeren, nem, nem könnyű dolog az embernek kémnek, figyelőnek, besúgónak lenni. Viszont a nagy birodalom enélkül el sem képzelhető, hiszen még a főmufti, a birodalom igen tekintélyes embere is ennek alapján beszél:

— A hírhozó igazat mondott. Nem elég már az, hogy a magyarokat segítjük a németek ellen, hanem barátságunkba kell őket fogadni, segíteni, saját dolgaikban is, olyan annyira, hogy még a várak védelmét

is biztosítsuk nekik saját csapatainkkál, amit a németektől elfoglalnak. Hogy vissza ne foglalhassák.

Nagy mondás. És a jelen zavaros történelmi helyzetben okos mondás is. Hiszen, ez alig más, minthogy a magyarokkal foglaltatják el a varakat az ő számukra. A magyarokkal üldözik ki a németeket az országból, elsősorban is az ő hatalmuk biztosítása érdekében.

Ezt mindenki tudja. Csakhogy nem mondhatja. Mert a dívánban nem csak az az emberi bölcsesség fokmérője, amit mond, de még inkább az, amit nem mond. A hallgatás nagyobb művészet, mint a beszéd, de általában nagyobb minden művészeteknél. Értelmes emberekből áll a díván, talán a legműveltebb mégis a khádi, vagyis a főbíró. Ez azt mondja:

— Valamit máris adni a janicsároknak a javuló helyzetből. Talán azt, hogy a Német-római császárság recseg, ropog, áss utolsót rúgja, a magyarok úgy verik őket, mint a rongyot, de a győzelem, mégiscsak a janicsároké. Hiszen ők állították meg hódító útjukban. Viszont a magyaroknak, vagyis Bocskainak is adni kell valamit, hogy mit, a díván bízza rá egy választott bizottságra, aki cselekedjen azonnal, beszéljen a janicsárokkal, szöyegezze meg a fermánt a budai és temesvári basákhoz és külön fel kell venni a barátsági érintkezést Bocskaival.

És alig telik el jó másfél óra, a janicsárok vidám zajjal ünnepelnek a dúsan rakott asztaloknál, s odább, a szeráj kertjében a velencei módon készült gondolák ringatóznak az odaliszkokkal a tavon, lampionok égnek az estében itt is, lentebb is, a szeráj kerítésén túl is, s a téren a zene szól, s a közeli s távolabbi kaffanákban kezdődik az esti s éjszakai élet, énekmondásokkal, táncokkal.(Folytatjuk!)

13