A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-10-03 / 40. szám
TÖRÖK ELEMÉR E m b er És kezdődik a béke emberhez méltó végre nem lesz teremtéselőtti sötétség pötyöghet tovább az élet másodpercmutatója hegy-sörényű bolygónkra nem borul csíra-ölő árnyék és meggyógyul ami fáj még míg valami történne mégis minekünk állni kell tiltakozón egybekapcsolt vastenyerekkel SLAWOMÍR MROZEK 'Az igazgató mindnyájunkat behívatott és azt mondta: — Elvtársak! Ez így nem mehet tovább. Mi napról napra eláruljuk műveletlenségiinket és kultúrszegénységünket. Elég bemenni a ... hogy Is mondjam .. . egyszóval a toelettre és elolvasni a falakon és ajtókon lévő feliratokat. Ahány szó, annyi helyesírási hiba, s a kézírások is olyan ocsmányak, hogy ... egyszóval rettenetes! Mától kezdve ott függ majd láncon a Helyesírási szabályzat kötete. Ha valaki nem tudja, mit hogyan kell írni, nézze meg! És rendesen írni, töltőtollal...! Az igazgató szavait erősen a szívünkre vettük. Csakhát az objektív nehézségek hamar megmutatkoztak. Küldöttséget menesztettünk az igazgatóhoz. — A Szabályzat nem vált be — mondtuk. — Nincsenek benne azok a kifejezések, amelyekre szükségünk lenne. Nem is beszélve arról, hogy valami aszociális elemek személyes használatra kitépik belőle a lapokat. — Kellemetlen s=* töprengett az igazgató. Valami mást kell hát a falakra írni: Aki nem tud meglenni firkálás nélkül, Írjon i gondok a kékhomlokú kozmosz alatt összeesküdve végre őrök jóra és szépre mélyen beléd gyökerezve anyaföld drága teste megtermékenyítő kedvünk harmat-üstökű reménye mert az ember oly szerény kicsi állat szeretni nevetni és élni akar. fel valami idézetet a hazai irodalomból, utóvégre írónk van elég. Ez szép is lesz és hasznos is, s mindenekelőtt a helyesírás biztosítva lesz. Valóban, azután a színvonal emelkedett. rA víztartály mellett ez a felirat jelent meg: „Ép testben, ép lélek“, egy másik helyen: „Az elmúlt örömöket semmilyen csoda viszsza nem hozza“, valaki meg éppen az ajtóra írta: „Szív és lélek nélkül, mint egy halom kiásott csontváz“. Annyira elburjánzott köztünk a kultúra, hogy egyesek végül is franciául kezdtek írni. Megjelent egy ilyen felirat: „Vive le directeur!“ Csakhogy — mindent a maga idejében. Váratlanul felbukkant, egy ismeretlen vandál és az egész falat összefirkálta olyan dolgokkal, hogy még most is elpirulok, ha rágondolok. Még szerencsére kiderült, hogy ezek is idézetek voltak, egy kortárs író új müvéből. Megkönnyebbülten fellélegeztünk. Á végén még tetszettek is az idézetek... Annyira tárgyilagosak és hogy összegyűjtötte őket! Hiába, a kultúra mégiscsak erőt jelent.., Fordította: -duba-JCuítwui hétfküznapxa A költő második szakmája (Le Journal des Poétes, 1965. 1.) Á költők Belgiumban megjelenő nemzetközi folyóirata körkérdést intézett munkatársaihoz: Vajon a költőt lealacsonyítja, túlterheli-e, ha életének fenntartásáért „második szakmát“ választ? Idézünk néhányat a feleletek közül: Á második szakma hasznos, mert tudósítja a költőt az élet jelenségeiről, a „valódi világról“. A kérdés csak az, hogy marad-e ideje a semmittevésre, vagyis arra. hogy átadja magát mindannak, ami benne verssé válhat (Eugene Guillevic). Ä kenyérkeresésre fordított idő: a mindennapos harc sebeket és kincseket oszt a költőnek. Semmi sem tehet nagyobbá, mint egy nagy család (hue Bérimont). Nem terheli túl, de boldog az a költő, akinek nincsenek létfenntartási gondjai — mert így költészetének élhet (Franz Hellens). Éppen ellenkezőleg. Figyeljük csak meg a költők életrajzát (Jean Louis Vallas.) Nem. Ä mindennapok forgatagában való részvétel valóságos kovász: nélkülözhetetlen a képzelőerő felfrissítéséhez (Géo Libbrecht). Igen. Az ember vagy milliomos, vagy csavargó. Vagy Valery Larbaud, vagy Verlaine. A „második szakma“: illúzió! Ä költő verset ír, egyébbel nem foglalkozhat (Charles le Quintrec). Ellenkezőleg! A „második mesterség“ (mintha a költészet is mesterség volna!) anyagi függetlenséget biztosít a költőnek, lehetővé teszi számára, hogy ne hódoljon be a pillanatnyi divat vagy sznobizmus parancsának. Nem az az igazi költő, aki eladja magát, hanem az, aki nem ír mást, mint amit érez (Henri Gornélius). Nem szükségszerűen, és gyakran éppen nem. Természetesen minden a mesterségtől függ (Carlos de Radzitsky). írónak és különösen költőnek lenni nem mesterség, hanem hivatás. Versírásból nem gazdagodott meg senki, vagy csak nagyon kevéssé. De kit érdekel az, hogy a költő megélhetési forrása munka-e vagy szubvenció? Tőle csak azt várjuk, hogy szép verseket írjon (Louis le Sidaner). Charles le Quintrec tehát lényegében egyedül maradt véleményével: a megszólaltatott költők ha alkatuk és világnézetük szerint különbözőképpen Is fogalmazták meg válaszukat — tudatában vannak annak, hogy a „második szakma“ , .erősíti a líra hatását. N 11 Ota Janácek: Manón Lescaut DÉNES GYÖRGY A próféta Szólt a költő s a társaság szorongva ámult, ahogy a szó szavakat görget; s a kávéházi asztalnál borongva, a nagyhajú bárd új igéket zengett. Kövér karját, mely kurta volt és szőrös, prófétaként az ég felé emelte: — Emberség — mondta, s fulladozva hörgött.., Nem bírta. Leült. Földre nyomta terhe. Hajnaltájt még a lucskos utcát rótta; szívében minden emberek szerelme, égő szemén a múzsák szűzi csókja s a harmatozó ég szelíd kegyelme. Az utcasarkon, szennyvizekbe esvén, egy ember hevert részeg mámorában és nyögve szólt: — Ó, húzz fel innét, testvéri De ő csak morgott, s otthagyta a sárban.
