A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-10-03 / 40. szám

a bürokrácia mint társadalmi réteg

§ A Szlovák Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Intézetének meghívására hazánkba látogatott Joze Goriöar, a ljubljanai egyetem | társadalomtudományi és bölcsészeti intézetének igazgatója. A „Kul| túrny íivot“ szerkesztője jeltett neki pár kérdést a bürokráciával, * a jelenkori társadalom eme különleges rétegével kapcsolatban. Fe- S leleteit a következőkben összegezzük.

A bürokrácia történelmi és fejlődéstani téren egyaránt kapcsolatban van az állammal: ugyanis bele tartoznak mindazon egyének, akik „az állam nevében és érdekében“ társadalmi tisztséget viselnek jogi és politikai téren. A bürokrácia problémája viszonylag ugyan elég későn jelentkezik társadalomtudományi téren, de vessünk csak egy pillantást a hivatali gépezet nagyarányú növekedésére az iitolsó száz év alatt. Franciaországban 1845 éta csaknem öt és félszeresére emelkedett a hivatalnokok szánta. Az Egyesült Államokban — ha a katonai bürokráciát nem is számítjuk — 1870 óta háromszázezerről

1955-ig 6 706 000 személyre emelkedett a szövetségi hivatali gépezetben a hivatalnokok száma. Ezzel egyidőben megnőtt a gazdasági hivatalnokok száma is, főként a nehéziparban. Engels, Anti-Dühringjében ezt így nevezi: „a kapitalisták kiszorítása fizetett hivatalnokok által“.

A bürokrácia fogalma természetesen nem fed minden egyént a legfelsőbb állami hivatalok képviselőitől egészen az Írnokig. A bürokráciának, mint különleges társadalmi rétegnek társadalomtudományi elemzéséhez ismernünk kell e réteg alkotó elemeit. Feltételezem, hogy ezek közül a legfontosabb a hatalom, azaz a hatalom gyakorlása.

Azért esett választásom erre a kritériumra, hegy a hivatalnokok, alkalmazottak egymástól olyannyira eltérő csoportjából kizárhassuk a jóval egyöntetűbb társadalmi réteget — a bürokráciát. Ezt az eljárást indokolttá teszi a technikai értelmiség problémája. Ennek soraiban ugyanis vannak olyanok, akiknek a kezében van a hatalom és ezt a hatalmat gyakorolják is. Az már lényegtelen, hogy ez a hatalom elsődleges vagy pedig nem. Ilyenek például a műszaki igazgatók, a nagy termelő egységek vezetői, stb. Ha tehát az államgazdasággal kapcsolatban bürokráciáról beszélünk, elsősorban a technikai értelmiségnek ezt a típusát soroljuk bele, de nem azokat a magasképzettségű szakembereket, akik kellő hatalommal nem rendelkeznek.

A hatalom fogalma nemcsak az államhatalom fogalmát fedi ebben az esetben. A bürokráciának hatalma van ökonómiai és technológiai-szervezési téren ts, bár a hatalom eme fajtáit egy közös nevezőre redukálhatjuk — joga és lehetősége van, hogy viszonylag önállóan határozhasson. Ezenkívül nem szabad megfeledkeznünk a

társadalmi kényszer jogáról és lehetőségéről sem. Csak igen ritka esetekben elsődleges jellegű ez a hatalom, de előfordult például a fasiszta rezsimben; a legtöbb esetben csak az alkotmány, a törvények, a nemzetgyűlési mechanizmus által korlátozott hatalommal rendelkezik. Az önálló döntés viszonylagos és mindig az adott helyzettől függ. A történelemből sok példát hozhatnánk fel, amikor a bürokrácia egy része (rendszerint a katonai bürokráciái államcsínyt hajt végre és hosszabbrövidebb időn keresztül korlátlan hatalommal rendelkezik. A szocializmus legújabb történelme rámutat arra, hogy a szocialista forradalmi folyamat stagnált, amikor a párt- és az állami bürokrácia a „nép szolgájából“ — ahogyan Lenin mondja — a társadalom urává változott.

Azzal, hogy a bürokráciát az általa gyakorolt hatalmon keresztül definiáltuk, tulajdonképpen csak ideális típusát határoztuk meg. A társadalomban azonban nincsenek ilyen elszigetelt és tiszta típusok és jelenségek.

A már meghatározott bürokráciától magától meg kell különböztetnünk az úgynevezett „hivatali bürokráciát“, mely tulajdonképpen már nemcsak a szoros értelemben vett bürokráciának, hanem az egész hivatalnok rétegnek az emberekhez, a „felekhez“ való viszonyát jelenti. Ma az emberek általában ezt a hivatali bürokráciát emlegetik, ha a bürokráciáról beszélnek és igen gyakran nem a legjobb értelemben. Hiszen ezzel így vagy úgy mindenki kapcsolatban van. Ezért aztán a bürokrácia szó említésekor az emberek szeme előtt akaratlanul is az aktacsomók és az elintézetlen, hosszadalmas ügyek jelennek meg az íróasztal mögött trónoló, fényesnadrágú, de gyakran nagyon is fontoskodó kishivatalnok személyében. Ezeknek az úrhatnám kishivatalnokoknak azonban vajmi kevés közük van az igazi bürokráciához, mivel tényleges hatalommal nem rendelkeznek.

A hatalom kritériuma alapján most már könnyen elválaszthatjuk a bürokráciát a hivatalnok-tömegektől, de nem definiáltuk következetesen, mint társadalmi réteget. A teljes definícióhoz még szükség van valamire, éspedig — a bürokrácia viszonylagos függetlenítésére attól, akitől a hatalmát kapta.

Marx Károlynak „A francia polgárháború“ című művéhez írt előszavában Engels a következőket mondja: „Maga a társadalom érdekeinek védelmére saját külön

Hűsítő Pál jelvétele

szerveket hozott létre az egyszerű munkamegosztás alapján. Csakhogy ezek a szervek — melyek betetőzése maga az államhatalom — a saját érdekeiket szolgálva egy idő után a társadalom szolgáiból a társadalom uraivá lettek.“

Példa lehet erre a sztálinizmus, amikor az állami hivatalnokok függetlenítették magukat a néptől, illetve a munkásosztálytól a forradalom után. A Nuovi Argument című cikkben ezt olvashatjuk: „Sztálint úgy képzeltem el, mint valami piramis csúcsát, mely azután lefelé egyre szélesedve sok »kis Sztálinból« állt, akik felülnézetből ugyan tárgyak csupán, alulnézetből viszont a személyi kultusz fenntartói és biztosítói voltak. Ennek a gépezetnek szabályos és feltétlen működése nélkül a „személyi kultusz“ megmaradt volna szubjektív álomnak, kóros tünetnek és sohasem lett volna belőle évtizedekig tartó társadalmi effektus.“

Látjuk, mi történik, ha a bürokrácia függetleníti magát a szocializmus mellett. Most nézzük ugyanezt a tőkés társadalomban.

Már Marx látta a gazdasági bürokrácia megformálódását, mint az ipari kapitalizmus objektíve feltétlenül szükséges társadalmi folyamatát, mely a kapitalista monopóliumok felé fejlődik. A Tőke harmadik kötetében írja, hogy a közigazgatási munka a részvénytársaságokban egyre inkább a tőkétől — a magántulajdontól távolodó tevékenységgé változik. A modern társadalomban egyre nagyobb szerephez jut az ipari bürokrácia; a tőkés viszont, aki nem veszi ki részét a termelő folyamatból, egyre Inkább veszít jelentőségéből.

A bürokratizmus tehát nem emberi tulajdonság — bár kétségtelenül van ilyen emberi tulajdonság is —, hanem egyes átmeneti időszakok társadalmi jelensége. Ügy ahogyan a fiatal szocialista társadalom sem likvidálhatja egyik napról a másikra a kapitalizmus minden maradványát, nem képes a bürokrácia jelenségeinek likvidálására sem ilyen rövid Idő alatt.