A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-10-03 / 40. szám
Most eszembe .jut az a mondás, mely szerint „ha valaki csak valamiért szeret valakit“, azt nyugodtan meggyanúsíthatjuk azzal, hogy egyáltalán nem szeret. A szerelem legyen önzetlen! Ez azonban nem azt jelenti, hogy vak legyen. A tipikus észházasságokhoz tartoztak a régi „kaszt“ házasságok: orvos leánya és orvos fia, paraszt lánya és naraszt fia, de ez már kihalóban van nálunk. Már nem is a származás a probléma, hanem a kultúrszint különbsége', -r „Boldog lehetek-e, ha feleségül veszek egy olyan lányt, akinek csak kilencéves Iskolája van?“ — kérdezi egy tanító. Ez a kételkedés indokolt, bár minden attól függ, mire képes a férfi, hogy a nő kultúrszint je megnövekedjen. Sajnos azonban a gyakorlat azt igazolja, hogy ilyen esetekben inkább a műveltebb partner ereszkedik le a kevésbé művelt színvonalára. Ez ugyanis kevesebb fáradságba kerül, kényelmesebb ... Sok észházasságot valóságban a szülők intéznek el. Kínában és Indiában az a szokás dívott, hogy a feleséget a szülők választották, és a vőlegény csak a házassági szertartás után láthatta a feleségét. Ilyen esetben szerelemről beszélni sem lehet. Ilyenkor mindig a vagyoni vagy törzsi érdek a döntő tényező. Ezt pedig a szülők kizárólag ész alapon beszélték meg egymás közt. Nálunk az az elv, hogy a fiatalok maguk választják meg életük társát. A rokonok, és a szülők itt csak tanácsadóként szerepelnek. Az azonban bizonyos, bármennyire Is a fiatalok mondják ki a döntő szót, hallgassák meg azért az öregebbek, a tapasztaltabbak tanácsát is. A szülők véleménye és tanácsa megvilágíthat olyan pontokat, amiket egy tapasztalatlan fiatal esetleg későn ven^ ne észre és elrontaná két vagy több ember életét. Nagyon helytelen, ha egy fiatal így förmed a szüleire: — Maguk meg sem érthetik, hiszen olyan maradiak... Ideális az lenne, ha a szülők és gyermekeik véleménye az ilyen fontos kérdésekben megegyezne. Ez azonban csak olyan esetekben áll fent, amikor a gyerek kiskora óta bizalommal volt szüleihez. A szülők ezt a bizalmat baráti tanáccsal, megértéssel hálálják meg és azzal, hogy a magúk ügyének tekintik gyermekeik boldogságát... Végül meg kell említenünk azokat az eseteket is, amikor a házasságot a partnerek más és más szempontból tartják kívánatosnak. Nem ritkán fordul elő, hogy a lány valóban szerelmes a férfibe, az viszont hűvösebb érzelmeket táplál a lány iránt. Az ilyen házasság vajon mivé fajúi? Itt ugyan, számolni kell azzal is, hogy az a fél, amelyik nem érzelmi okokból lép házasságra, később valóban megszeretheti élete társát és igen boldog lehet a házasságuk. Vannak ugyanis olyan emberek, akiknek hosszú együttélésre van szükségük, hogy valóban megszerethessenek valakit. Az ő szerelmük csak a tisztelet, a megbecsülés ás barátság talaján •virágzik ki. Az érzelmeik nem lobognakugyan egetverő lángokkal, de talán tartósabbak. Sokkal rosszabb a helyzet, ha valaki nem értékelij nem becsüli azt a személyt, akivel házasságot köt, csupán azt, amit a házassággal nyer: a pénzt, az állást, a kapcsolatokat, a kényelmet. Az ilyen ember a partnerét csak eszköznek tartja, a siker felé vezető út egy kellékének, de mint embert egyáltalán r.em becsüli. A pénz szétgurul, az elért - cél elveszti varázsos csillogását, de a közömbös partner maradi És az ilyen emberek élete csak most változik pokollá. A veszekedés és a megnemértés egyre gyak -ribbá váló kereszttüzében felperzselődik minden. Hogy az észhézasság csekélyebb értékűe m nt a szerelmi házasság? Nem mondhatnám. Csak a vak szenvedélyből, hirtelen felbuzgó vágyból és a durva számításból kötött házasságot ítélem el. Szerintem a házasság előtt egy kissé az eszét is vegye igénybe mindenki! Lehet ugyan, hogy a hosszú megfontolás után kötött házasság nem bővelkedik majd annyi drámai fordulatban, nem kecsegtet annyi színnel, annyi mámoros, szép élménynyel, de talán éppen ezért nyugodtabb és tartósabb lehet. Az Ilyen házasság lassú, erős gátak között hömpölygő folyamhoz hasonlít, míg a kimondott szerelmi házasságok a zabolázatlan tavaszi vadvizekhez hasonlítanak. Hogy melyiknek a szépsége hat ránk inkább, az már egyéni ízlésünktől függ, tulajdonságainktól és lelki sajátságainktól. Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. De ahhoz, hogy a házasság valóban harmonikus lehessen, mindkét részről sok megértésre, észre, önfegyelemre van szükség. Egy asszony írja, aki újsághirdetéssel ment férjhez Egy magas, ínteligens, magányos középkorú férfi keresi élete társát, egy házias, zenekedvelő. asszonyt. Jelige: „Békés kikötő.“ Egv csalódott, felesége hibájából elvált férfi keresi élete társát, olyan asszonyt, aki békés családi életre vágyik. Jó állásom és jó természetem ván. Jelige. „Nincs mindig ünnep“. Egyszer valaki jót nevetett azon, hogy az 'íven apróhirdetésekben mindenki nagyon vendes. Ínteligens, ha elvált, akkor ez természetesen nem az ő hibájából történt, szereti a zenét és a természetet. Hogy ezekben az apróhirdetésekben mindenki éppen 9lyan, amilyen lenni szeretne. Már nem vagyok mai gverek, átéltem már jópár csalódást . fiatalokkal és szépekkel“ — ezért fogtam most kezembe a tollat. Két Ilyen apróhirde*.és igen komoly szerepet játszott az életemben. Férjhez mentem: Apróhirdetésre — ésszel és — boldogan. Nem boldogan, ez men banális kifejezés, inkább azt mondhatom, hogv elégedett vagyok. , • A zenekedvelő, élettársra sóvárgó úr hebegett. Nőtlen volt. Jólöltözött, rendes, üeves. zeneileg kitűnően képzett — könyvelő. Hosszú évekig közös háztartásban élt az édesanyjával. Az anya meghalt és ő magára maradt beszédhibájával és a zene iránti rajongásával. Senki sem volt, aki mosott, stoopolt. főzött volna rá, aki rendben tartotta volna az ő jól megszervezett háztartását. Ugyan zenerajongónak nem mondhatom magam, de a dadogását nem tartottam nagy hibának. Viszont ő nagy hibának tartotta nálam, hogy nem ámulok-bárnulok, ha ő leül a zongorához... Végül feleségül vette szomszédomat, az én tanácsomra. Boldogan élnek. Bár a hölgy egyetlen hangjegvet sem Ismer, de a férfi játszhat tőle reggeltől-estig. Szép lakásuk van, a konyhájuk olyan, mint valami álom, a férfi nem isz'k, nem cigarettázik, nem csalogatja őt, mint az első férje, akihez tizenhétéves korában ment feleségül. Már egy éve vannak együtt. Az asszony tíz évig várt arra a férfire. aki „Békés kikötőre“ áhítozott. Mindketten révbe értek. Most várnak babát és csak az árnyékolja be néha a boldogságukat, nem dadog-e majd a kisbaba is ... A másiknak színésznő volt a felesége, ő meg mérnök. Számok és újra számok. Vízszintes és függőleges vonalak. Lakótelepeket tervezett. Az asszony haja csupa fürt és a színházzal járta a falvakat. A férjére nem volt ideje, de gyermekre meg háztartásra sem. Mindig magasan a hitvány földi gondok felett lebegett és amikor a férje ráunt arra, hogy mindig az állomáson várja a feleségét és a kávéházakban társalogjon vele, akkor a hölgy megmondta férjének, ne leül. Paolaéka felvétele gyen olyan „ügyefogyott“ és ha otthon akar jóllakni, legalább tojásrántottát tudjon csinálni. Hiszen erre ma már minden valamire való férfi képes. A férfi erre kidobta az asszonyt, bár a ház az asszony „papájáé“ volt. A bíróságon a mérnök felmutatta még valami Rómeónak az elcsípett leveleit Is — és a házasság köddé vált. A mérnök visszatért a számokhoz és kiköltözött a lakásból. Férfi volt a talpán. Kemény, férfias, Intelligens — és csalódott. A szeme örökké kutatott és csak egyet akart: az asszony maradjon otthon. Csak otthon. Neki békességre, nyugalomra és biztonságérzetre van szüksége, hogy dolgozni tudjon. Feleségül mentem hozzá, őbenne örökös nyomot hagyott az első szerelme, nekem viszont nem lehet gyermekem. Mindketten megbélyegzettek vagyunk. Reálisak vagyunk, igazán olyan apróhirdetés-intelligensek, hogy hallgatni tudunk lelki defektusainkról és megértjük egymást sok beszéd nélkül is. Szeretem az általa tervezett épületeket, ű viszont mindig megdicséri a palacsintáimat. Járunk moziba, kirándulásokra, s ha jól érezzük magunkat — hallgatunk. Egyszer megkérdezte tőlem, hogy éreztem-e iránta egy csipetnyi szerelmet, amikor hozzámentem feleségül — és azóta jól érezzük magunkat együtt. A hosszú évek alatt megszoktuk egymást, mert meg akartuk érteni egymást és sohasem emlegettük a múltat, mert nem akartunk egyedül maradni a nagy ürességben. Az apróhirdetésekben sok tragédia, sok boldogság utáni sóvárgás van. Ne mosolyogjátok le az észt, amikor a sorok között a le nem írt szavakat böngészi. Ne nevessétek ki az ilyen apróhirdetéseket és azt a boldogságot, melyet abból a pár sorból két ember merít... Egy asszony, aki a „Nincs mindig ünnep“ jeligés apróhirdetésben találta meg a „boldogságát“. 7