A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-10-03 / 40. szám

Prágában a Vasutas Nap alkalmából a közlekedési dolgozók tinnopl gyűlést tartottak. A köztársasági elnök megbízásából tíz kollektívának és egyes dolgozóknak átadták az „Építősben szerzett érdemekért* ós a „Kiváló munkáért“ állami kitüntetést. A Központi Népművelési Tanácsadó Testület kétnapos központi szemináriumot rendezett Bratislavában a szlovákiai magyar ifjüság nevelésével foglalkozó pedagógusok és népművelési dolgozók számára. A szeminárium a nemzetiségi kérdéssel, a magyar nemzetiségű fiatalok iskolai nevelésével, iskolán kívüli művelődésük kérdéseivel és továbbtanulási lehetőségeikkel foglalkozott. A nemzetiségi kérdéssel összefüggő problémákról juraj Zvara tudományos dolgozó tartott előadást. A közeljövő legfontosabb tennivalója, hogy a nemzetiségi kérdést tudomá­nyos szintű elemzésnek kell alávetni és az eredményeknek megfelelően az egyes intézkedések és előírások (kétnyelvűség) következetes végrehajtását és betartását szilárd jogi normákkal kell biztosítani. Man szigetén befejeződött a Nemzetközi Hatnapos Motorke­­rékpárverseny. Képünkön M. Radek, a lengyel Tropby-csapat egyik tagja a verseny harmadik szakaszában. Plzeüben a Berounka folyó jobb partján épült fel hazánk má­sodik legnagyobb szennyvíztisztító berendezése. A város csa­tornáiból idefolyó vizeket biológiailag is megtisztítják. Képün­kön a hatalmas biológiai szűrő, melyen a szennyeződés nagy részét felfogják. A Német Demokratikus Köztársaságban szeptember 15-ig több mint 647 ezer hektárról takarították be a burgonyát. A burgo­nya betakarításához az NDK-ban több mint 7000 kombájn és 11800 burgonyaásógép áll rendelkezésre. Képünkön a Mark- Zwuschen-i szövetkezet földjein négy kombájnnal végzik a betakarítást.

Next

/
Thumbnails
Contents