A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-09-26 / 39. szám
vagy pediglen várjon kívül egy keveset és csapódjon oda a hajdúkhoz, akik szinte az utolsó pillanatban érkeztek el Ide a nyomukba. Nem sok olyan hadjárat volt még ezen a földön, mint ez. Minden terv, szándék, tett olyan pontosan sikerült, mintha ég és föld és minden, ami van, úgy akarta, vagy segítette volna. A tiszai átkelőhely felé vonulván, falvak, városok széliére níeghódoltak előtte. Serege is nőttön-nőtt, parasztok tömegei, ezrei csatlakoztak, hiszen rettenetes, keserves sorsot hagytak ,maguk mögött. A helyi dézsma, vár — vagy kastálybeli szolgáltatás, pénz, búza, kappan, birka, adózás még csak kibírható lett volna. De a zsoldadó, ez volt sok és túl nehéz. S mára már egyszerűen kibírhatatlan. Mennél nagyobb a császári hadsereg, annál több pénz kell a zsoldra. Ha több pénz kell, több zsoldadót kell a jobbágyakra kivetni. Ráadásul, ha háború van, a zsoldot is feltétlenül fel kell emelni, ha nem is éppen duplájára (de sokszor az is megesik), hanerp legalább másfélszeresére. így aztán a jobbágy hiába tudja, hogy neki erre az évre ennyi és ennyi az adója, valami történik a világban és az országban, leginkább az, hogy ezt a várat a töröktől meg kell védelmezni, vagy el kell foglalni, zsoldemelés nélkül az ilyesmi nem megyen. Ami azt jelenti a jobbágyság számára, hogy az adóját soha, semmi körülmények között nem tudja végképpen kifizetni. A hadsereg darabontjai megint és megint végig kutatják a jobbágyportákat, sőt, ládafiákat. Ha nem volt pénz, elvitték a tehenet, disznót, lovat, birkát, mindazt, amit találtak. Ahol a Bocskai hadseregei elvonultak, özönlött hát be, közéjük a nép. De csatlakoztak a kisnemesek, sőt a birtokos nemesek is. Hiszen, ha nem is közvetlenül, de közvetett' formában a jobbágyság kizsigerelését ők is érezték. Hiszen, ha azoknak eleget tettek, akkor nekik nem tudtak eleget tenni. S azon túl pedig: mennél inkább elhalóban, szünőben volt a magyar nemzeti lét, annál inkább érezték nemcsak szükségességét, hanem mint az általános emberi létezésnek alapját, erejét, törvényét. Voltak, akik az út mentén sorfalat álltak, és egyszerűen csak a menet után csatlakoztak, és csak menet közben jelentkeztek a hadnagynál, vagy kapitánynál, hogy ők harcolni akarnak a császáriak ellen. De voltak aztán, akiknek a csatlakozása ünnepi színek között történt. Kátay Mihály földesúr és a káliói vár ura és kapitánya széttáratta a vár kapuit a Bocskai hadainak közeledtére, ő maga díszruhába öltözött fel, kócsagtollas föveg, bojtosszárú csizma, ezüsttel kivert derékszíj, s rajta a kardja, eléggé számos kísérettel: a várnaggyal, udvarbíróval, szolgabíróval, házi papjával ment Bocskai elé. Természetes, hogy érkezését megelőzte a riadalom: — Jön! Jön az úr ... A hajdúk menetelése ketté vált és csomóra gyürődött a gyepen, Bocskai is leszállt tábori kocsijáról, a lovász ide hozta nyerges lovát, arra ült, és megállt az út közepén. Kátay Mihály közeledett, aztán néhány lépéssel előbb megállt. Levette fövegét, köszönt. — Isten vezérelje a megkezdett útját hazánk gyógyulására, nemzetünk boldogulására! Ámen. Bocskai leejtett fejjel hallgatott, aztán leugrott lováról, a kantárt félig-meddig mögötte lévő lovászának nyújtotta, elébe ment. — A nép szava, Isten szava. Ez a szó szólított engem a síkon. Meg is győzzük ellenségeinket és akkor eltűnik e szegény meggyötört hazából a sírás meg a szomorüsBg. De esak akkor, ha tekegyelmedék is velünk vannak! — Egy az életem, de legyen az a kegyelmedé ... — s megindulnak lassan a vár felé. Régen nem volt a várkastélyban olyan nagy vacsora, mint ezen az estén, szólott a zene, a klarinét, a tárogató, de énekmondók krónikákat is mondtak egészen a késő éjszakáig. A vár alatt dupla borospince volt, ami azt jelenti, hogy van egy nagy tágas pince, benne boroshordók az ászokon, de ha az ember kiborítja a végső téglafalat, ott van az igazi pince. Meg az igazi bor! De hiába, a zavaros világban el kell azt falazni. Mert ha a várkastélyt elfoglalják, azt vissza lehet foglalni, de ha a bort behörpölik, azt nem lehet többé vissza varázsolni. De most kibontódott a fal, és bent a kastélyban ürülnek a kupák, pirulnak az arcok, furulya szól, s még a kastélyból is lejött az, aki úgy érezte, hogy ezen az éjszakán neki feltétlenül el kell táncolni a táncát. Másnap, kora délután érkeztek Tiszalökre, és itt verték az első komoly és igazi tábort. S Kassa város küldöttsége másnap már megérkezik, amelyben benne van Szabó György református pap is, és fegyvert, csapatokat és pénzt ^ajánlanak fel és Tiűséget fogadnak! S nyomban meg is hívják a városba. Ennél többet már nem adhat egyetlen város sem. Természetes, hogy ő maga nem mehet, hanem megbízza Lippai Balázst és Németh Balázst, hogy általok összeállított csapattal menjenek és az ő nevében rendezzék a várossal a dolgaikat. Vegyék birtokba a várost, és cseledkedjenek szívük szerint, amíg megannyian oda érkeznek. Lippaiék azonnal készülődnek, által mennek hamarosan a Tiszán, mégpedig most is csak az Aranytűdön, gázlót kerestek Gönc irányában és nekivágtak, ahol a folyó tükrén ringó hidat vert keresztül az őszi nap. Göncön ők fs megszállták egy földesúri kastélyban, és ott diktálta Réthy Balázsnak a levelet: „ ... meghagyom és parancsolom, hogy az mi keresztyén országunk megmaradása mellett fegyverkezzetek és hozzánk jöjjetek Aki nem csatlakozik, annak maradása nem lészen sem vármegyéjében. sem városában, sem várában, mert tartozunk a mi édeshazánknak, nemzetségü nkn ek, hogy szabadulása lészen ez sok ínségtől mindnyájan fölkelni, együtt élni, halni!“ A levelet több példányban másolták, aztán hírvivők vágtattak előre, Kassa irányában, hogy az útba eső falvak, városok piacain felolvassák, vagy a nótáriusokkal, vagy papokkal, vagy tanítókkal felolvastassák. Lippaiék aztán majd csak másnap szedelőzködtek utánuk. Lent, a kállói várkastélyban pedig egyre lázasabb lett az élet. Küldöttségek jöttek, egész nap asztalok mellett ültek, beáradt a kastélyba az egész felbolydult magyar világ egyre tisztuló és gyorsuló vérkeringése. De hol is tanácskoznának, ha nem lenne ez a kastély? És általában: a magyar kastélyok mintha csak azért épültek volna, hogy a nép szabadságharcának adjon pihenésül menhelyet, élelmet, és ha nagyon elfárad, aludja ki magát vagy bent, vagy kint az eresz alatt. Ha ezeket a várakat, kastélyokat a nép kínja, verejtéke össze nem hordta volna, régen nem lenne már egyetlenegy szál magyar se ezen a földön. De állnak a várak, kastélyok, és megvan a nép: és most még a saját sorsát harcolja meg benne, vele, alatta. A kastély gyakran ellenségévé lett, hiába égette tégláját, meszét, hordta homokját, kövét, rakta a falát és ácsolta fedelét S most mi lenne, ha nem tette volna? Hova gyülekeznének a közeli s távoli nemesek, pórok, kézművesek, bujdosók, ha ez a várkastély sem volna? Mert jönnek, gyülekeznek, mégpedig nagyon. Alig telik el pár nap, jönnek a hajdani főurak, akik a török megszállás alatt veszítették el birtokaikat, mint például Rhédey Ferenc volt váradi kapitány és bihari földbirtokos, Dengely Mihály, Csomaközi Dávid, és aztán mások, megint mások. (Folytatjuk) Itt levágandó Megrendelem a túloldalon megjelölt könyveket; elküldésüket utánvétellel kérem. Név: -.....................................................................................................— Pontos cím: ......................................................-.................................. aláírás 13
