A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-09-26 / 39. szám
Bryce kapitány Ebéd után találkoztam a folyosón egy asszonnyal, aki a szomszéd szobán lakott. Úgy rémlett, hogy valahonnan ismerem. Fél óra múlva, amikor újra láttam, amint a szállóból kilépett, egy történet jutott eszembe, amelynek tanúja voltam. A villa előtt ültem, és a kis kikötőhíd felé néztem, amelyen a nyaraló vendégek gyermekei horgásztak. Egyszercsak a házak felé futottak, kiabálva: — Egy gyerek belefulladt a vízbe! A nyaralók s különösen az anyák közül sokan aggódva siettek a kis híd felé. Közöttük tarkállott Bryce kapitány tengerésztrikója- is. Eredeti egyéniség volt, azok közé a botcsinálta halászok közé tartozott, akik színesebbé teszik tengerparti nyaralóink életét, és néhány nő számára a távoli, idegen világok egzotikumát képviselik. Ezek a férfiak, többnyire „kapitányok“, ha nem mentek ki télen halászni a tengerre, mulatozással töltötték idejüket, és felidézték fővárosi vagy külföldi unatkozó szépasszonyoknál elért sikereiket. Számukra az élet nyáron kezdődött. Szívélyesen fogadták a nyaraló vendégeket, felajánlották nekik szolgálataikat, különösen a művészeket kedvelték, a írókat, festőket, színészeket. Csatlakozták társaságukhoz, ízes borkorcsolyáról gondoskodtak, sokat ittak, érzelgős dalokat énekeltek, egyszóval „rokonlelkekre“ találtak. Bryce kapitány, akit voltaképpen Icsko Belovnak hívtak, * Neves balgái, prózaíró, harminc év körüli, jóképű, jelenség volt. Régóta ismertem, és meg kell mondanom, sokban különbözött a többi botcsinálta halásztól. Amíg a többiek körüludvarolták és hízelegték az ismertebb vendégeket és a borravalót is elfogadták, Bryce kapitány nem alázkodott meg. Ö is leült ugyan néha a fővárosi nevezetességekkel egy asztalhoz, de önérzetesen viselkedett. Nem tagadta meg szolgálatait a vendégektől, de nem fogadott el értük jutalmat. Amikor a halászatról viszszatért, beállt csónakjával a kikötőbe, s mintha attól félne, megvádolják, hogy valamelyik nőt előnyben részesíti, úgy adta el a halat, hogy rá se nézett a vevőkre. A pénzt is ugyanígy vétte át, és hanyagul dobta a csónak aljába. Feltűnt nekem, hogy Bryce kapitány a többi csélcsap halásztól eltérően, nem törődik a nőkkel, pedig ha akarja, nagyobb sikert ér el bármelyik férfinál. Ez sok nőt késztetett arra, hogy kacérkodjék vele. Megkérték, hogy vigye el őket csónakázni, állítsa fel ernyőiket a tengerparton, tanítsa meg őket úszni, vagy halássza ki a véletlenül vízbe esett tárgyakat. Bryce kapitány mindezt az amerikai regények hőseihez hasonlóan, marcona lovagiassággal meg is tette. Mennyire elcsodálkoztam azonban, amikor megtudtam, hogy Bryce kapitány udvarol, de lehet, hogy bele is szeretett a szomszédos villában lakó Maneva asszonyba. (Akivel ma reggel a folyosón találkoztam). Egy csoport leánnyal, valami sportegylet tagjaival lakott együtt, akik esténként későn jártak haza, s így Maneva asszony, kisfiával, Szteffel egyedül töltötte az egész napot a strandon, vagy a villában. „Ezért ilyen közömbös — mondtam magamban, — a mi kapitányunk a többi nő iránt 1“ Szerelmes, és ez érthető is, Maneva asszony egyidős lehetett vele, de ahogy mondani szokták a szép asszonyokról, nem látszott meg rajta a kora. A szőke asszony alakja és hajviselete Vénuszra epilékeztetett, de erkölcsös asszony lévén, félénken és szégyenlősen viselkedett idegen férfiak társaságban. Bryce kapitány „klasszikus“ módszerhez folyamodott —< mindenekelőtt a kisfiú barátságát kereste. Elvitte csónakázni, horgászni tanította, a legkülönfélébb játékokat és szórakozásokat találta ki számára. Hamarosan elválaszthatatlan barátság fűzte össze a „két kapitányt“. Kezdetben Maneva asszony nem örült ennek a barátságnak. Gyakran hallottam, amint a játékból fáradtan hazaérkező Szteffnek mondogatja: Többé nem engedlek el azzal a .., halásszal! De Szteff önző volt. Semmiért a világon nem mondott volna le Játékairól és szórakozásairól. S mivel meg-megszökött a strandon anyjától, kapitány barátját keresve, Maneva asszony arra kényszerült, hogy. a halászt is befogadja társaságába. Bryce kapitány nem élt vissza a helyzettel. Szerelmes rabként viselkedett, aki kegyetlenül elnyomja szenvedélyét, bár éreztette, hogy az a mindent elsöprő érzés hamarosan, talán már holnap vagy holnapután, kirobban. Maneva asszony tartott ettől, s rádöbbent, hogy nem lesz ereje ellenállni. A hitvesi hűség és a kísértés véres harcot vívott a szívében. Egyre idegesebb lett. Zsarnoki módon uralkodott Szteffen, de ez nem gátolta meg abban, hogy szinte tíz évet ne fiatalodjon. Naponta háromszor is átöltözött, a szép ruháknak nem volt híján. A mi villánkban azt beszélték az asszonyok, hogy férje magas állású tisztviselő, aki idejének nagy részét külföldön tölti. S egy napon én is rádöbbentem, hogy Bryce kapitány igazi művész. Gyakran, amikor a fővárosi nevezetességek asztalánál ült, és elhárította a szép asszonyok bókjait, arcán sokatmondó kifejezés ült: „Uraim, hiába várják, hogy körülugráljam önöket, hölgyeim, önök is hiába remélik, hogy néhány estét velem tölthetnek! Csak azért, hogy elmesélhessék, micsoda kalandjuk volt egy csélcsap halásszal! Amíg önök ezen szórakoznak, állítólagos lovagjuk száraz halat rágcsál valamelyik kocsmában, és savanyú bort iszik rája.“ Egy este együtt ültünk a kapitánnyal a kaszinóban. Tudta, hogy észrevettem Maneva asszony iránti érzéseit (gyakran integetett nekem, a szomszéd villából távozva) s mivel elég sokat ivott, bevallotta nekem, mint régi barátjának: — Még akarom kínozni ezt a fővárosi dámát. Küszködik a lelkiismeretével, de ha csak ránézek, reszket és mindent rám hagy. De én ennél többet nem is akarok nála elérni. Vergődése iszonyú élvezetet okoz nekem ... Bosszút állok, testi vér, bosszút állok ezért az eszi télén sorsért. A meghiúsult álmaimért ... Művész vagyok, érted te ezt? Művész vagyok, és szemét gébekre horgászom, hogy füzérenként tíz sztotyin-. káért eladjam ... Bryce kapitány nagyszerűen játszota a kísértő szerepét, és nem tudom, hogyan ért volna véget ez a játék, ha a gyermei két nem éri szerencsétlenség. A nyaralók, Maneva asszony-, nyal együtt, a kikötőhídhoz roi hantak. Bryce kapitány esetlen rozmár léptekkel ugyani csak oda sietett. Útközben ledobta magáról ruháját, és nap-, barnította teste olyan volt, akár egy bronz szobor. A gyermekek rohanva kiabáltak: — Szteff fuldoklik! Szteff fuldoklik! Maneva asszony felsikoltott és ájultan esett össze. Mindenki Bryce kapitányt nézte. Tudták róla, hogy már sok embert mentett ki a'tengerből. Amikor a kikötőhíd végéhez ért, leni dületes ugrással vetette magát a vízbe. Két rettenetesen hosz-. szú perc telt el. Bryce kapitány felbukkant a vízből, és nehezen lélegezve a hídra kapaszi kodott: — Beszorult különféle vas-, rudak és drótok közé, nem bírtam ... — És ott hagytad! — kiáltott fel az anya. — Kérlek, térden állva könyörgök, mentsd meg a fiamat! — Térdre esett a férfi előtt és szemrehányóan kiáltotta: — Bryce kapitány, te nem szeretsz! Ha szeretnél, megmentenéd a gyermekemet! — Milyen kegyetlen ön, asz-, szonyom! — válaszolta ünnepái lyesen Bryce kapitány. — Ezek az emberek legyenek a ta-, núim!... Bryce kapitány nem gyáva, asszonyom, hanem tengerész és lovag! Bryce kapitány hivatása a hőstett, asszonyom.., Bryce kapitány művészi alakításának tetőpontjára ért. Ä nyers férfiasságától elragadtatott asszonyok látták, hogy emeli fel festői szépségű fejét és teszi kezét a szívére színpadias taglejtéssel, akár egy lovag. Még sokáig szívesen maradt volna ebben a pózban, de minden pillanat a gyermek életébe kerülhetett, pjra a vízbe vetette magát és kilőtt nyílként tört a mélybe. És ott is maradt. JUHÁSZ PETER fordítása 10
