A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-07-11 / 28. szám
Mentik, Pusztító árvíz, rorabadölt házak C fá szQ fértiejL fü zfa ttó e a tfecskék-' A nagymagyart iskola ebédífijfiban a meneküljek egy csoportja Ember fis gép kflzd az árral — Ti újságírók sokat utaztok, mondjatok már valamit arról, mi van Csallókttzben? Lépten-nyomcm ezzel a kérdéssel ostromolnak ismerőseim, barátaim. Nem akarok róla beszélni, mert a szörnyűségekről nem lehet beszélni, legalábbis szóban, vagy képekben nem lehet kifejezni mindazt, amit a Duna végzett ezen a vidéken. Mert hét ott, ahol néhány héttel ezelőtt még viruló élet fakadt, ma az iszap és a víz az úr. Víz, víz mindenütt. Nem láttam még a tengert, de nem is akarom látni. Félek a pusztító víz erejétől. Beleszédülök a látottakba. Az ember hatalmas és erős. Most néhány hete két nagyhatalom vív egymással ádáz küzdelmet. Ki mit győz le? Néhány hete mintha a víz kerekedett volna felül. ■ Csallóköz, szülőföldem. Virágos kert? Nem, nem. Tenger. Akt nem látta, nem hiszi el, aki látta az a látottakba belebetegedeft. Viruló falvak házai, kaszára érett gyönyörű búzatáblák derékig állnak a vízben. Balony, ez a 800 lelket számláló falu, alig három kilométerre fekszik a megvadult Dunától és hat kilométerre a kulcsodi gátszakadástól. Néhány héttel ezelőtt még autó röpített a falu házal között, most összetákolt csónakkal teszem meg az utat. így jutok el háztól házig. Házak? Nem. Csak azok voltak. A téglaházak még bírják a tetőt, de azok, amelyek vályogból épültek, már leültek a vízre megpihenni. Örökre megpihenni. Ezekben már nem lesz otthona senkinek, ezekből 1965. június 18-án végleg kiköltözött az élet. A férfiak ott maradtak a falu dombos részén, mentik még, ami menthető. Nem sok reménnyel, de annál nagyobb odaadással. ■ Sajnálom a férjeiktől elszakított asszonyokat, a családi ház melegétől megfosztott kisgyerekeket és a két világháborút átélt, a falujukat soha el nem hagyó öregeket. Rádión és napilapokon keresztül keresik egymást az emberek. A puszta lét kérdése a legfontosabb most számukra. Hol vagy férjem, hol vagy gyermekem? Talpra állunk, visszatérünk, ha elmúlt a veszély. Ezt érzem ki a néhány soros hírközlésekből. A csallóközi ember életének legnagyobb megpróbáltatásait éli át. Ogy írtam, hogy a harcban néhány hete a víz kerekedett felül, de úrrá lesz az ember e szörnyű pusztítás felett. Országok fogtak össze szülőföldem megsegítésére. Ha majd a víz visszamegy a Duna medrébe, újra hazatérnek oda, ahova eltéphetetlen szálak ezrei fűzik őket. Csallóköz népe újra talpra fii. Bízom az emberi kitartásban, bízom a harc kimenetelében. A hősök a harcban születnek. Ezer és ezer hőstett született most az elmúlt hetekben ott délen, ahol az ásó és a kapa volt a legfontosabb fegyver. ■ Az újságíróknak az árvlzpusztitás ténye nem téma, hanem szívet szorongató látvány. Nézni se jó. Borzong a hátam. Dacos tejüket fel-felemelik néha az ott maradt férfiak és szemükben a remény fénye csillan. Bíznak magukban és másokban, bíznak az országban. Ott túl a gáton zavarosan és méltóságteljesen hömpölyög a megáradt folyó. Bent, Balonyon a békák hatalmas brekegésbe fogtak. Mintha az összedőlt házaki búcsúztatóját fújnák. Ez a szörnyű brekegés még mindig ott zúg a fülemben. Amikor otthagytam Balonyt, egy fecskemama szállt a falu felett. Valahol ott az álló házak eresze alatt van a fészke. Hiszem, tudom, hogy jövőre is visszajönnek a fecskék! CSÍKMÁK IMRE Brand! S. felvitelei
