A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-08-22 / 34. szám
Ki sül feketébbre 15siIsítIBII viseis Amidőn például színes szárnyú szitakötőt akartam fogni a kisfiamnak és betévedten a közeli nádasba, fojtott suttogás ütötte meg a fülemet. Apró tisztáson két álmos test heverészett. Két Isteni csupaszság. Egy fiú meg egy lány. Azt mondja a fiú: — Igazán itt sült le ennyire? — Mit gondol, talán otthon a háztetőn? Klassz a bőre! Mint egy igazi néger csinibabáé... A fiú keze végigsimúl a lány csupasz karján. A lány kuncog, de nem húzódik el, úgy kérdi: — Maga talán nem itt sült le? — Én tavasz óta égek a Római-parton. A fiú a lány fölé hajlik. Az nem mozdul, csak úgy mondja: — Eltakarja a napot. — Én jobban tüzelek ... Csilingelve nevet a lány, s a fiú durcásan visszahúzódik. — Maga mindenen nevet! — Ha egyszer annyira perzsel a bőre ... A parton mindenki pihen. Fürdik és eszik, fürdik és napozik, fürdik és... Az újságíró nem olvas újságot, a politikus nem politizál és a főkönyvelő nem számol utána a főpincérnek. Egyszóval nyaralnak. Csak a gyerekek végeznek bizonyos szellemi munkát. A parti homokban kis Balatont építenek és vitatkoznak: — Apuka mondta, hogy a Balaton tenger ... — Nemis igazi tengeri — De tenger! — Nem tenger! — És miért nem tenger? Gyerek ésszel, gyerek nyelven hosszú vitát kezdenek, de nem hallgatom végig őket, mert az megerőltető volna. Ha a nyaraló megunja a sok fürdést, sütkérezést, heverést — kirándul. Tihanyba mentünk és a boltíves parasztházak után töviről hegyire megnéztük az apátság ősi templomát, a királyi sírt és első nyelvemlékünket, az apátság alapítólevelét. Ezután jutott az eszünkbe, hogy kipróbáljuk a visszhangot is. Rögtön megkérdeztünk egy árnyas fa alatt ücsörgő öre. get: — Mondja bácsi, hol itt a visszhang. — A visszhang, — köhint riadtan. — A viszhangot, kérem, renoválják — mondta, és az apátsági templom falait övező Karcsú vitorláson úsznak a szerelmesek kőműves állványokra mutatott. Megértettük, hogy az állványok miatt nem verődik visz sza a hang. A gyerekek azonban nem estek kétségbe. Akkora kiabálást csaptak, hogy visszhangzott bele egész Tihany. Ha a nyaralók nem Tihanyba rándulnak, akkor a Barícska csárdát nézik . meg, vagy betérnek a siófoki Borharapóba. Itt aztán a jó bor hatására a babiloni nyelvzavarban is közös nyelvet találnak. Énekelnek. A sok nedűtől gyakran járnak megkönnyebbülni ama bizonyos mellékhelyiségbe, ahol egyúttal kicserélik a tapasztalataikat Is. A siófoki borharapó mellékhelyiségében két honfitársam például így társalgott: — Te, Tondo I Én már jól tudok magyarul. — No! — biztatta a barátja. — Hallgass idei Vino, to je bér. Érted? Bér — mondja, és egyúttal félreérthetetlenül kanyarít egyet a kezével. — Bozkávam, to je csokolom. — Pívo, to je sár. Amidőn idáig Jutottak a társalgásban, az ülőkés mellékhelyiségből nevetve kiszólt egy hang: — To nie je pravdal Sár, to nie je pívo! To je hov ... Ezután magasröptű nyelvészeti vita indult, amely azonban sehogysem emelkedett ama helyiség színvonala fölé, amelyben honfitársaim azt folytatták. Napnyugtakor a nyaralók sétálni indulnak a part menti villák közt, és azzal szórakoznak, hogy megcsodálják eme tündért kis lakok változatos formáját, de még inkább azokat a költői neveket, amelyeket tulajdonosaik titokzatos indítékból kigondoltak, és a házikó homlokára írtak. Vannak köztük könnyen érthetőek, mint például ezek a nevek: Régi vágyam, Három testvér lak, Nyári pihenőm. Vannak aztán ilyenek is: Cicaház, Bogárház, Hancúr-lak, Várlak, Megálmodtalak, Gondüző. És vannak szépek': Édesanya háza. Sokat női névvel díszítettek. Ezekről az ember rögtön tudja, hogy a tulajdonos valamilyen okból különlegesen ragaszkodik egy bizonyos Annához, Ancihoz, Évához, Évihez, Zsuzsához stb. De érdekes lenne felderíteni a többi név megválasztásának indítékát is. Nekem egyetlen szellemes név ragadt az agyamba! Egy deszka bódéra csintalan kezek viccből, vagy talán gúnyból — ki tudná ezt földeríteni — nagy fekete betűkkel ráplngálták: Villa Negra. A Balatonról hazainduló vonatok zsúfoltak, de nem vidámak. Az emberek nehezen búcsúznak a tó üdítő vizétől és a nyaralás örömeitől. Jól pihentek, az idegeik rendbejöttek, mégis Ingerültek, mert távozniuk kell. De a tavat nem felejtik. Szöveg: Szőke József Fényképezte: Major Ágoston 3
