A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-08-15 / 33. szám
PETROCI BÁLINT: Az első nyom (Részlet az Éjszaka és köd című készülő regényből) Szürke Volga suhan a repülőtér felé. A sofőr mellett sötétkék esőkabátban szőke hajú férfi ül. A széles aszfaltos utat nézi. Ügy tűnik, mintha a kocsi alá siklana a nedves, sikamlós úttest. Az előttük elrobogó autók nyomot hagytak rajta. Nézi a távolba futó keréknyomokat. Az égre pillant. Egybeolvadó, haragos felhőtengert lát. — Ronda idő! — morogja a sofőr. — Esőt ígértek mára... — mondja a szőke férfi. — Holnapra is ... Halottak napján az ég is könnyezhet ... Hallgatnak. Hallgatják a motor egyenletes bűgását. A sofőr lassít. Jobbra kanyarodnak. Előttük a repülőtér. Alacsony kaszárnyaépiiletek. Hangársor. Távolabb, a sötéten fénylő betonút mentén lökhajtásos vadászgépek. Mögöttük ködbevesző síkság. — Állj meg egy pillanatra... A sofőr fékez. A szőke férfi számolja a tompán csillogó, ólomfehér vadászgépeket. — Tizennyolc ... — Aki errefelé sétál, nyugodtan számolhat ... — jegyzi meg a sofőr. — Mehetünk .. Nekiiramodik a szürke Volga. Néhány pillanat múlva sűrűn nőtt bokorsáv takarja el előlük a didergő madarakként meghúzódó vadászgépeket, a ködbevésző síkságot. A repülőtársaság épülete előtt áll meg a kocsi. A szőke férfi kitárja az ajtót. Nem maradok sokáig — mondja. — 'A szép, fekete hajú asszonnyal főzetek egy kávét ... — Csak a szemébe ne feledkezz — mosolyog a sofőr. — Egyhamar nem felejt el... — válaszolja a szőke férfi. Kiugrik a kocsiból. Becsapja az ajtót. A sofőr az utas után pillant. Magas, vállas férfi. Gyorsan, rugalmasan lép. Eltűnik az ajtó mögött... Benyit az eszpresszóba. Körülnéz. Asztalok, székek. A tisztán fénylő asztallapokon hamutartó. A faliórán akad meg a tekintete. Elmosolyodik. Egyedül lesz a szépasszony. A Kassára, Prágába induló repülőgépek már a feüegek fölött szállnak ... Tévedett. Egyenruhás, gömbölyded, élénk szőkére festett hajú lány beszélget a pult mögött álló mélyfekete szemű asszonnyal. Mind a ketten a férfira néznek. Felfénylik a mélyfeketén ragyogó szem. Mosoly virul ki az asszony ajkán. A lány megértőn pillant az asszonyra. Két szendvicset csomagolt be, fizet és búcsút intve gyorsan távozik. — Jó reggelt, szépasszony! — köszön vidáman a szőke férfi. A pult elé megy, az eszpresszógépre teszi a kezét. Az asszony mosolyogva viszonozza az üdvözlést. — De jó magának, ha fél kilenckor is jó reggelt tud mondani! A férfi kimutat az ablakon. — Még a nap sem kelt fel! — Arra várhat! Ha aszerint igazodna, aludhatna egész nap. — ... és a szép asszonnyal álmodnékl — Almomban sem gondoltarß arra. hogy még egyszer viszontlátnm a tegnapi kíván-10 esi vendéget! Ha már kijött ide, hozhatott volna egy kis napfényt is magával. — Ahol a maga szeme ragyog, nincs szükség napsugárra ... <— Köszönöm a bókot... Kávét parancsol? — A férfi bólint. — De kevés vízzel... e- Nem sajnálja a szívét? — Ha nincs ki háborgassa__! A harminc és egynéhány éves, telt aszszony a szavába vág: — Tegyen apróhirdetést az újságba. Keresem a szívháborgató páromat__ Sistergő gőz csap ki a gépből. A mélyfekete szemű asszony kis tányérra teszi a csészét, s a szőke férfi elé csúsztatja. — Tessék, uram! Kevés vízzel, ahogy parancsolni tetszett! — Köszönöm... Az apróhirdetés nem is rossz ötlet... — mondja a férfi. A kockacukorról lefejti a hártyapapírt, s a kávéjába ejti. — Mit gondol, ki lenne az első jelentkező? — Én nem, arra mérget vehet! Nem ül le? — kérdezi kissé zavartan az asszony. — Sok a munkája? — Azt sem tudom, mihez kezdjek, Annyi a vendégem! — Akkor leülök ... Melyik sarokba üljek? — Nem azért mondom__ — Ha nem zavarom ... f— Engem nem zavar ... — És mivel hozhatnám zavarba? — Engem? Mi jár megint az eszében? — Tegnap megfeledkezett valamiről. — Én? — Nem árulta el, hogy özvegy! e- Már ezt is tudja? — Szeretem a szép özvegyeket.. .1 — Megint kezdi? A férfi válasz helyett megint hörpint a kávéból. — Nem keserű? — kérdezi nevetve az az asszony. — A cukor a csésze alján maradt! A férfi mosolyog. A kanálkával kavarja a kávét. Újra hörpint. Rágyújt. — Este hatkor találkozhatunk... — mondja hamiskás mosollyal az asszony. A hangjából kiérződik, hogy ugratja a szőke férfit. — Melyik este? f— Már nem szereti a szép özvegyeket?-— Vigyázni kell a szívemre ... Az asszony nevet. — Azért kutyagol ki ide a városból, hogy nálam gyógyítsa erős kávéval a szívét? — A jó kávéért a világ végére is elmennék! — Nem ízlik a főztem? — Ritkán iszom ilyen jó kávét... A szemüveges barátomat is rábeszélem, hogy máskor málna helyett kávét igyon a szép özvegyasszonynál. — Arra a majomképűre gondol? — Tegnap mesélt róla! Nem emlékszik rá? — Egy szóval sem említette, hogy a barátja! El ne árulja neki, hogy majomképűnek neveztem! A férfi hátralép, kissé lehajol, s olyan mozdulatot tesz, mintha kisgyerek fejét cirógatná. — Finom málna..., igyál, fiacskám.., 1— mondja. — Még színész lesz a kíváncsi vendégem! — nevet fel az asszony. — Minden szavamra emlékszik? Mondja csak, melyik színházban lép fel? A férfi gondterhelten beletúr a hajába. — A szemüveges barátja kalapot viselt! Megmondhatná neki, az eszpresszóban nem illik kalapban málnát inni...! w siet közbeszólni az asszony__ A férfi nem zavartatja magát. — Ejnye — , ejnye, hogy is hívják ...? — Kit? — kérdi az asszony. — Fiacskám___, idd ki már a málnát! Elmegyünk a parancsnok bácsihoz__ — módja a férfi. Az asszonyra pillant. — Régi jó ismerősöm a parancsnok..., na ...! Hogy felejthettem el a nevét?! — Újra lehajol, s a képzelt gyerek fejét cirógatja. — Látod, fiacskám, milyen jó a néni! Elárulta a parancsnok bácsi nevét! Engem pedig kér, az istenért se szóljam el magam a barátom előtt, hogy majomképűnek nevezte! Köszönj szépen a néniek! Kezitcsókolom! Gyere gyorsan, fiacskám! Elmegyünk a bácsihoz, szép repülőket mutat neked».. — kiegyenesíti a derekát, az asszony szemében kutat a tekintete. — Bizony néni... gyorsan hagytuk el a repülőteret, hogy véletlenül se találkozzunk a parancsnok bácsival... — Azt hittem, örömet szerzek neki... — mondja megszeppenve az asszony. — Olyan gyámoltalan alaknak nézett ki... Csak a fia érdekelte ... — Megismerné őt? Az asszony bólint. !— Maga ... ? — Most a férfi bólint, s a belső zsebéből útlevelekhez használt fényképeket vesz ki, s egyenként mutogatja. — Nem az ... Ez sem az__Nem volt ilyen öreg ... negyvenen felüli lehetett. .. — És ez? — kérdezi a szőke férfi. — Ez? Még fiatalember! Negyven sincs! 1— Ha szemüveget hordana és görnyedten járna? — Nem ... lehetetlen ... Az asszony az utolsó képre bök. — Ö volt az! A sötétkék esőkabátos férfi megfordítja a képet, s olvassa a tintával írott sorokat: Klatz Károly, órás, született 1919-ben, lakik... Más volt Hollószárnyon közeleg az este s nem indulok feléd szívrepesve. Nem építek többé mese-várat, nem szorítom gyöngéden a vállad. Nem vagyok a régi férfi-gyermek, akit sárba ejtett a szerelmed. Vallom, ahogy vallották már százan: más bódult el hajad illatában. Mást vert meg a boldogtalan élet, más emberben aludt ki a lélek. Más csókolta ajkadról a mézet, más volt, akit szemed megigézett. Más volt, aki a szívedet kérte, más volt, aki szívét elígérte. Más volt, aki hinni tudott hajdan s átölelt az árnyékos lugasban. DÉNES GYÖRGY
