A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-08-15 / 33. szám

w Arcok eS sorsok írásomat — az események krinológtkus {elsorolása miatt — talán azzal az emléke­zetes nappal kellene kezdenem, amikor a Duna kilépett ősi medréből és azok ellen fordult, akiket eddig szolgált, s akik szeret­ték. Igen, június 17-vel, a nap óráinak, per­ceinek és másodperceinek riadt rémületé­vel, asszonyok, gyerekek remegő félelmé­vel... A rosszról, a fájdalomról azonban nagyon nehéz beszélni. Az emberek szava is al-elakadt, elfátyolosodott a hangjuk, és lát­tam, hogy nehezükre esett a beszéd. Két gondolat közt mégis emlékezni kellett sok­szor, ment a rombadólt utcán, saját családi fészkük romhalmaza között álltunk. Egyes feljegyzések szerint két esetben lé­pett ki eddig medréből a Duna. Az első nagy áradás 1881-ben, a második pedig 1926-ban volt, de sem az első, sem a má­sodik nem volt olyan nagyméretű, mint az idei. £s ennek a szomorú ténynek igazo­lásét látja az ember, ha végigmegy Csiliz­­radvány utcáin. A kerítésekén, fék törzsén közel másfél méter magasságig maradt meg az áradás nyoma. Sok a lim-lom és még a víz sem ment el, de meg kell kezdeni az életet. A 87 éves Füsl Józsi bácai rotnbadőlt há­zának udvarán álltam. Lábam alatt süppedt még a talaj, a nedves homokos agyagréteg, amelyet lerakott, otthagyott az áradás. ,,4 Józsi bácsi a katonákat egzecírozta; mu­tatta: hová tegyék, rakják a romokból kisze­dett gerendákat, faanyagot, cserepet a fél­recsúszott háztetőről, amely úgy, olyanfor­mán állt a megroggyant falakon, mint részeg ember fején a kalap. S míg Józsi bácsi, a töpörödött, de még mozgékony, fürge öreg ember a katonákat oktatgatta, azon gondol­kodtam, lám, milyen hálátlan is ez a vén folyami... Józsi bácsi 1897-től 1932-ig volt mindennapi barátságban a Dunával. Megsza­kítás nélkül — 35 éven keresztül hajózott nap mind nap a hullámok hátán mint kor­mányos az Első Duna-gőzhajózási Társaság­nál. Ismerte — miként a tenyerét — a Du­nát a Feketeerdőtől a Fekete-tengerig. Há­tán együtt ébredt az első hajnali fénnyel, s a hajója tatján figyelte ennek a fénynek a halálát a víz fodrán az esti szürkületben. Szerette a partokat, a hegyeket is, aztán az erdők zöld karéját, amely két oldalt bele­fért a szeme sugarába. — Hajnalonként jő illat, tiszta levegő volt, szinte hízott az ember — mondta min­den lírai szépítés nélkül, természetes han­gon. S ez a régi ismerőse látogatta meg, hogy elvigye a házát, mindenét... Hálátlan, feledékeny, ellenséggé vált rossz cimbo­ra! ... Heinz Linhart szakaszvezető és négy tár­sa állt félmeztelenre vetkőzve Józsi bácsi házának romjain. Csehek, szlovákok, magya­rok ... Csehországban teljesítenek katonai szolgálatot, de most itt vannak, hogy segít­senek. Majdnem kerek száz katona. A phe­­ryl születésű Marf Frolik alhadnagy, Cseh­ország déli részéből Mlchek Ladlslav főhad­nagy, KrkoSka ezredes... és a többiek. Ki itudná felsorolni... Másütt is vannak, nem­csak Csllizradványon. Mindenütt segítő ke­zet nyújtanak. Kocsis Jenő katona baltát kért Józsi bá­csitól. (Á gerendák kötésével volt bajuk, se­hogy sem tudtak boldogulni.) — Jaj, nincs.. .1 Mindenem ott van bent — mondta és a romokra mutatott. Ereztem: sűrűbb, nehezen csorduló lett a hangja. Később engedett csak fel a keserűsége. Eszébe is jutott valami; egy kevés ideig hallgatott még, aztán felém fordult, úgy mondta: — Azt hallottad-e, hogy a helikopter men­tett ki? Már jött a víz, fent voltam a pad­láson, a feljáró lépcsőjét nyalták a hullá­mok. Nyugodt voltam. Csak nem Jön utá­nam, gondoltam. Nem is mentem el. Akkor már mindenki elment. A szomszédok is — mindenki. Egy lámpást akasztottam a ge­rendára, aztán csak hallgattam, hogy nem pattognak-e a cserepek. Semmi baj nem volt még, csak éjféltájt, akkor. Hallottam, hogy lent zúg a víz, a tető meg sóhajto­zott. Nemsokára kidőlt az első fal, a ház­vége. Reggelre már semmi nem volt a há­zamból. A lábam beszorult egy gerenda alá. Ott zúgott, kavargott körülöttem a Duna. Aztán kötélen ereszkedett le hozzám egy katona a helikopterből. Egy nő volt a piló­ta. A nevét nem tudom, soktól kérdeztem már azóta, de senki sem tudta. Az mentett ki a veszélyből. Nem ültem még repülőgép­ben. Szép volt onnét fentről minden, csak

Next

/
Thumbnails
Contents