A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-08-15 / 33. szám

Hosszú fegyverszünet után a napisajtóban ismét felvetődött a kard kérdés. Egyes iraki vezetók, megszegve a kurdokkal kötött elűző megállapodást, a kérdés végleges rendezése helyett újabb hadjáratot Indítottak a „hegyi sasfészkek“ ellen, hogy letörjék a kardok szabadságvágyát. Barzani sejk emberei ismét fegyvert fogtak, s védelmezik azt, ami az ember számára a legdrágább. Iraki Kurdisztán viszonyaiba pillantunk be Gyemcsenko és Medvegyev szovjet, valamint Eric Rouleau francia újságíró útijegyzetei nyomán.

Hegynek felfelé lóháton harminc kilométert kellett megtennünk, hogy a kőgörgetegektől és lavináktól sújtott faluból eljussunk egy iraki nomád kurd törzs településére. Ot nincs és nem is lehet. Ezeken a helyeken csak az jut előre, aki ismeri és érti a hegyek nyelvét, s a hegylakók különös érzékével, sajátos jelekből ítélve ki tudja választani a helyes utat.

— Végre itt vannak a barátaim — szólal meg egyik kísérőm. Megigazítja fején a turbánját, s leveri a port patronszalagjáról. Előtérben, a hegycsúcsok között fekete pontok tűntek fel — a nomádok sátrai.

kihatottak, s az ideiglenes Iraki alkotmány lerögzítette az arabok ás a kurdok egyenjogúságát. Sulalmaniyában kurd újság jelent meg, szakszervezetek, társadalmi szervezetek alakultak, a parasztok várták a földreformot.

1960 végén azonban ismét felütötte fejét a reakció, és Kasszem is elhidegült a kur-Barzanl, a legendás kurd népvezér (balra) és Mnlla Massud, a szabadságharcos mohamedán papság feje

#e

ffm

fá

e

fe

t(e

t\e

k

— Látja azt a porfelhőt? Lovasosztagot küldenek elénk.

Találkozásunk barátságos volt. Kezet szorítottunk, meghajoltunk, megérintettük egymás vállát, megint kezet fogtunk, s úgy viselkedtünk, mint hosszú idő után ismét találkozó régi ismerősök.

A törzs vezéréről legendák keringtek. Akadtak állítólagos szemtanúk, akik azt állították, hogy két öszvér cipeli mesebeli kincseit, aranyát, ezüstjét. Azt hiszem, ez csak amolyan közönséges mese. A sátorban levők közül senki sem látszott gazdagnak, még az öreg sejk sem, aki sokat panaszkodott a négy ország területén szétszóródott kurdok sorsa miatt.

— Az uralkodó többség sehol sem tart minket édes testvérének, hanem csak mostohának. Pedig mi szeretjük a földet, amelyen élünk, s egy lépést sem tágítunk. Hisz az ember nem élhet örökké a hegyek meg a lovak közötti Az emberek tanulnak, dolgoznak, látjuk, hogy repülnek hegyeink fölött, a kurdok pedig legelőről legelőre vándorolva tengődnek.

— Az araboknak van Bagdadjuk és Damaszkuszuk, az irániaknak Teheránjuk, a törököknek Ankarájuk. S mi van nekünk, kurdoknak?...

Harcban a szabadságért

A kurd területek az első világháború előtt a török birodalomhoz tartoztak, majd az iraki angol mandátumterület része lettek. Az Imperialisták mindenképpen meg akarták őrizni a stratégiailag fontos és kőolajban gazdag területek ellenőrzését, ezért a lealázó kisebbségi sorsot szánták nekik a látszólag önálló iraki királyságban. Az iraki kurdok négyén év alatt négy nagy felkelést szerveztek nemzeti jogaikért, azért, hogy egyenjogúak legyenek a többi közel-keleti néppel.

1943-ban a barzan törzs lázadt fel az Idegen uralom ellen. A felkelést két testvér, Ahmed és Musztafa Barzani vezette. Bár nagy területet foglaltak el, s a „si vatag patkányának“ nevezett Renton angol tábornokot Kirkukig szorították viszsza, felkelésük vereséget szenvedett. Mulla Musztafa Barzani ezer emberével együtt átlépte a határt, s Iránba, majd onnan a Szovjetunióba menekült.

Az 1958. évi forradalom győzelme után Barzani és hívei hazatértek. Elérkezettnek látták az időt, hogy cselekedjenek. A de mokratikus reformok Kurdisztán életére is

dóktól. 1961 szeptemberében megint fegyverzajtól voltak hangosak Kurdisztán hegyei. Légierő, tüzérség, gépesített katonaság vonult a szabadságukat védő kurdok ellen. Mintegy 150 falut és két várost perzseltek fel, de Barzani hívei kitartottak.

Kasszem bukása után sokáig folytak a béketárgyalások, aztán újra megindult a testvérgyilkos háború. Ismét fegyverszünet következett, s most megint kezdődik az ellenségeskedés...

A „szentélyben"

Ki is az a Mulla Musztafa Barzani? Kirkuktól húsz kilométerre északkeletre Sarslan település közelében, Raniában, ahol először találkoztam Barzanlval, senki sem sejtette, hogy a sejk a közelben tartózkodik. Csak akkor érzi az ember, amikor Sarsianba lép, hogy a nemzeti vezér zárt világába hatol be.

Több száz álllg felfegyverzett kurd őrködik a zabolátlan folyó két partján, hogy senki se Juthasson be a „szentélybe“.

Ha valaki belép Musztafa Barzanihoz, a sejk felkel a földön szétterített párnákról, hogy hagyományos mohamedán szertartással üdvözölje vendégét. Zömök, de mozgékony férfi, az erős ember benyomását kelti a látogatóban. Élete összeforrott törzse történetével.

Nem fiatal ember, hatvan körül jár éveinek száma. Egyenestartású, nyíltan szemébe néz vendégének. Lassan beszél. Csökönyösen kitart álláspontja mellett, senkinek az ellenérveit nem fogadja el. A maga igaza és a kurdok Jogainak megcsorbítása elég ahhoz, hogy harcot indítson. Nem tudja elképzelni, hogy a jogtalanság, az Igazságtalanság győzhessen a jog, az igazság fölött...

Összekötő tisztje így jellemzi őt: „Aki élt már Barzanban, Jól megérti Barzanlt A puritán környezet erősen rányomta bélyegét. Barzan az iszlám misztikus világszemlélettől áthatott hely, ahová a modern világnak még nem sikerült betörni. Barzani egy misztikus szent utóda, ragaszkodik hősei hitéhez, ahhoz, amit igazságosnak és helyesnek tart, s nem hagyja magát eltántorítani. Nem tűri, hogy más személyek — olyanok is, akik a múltban nagy érdemeket szereztek a kurdok jogaiért folytatott küzdelemben — helytelennek tartott útra tereljék forradalmát. Ezért záratott ki pártjából több vezetőt, akik viszályba kerültek vele.“

Erbil ésxak-lrakl kurd város, melyet a világ legősibb városának tartanak

A batfdadl Kadhimlja mecset