A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)

1965-08-01 / 31. szám

bér, kard, vagy tanazsa, vagy balta, vagy puska csak mellékes szerszám volna.

Jó föld, sok napsütés, jó levegő, azért ilyen nagyon jó ez az Itt termett bor. Azért keresi és jó pénzt ád érte a félvilág. De ami még ennél is forítosabb, talán azért is nem tudják se a törökök, se a németek elpusztítani a magyart, mert ilyen jó bort iszik. Lehet, hogy arra is gondolnak: csak pusztuljon a magyar, a bora úgyis megmarad.

Arra nem gondolnak, hogy a magyar az olyan, hogy mindent bort meginna előbb, mielőtt elpusztulna.

Nagyon érdekes világ a bortermő világ, mennél többet megisznak, annál több terem. De már az is külön érdekesség, ahogyan ezek a népek szeretik, isszák a bort. Isszák éhgyomorra, reggel, egy kis kupával bekap az ember, utána kétfelé törli a bajusszát azzal az öklével, amelyikbe már kés van és mégis, nem vágja a kenyeret, hanem csak úgy beléharap. De isszák a bort forralva, ugyancsak reggel, mézzel édesítik, paprikát tesznek belé. akkor aztán nem isznak többet délig. De délben már nem evés előtt isznak, hanem evés után, egyszuszra beköppentik a tele kupát, és abban a pillanatban egészen másmilyen szívvel és lélekkel néznek a világba.

A bor nagy dolog nagyon. Egészséges és áldás, folyékonnyá vált zsoltár, hiszen, ha beköppent az ember egy-két kupával, vagv pláne meszellyel, azon nyomban megzendül az egész világ és zeng, zeng, ho! puhán, lágyan, hol pediglen harsanón és az ember menten szeretne felrántani egy szőlőkarót és széjjelnézni, hogy hát hol is az az ellenség, hadd csapjam agyon! Dehát világos, hogy szelídségre, jóságra is kusztonozza az embert, mindig az a kérdés, hogy hol, mikor, milyen körülmények között köppentette be vagy kortyolta le az ember.

Mert más a kortyolás, más az ivás, más a hörbölés, és más a beszfvás, és más a köppentés. összefente a bocskort, bekente a száját, felöntött a garatra, nagyon váltja a lépést, szaporázza a szót, temérdek szó, fogalom van itten az ivásra, annyi nincs talán sehol a föld kerekén.

De ivóedény is van fölösen.

A korsóból lehet inni takarosán, módjával, hiszen olyan akkurátusán folydogál az ember torkába a csecsén, mint ahogyan az erek hogyan kezdik a csergedezést a hegyoldalon. De a bütykösből már nvelni kell, nyelni, hamar és ész nélkül, mert telelöttven az embernek nemcsak a torka, hanem a gégéje is, és közben olyan hangot ád, mintha kotló kotyogna. Äz őrös már szelídebb edény, az embef szájához emeli és behunyja két szemét és nyel, nyel, hol vékonyan, hol vastagabban. Attól függ, hogy milyen a bor. Meg hogy ki látja, ki kínálja.

— Igyál húgom egy-két kortyot, mingyá jobban folyik a leve... — kínálja Sipis Károly a taposólányokat sorba. Vállán lopó, a lopó végén mutatóujja, s balkézé ben kupa. Szelíd jámbor hangulatban van most. Nyilván ilyen is lesz, amíg tart a szüret: Ha ugyan nem esik valami a fejükre addig. Hírek jönnek, kavargóznak, színeződnek, és ezt tudva tudván, élik ki ebben a roppant békességben kedvüket az emberek. Lehet, hogy lesz másmilyen részük elég, hamarosan, A lány elveszi a kupát, s míg iszik, szemét behunyta, s mikor viszaadja, úgy néz Sipisre, mintha köszönés helyett anyáskodva megsimogatná.

Ez a lány így Iszik, másik másképpen, ele szekérkotyogás erősödik, a prés nyekkenő csattogása s a taposó lányok zsivalya s mintha derűs, mosolygó béke lenne az egész világon. Mintha nem is a levegő lebegne a szőlők felett, között, mintha nem is a levegő járná át meg át az ember tüdejét, mintha nem is a szellő lengetné a fák lombját, levelét, hanem a béke, béke, béke. Béke van a mustban, borban, domboldalakban, a közeli és távoli réteken, szántóföldeken. Mintha nem is most, néhány nappal ezelőtt rohanták volna le Sólyomkő várát a császáriak, hanem tán száz évvel ezelőtt, de tán soha se, a nemzetes úr nem a valóságban, hanem az álmában mászott le a várfalon, olyan nagy itt a békesség, hogy szinte lubickolnak benne, mint a halak a vízben.

Egy ember jó tetés puttonnyal jön, a tele pohár most elfele lendül:

— Nesze csak. Kapd be ezt a kis bort...

Ez az ember is várbeli ember, csak a szüretre hozták le. Semmit sem mond, rápislog Sipisre, a bort felhajtja. Egyébként ez is érdekes ember. Már csak azért is, mert hiányzik az egyik füle. Egy törökkel való ütközetben, mikor már nyilvánvaló volt, hogy kikapnak, mivel a törökök sokan, ők meg kevesen voltak, nagyon belemelegedett és már nem tudott elszaladni a többivel, halottnak tetette magát. Meg se mukkant, mikor elvitték a tarsolyát, baltáját, flintáját, és ráadásul mint hogy szokták, egy zsákmányoló lenyisszantotta a bal fülét.

Kosik József rajza

Vigyed, a fene ett vóna meg... — gondolta akkor, mert elég csiklandós volt a helye, de hallgatni, hallgatni, mert egy füllel Is élet az élet, nade ... milyen árat fizettek azért a törökök? Vajon mára tökéletesen és egészen kifizették volna?

Nem fizették ki. Rettentő sokkal tartoznak. Elég lesz nekik kifizetni, ha nem akarnak adós maradni. Vagyis ha jó barátságban akarnak lenni. Az üres kupát Bakó Sipis felé nyújtja, az el akarja venni, de emez csak ' tiltakozólag int szótlanul, az megérti. Azt jelenti ez, hogy még egy kupával. A topóban felviharzik a bor. a kupa telezúdul, behúzza ezt is egyszuszra, már indul s közben a kupát viszsza adja. Kicsit odébb egy tálban felszeletelt, feldarabolt kenyér egy végére állított üres hordón, ki vészén egy darabot, beié fal. Rágja s nyeli. Mert itten ilyen szokás van. Mint ahogy általában az a szokás az egész tájon, hogy inni kegyet lenül jő, meg aztán hasznos is. ds részegnek lenni? Azt aztán nem. Az nem lehet.

Lehetni ugyan- lehet, de . . . ez olyan nagy szégyen, hogy nehezen bírja ki az ember, így érthető,, hogy a részegség ellen többféleképpen védekezik az ember. Legegyszerűbb módja, hogy az első poharakat soha, soha nem issza ki egyszuszra az ember, hanem csak tartva, vagyis csak kortyonként, Igenám, de dolog' közbe» nem lehet kortyolgatni. Holott mindenki tudja, hogy ha az első két-három pohár bort lassan, tartva felkortyolta, akkor aztán a többivel már inkább lehet legénykedni. CsSkhogy most a puttonyt vinni kell, hozni kell, felhajtja hát az ember, és utána rágja, falja a kenyeret, így nem lesz a világon semmi baj. Kiváltképpen ha disznőtöpörtőt is kapkodhat be hozzá. De ha az nincs, akkor a tökmag is jó. Társaságban persze más az eset, ha névnap van, vagy tárgyalás, vagy ünnepnap, akkor is ott van mindvégig az ennivaló az asztalon, de ez Ilyenkor nem egészen biztos védelem. Hanem az aztán Igen, hogy az étekmester nézi, lesi, hogyan nS vagy zajosodik a társaság, és egy intés a pincemesternek, belékerül a borba az elsó víz. Most már ilyenkor mindegy, hiszen úgyis az eleinte megivott bor ízét érzi nemcsak a szájában, hanem a gyomrában is az ember. Ha aztán még egy kis vizet is elsodor a növekedő zaj, lárma, még egy intés, és megint egy kis víz. De most már egy kicsivel több. Aki nagyon mohón kapta, reggelfelé úgy bámul a poharára, mintha saját szeme hideg esővízbőf volna és egyszercsak feláll, s kissé fmbo lyogva kimegyen. Kint, a sötétben, vagy derengésben, vagy holdvilágon megtámasztja fejét egy távolabbi fához, és egy pillanat alatt kilottyan belőle mit egész éjszaka beszívott.

Persze, megesik, hogy csak erőlteti, de ilyenkor is van segítség, mégpedig közel: mutatóujját lenyomja a torkába és készen van. Igaz viszont, hogy ezesetben sokkal, de sokkal könnyesebb a szeme, mint más körülmények között, de nem számit. Az ember az öklével úgyis megtörli.

Itt nem a falakra vannak felírva az illemszabályok, mint Kassán, hanem a közfelfogásban, az emberek szemébe, megszólásába, egyszóval, a társadalmi élet Íratlan, de azért igen erős törvényeibe.

Éppen úgy, mint bent, a várkastélyban, vagy a szántóföldeken vagy a réteken, legelőkön, vagy az egész kétszázhatvan faluból álló birtokon, itt is megvan mindenkinek a feladata. Hogy te ezt csinálod, te meg te ezt, meg ezt.

De a szüret az más, az egészen más.

A szüret rendje, sorja, hogy melyik fajta szőlő mikor, hogy, hová, ezt a fajtát' evvel egy kicsit színesítik, ehhez meg nem árt egy kis Csillag-fejér, azt csak Bocskai, a gazda tudja. Intézkedik is, mégpedig határozottan és ellentmondás nélkül

Nem úgy intézkedik, mint egy szőlőbirtokos, akinek a bor a legfőbb jövedelme, ki nem apadó pénzforrása, hiszen a bor eladásához és az alkudozáshoz is jobban ért akár Ölvedy István, a várkapitányvagy akár pediglen Pethő János, a vár* udvar ispánja, hanem egészen másképpen ért hozzá. Már maga a szüret olyasvalami az ő számára, mint az őskereszténynelc Krisztus urunk mennvbemenetelének ünnepe. Örül az ember szíve, lelke, és ezen' túl pedig egvszer esik esztendőben. Tön, megyen a szőlősorokon ott is, ahol szüretelnek, ott is, ahol még nem vagy épperi már meg is szedték. Benéz a présházba, kimegyen a taposókhoz, ő is felveszi a kupát a hordóról, ő is odatartja Sipis Károlvnak:

— Adjál csak belő egy kicsit, fiam. Azért teremtette Isten ezt a bort hogy kóstolgassuk.

(Folytatjuk)

13