A Hét 1965/2 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1965-08-01 / 31. szám
15. Szekér alatt dübörög fel a híd, hozzák már a mustot. Kint szüretelnek, de a bort itt töltögetik hordókba, a várpincében. Itt mégis biztonságosabb, és ha beszorul az ember, kéznél van. Várjatok, te! Mindjárt csak... — kiáltja ki egy ember, aki a kapu forgatytyúját kenegeti. Mégpedig faggyúval. Mivel a forgattyú kemény tölgyfából van. És ha kenetlén. úgy csikorog, hogy valamennyi madár felröppen és örökre elszáll a környékről. A falakon, a bástyákon, az orgonyokon hát vesszővel, karóval, kővel, mésszel, téglával gerendákkal megyen a munka, s kint a szüret zajától zengenek a halmok, hajlatok az egész Érmelléken, még azon is túl. Bocskai még Váradról izent, hogv kezdeni kell szüretelni, most hát bennp vannak nyakig. Kitűnő bor terem errefelé, s minden szőlősgazda azt hiszi, hogy ha az ő szőlőié nem lenne, a bort nem hívnák semminek Az ő bora nélkül nem is lenne érdemes élni az embernek. Az itteni bor áldás, az itteni bor egészség és erő, és ráadásul: aki beszív belőle egy-két kupával. nyomban választ kap minden azelőtt tisztázbatatlannak tetsző kérdésre. Egyébkor is megesik, de így, szüretkor zeng a domb. zeng a hajlat, fentebb is, egészen addig, amíg hegyekké nem nőnek a dombok. Nemcsak ezek a várbeliek tudják már, hogy Sólyomkő várát megrohanták a császáriak az éjszaka, és nemcsak a szüret hangulatáért, hanem csak azért is, vagyis Sótvomkőért is. itt is, amott is a jobbágyszőlőkben is szól a csimpolya, a duda, amodább pediglen a tilinkó meg tárogató. Délfelé jönnek a hírhozók, hogy a csá száriak Adorján várát is megszállták. Ott is nem annyira várőrség volt, mint inkább a birtok intézőié, kulcsárai, csőszei. De még így is próbálták védeni a várat, u. ,r?ég szerencse, hogy elfogyott a lőszerük ami volt, hamarosan nagyobb baj nem esett. Sietni kell hát a szürettel itt is, mert ki tudhatja, mit hoz a holnap? Itt is van szőlő, a vár alatt, de fentebb az Érmellék nyúlványain van a zöme, szekerek iönnek-mennek, hozzák a mustot, törkölvt. A várbirtok szőlejében rét, a réten présház és vincellérház, a rét szélén egyetlenegy tölgyfa, de az egyetlen fa mint erdőcsoport. Az ágai valaha körös-körül leértek a földre, ott lefelé gyökeret eresztettek. s felfelé ahány ág, annyi koronát s ennek a sátorában van megterítve a szüreti asztal. Amelyen a reggeli terítés csaknem délig tart, a déli meg majdnem estig, az estéli pediglen belémegyen az éjszakába. Az asztalon birkahús, disznőhús, bivalyhús. meg lepény, meg kenyér, meg mazsoláskalács. meg mákoskalács, de itt már az új növényt, a krumplit is asztalra tették. Sülve is. főve is. Egy-egv tál főtt krumpli az asztal Innenső végén Is, a túlsó végén is, olyan szép parázsra nyílt, mintha nem is krumpli, hanem megannyi fehér rózsa volna. Még nincsen itt a vacsora ideje, de az inasok, szolgálók már készítgetik az asztalt. A présház amott, kicsit fentebb a domb lábánál áll, mintha hátával védelmezné a dombot, hogy el ne vigye a szél, Igen takaros épület. Tájhoz, szőlőhöz, birtokoshoz illő. Nagy híre van ennek az egész Érmelléken. A belseje két helyiség, egyik, a nagyobb, a tulajdonképpeni préselő, ahonnan egyenesen lehet lemenni a pincébe. A másik helyiség a vincellér lakása, tágas pitarral és kamarával. Csak újabban hívják divatos nyelven vincellérnek, de így csak a várbeliek, 1*nert maga a nép a régi szóval csak pincemesternek mondja. Most Is lecsorog a must, de az tán a hordókat felgörgetik, s viszik a várpincébe. A prés egy hatalmas, nyílegyenes handelt tölgyfagerenda. Szemre is lehet úgy jó három öles. Az egyik vége kinyúlik, s amikor préselnek, erre kapaszkodik két vagy három ember. De aztán majd saját súlya is csepegteti, csorgatja. A másik vége alatt a préselő készség, szintén fából. s ezalatt s körül tölgyfa bodon, ezalatt nagy dézsa, ugyancsak tölgyfadongából. Ebbe csorog a bor. A dézsa négy lábon áll, ebből vagy merítenék, vagy megint csorgatnak, de innen hordják csebrekkel a pincébe. De prés, dézsák. bodonok, csebrek, itt minden, de minden szép, egyenletesen barna színű. Megfestette a tárgyakat a must és bor gőze. szaga. Kint a szelíd domboldalakon a szőlősorokon folyik, állandóan folyik, árad egész nap a fény. Láthatatlan szívekből és ajkakból hol nevetés, hol dal csendül, de úgy, estendén már néma a táj. Mintha a megszedett szőlővel a dal és kedv is elfogyott volna. A szőlőlevelek zizzennek még meg itt is, amott is, amint egy-egy későn röppenő madár megmozgatja, amíg ezek a levelek is lehullnak, eltűnnek az életűk és létük rendjén. Asszonyok, férfiak szedik, a legények puttonyokban, messzebbről szekérrel hordják a présházhoz a szőlőt, a lánvok tapossák két igen nagy kádban. Mindegyikben két-két lány. A pincemester, vagyis a vincellér hol itt van a lányoknál hol hirtelen leszalad a pincébe, aszerint, amint eszébe jutott, hogy most ezt kell megnézni, most meg ezt... Zsindelyből faragott kanálféle van nála, ezzel meg tudja piszkálni -a kifolyót, vagy a törőt, ami a présbe megyen, vagy már a présből jön. Mindenen rajta a szeme. Még csak a lányokon Is. — Jobb csípődön kicsit enged lejjebb a szoknyádat, te. Mert... jön már az a Rigó fiú és nekiugrik az élőfának, ha meglát A lány szoknyájához kapkod és a valóban közelgő Rigó fiúra sendít. ismeri jól. Ez csakugyan olyan, hogy menten niegvész, ha egy szoknyát meglát. (A fene a belit.) Aztán a vincellért nézi, aki érdekes ember. Mi több, francia ember. A franciaországi reformátusok üldözése, de inkább öldöklése elől szaladt belé a világba családostul együtt. Felesége derék, szorgalmas asszony, és négy gyermekük már növekedőben... A bordeauxi híres borvidékre valók voltak, és itt folytatják, amit ott abbahagytak. Még a nevüket se magyarosították meg, csak úgy írják, ahogyan kiejtik. Jó magyarosan. Teleszájjal. Siepcieust-nak írják, s most írják és hívják Sipisnek. Sipis Károly és családja. Amint a várbírók számadási és nyilvántartási naplójába is beírták. Érdekes egy napló. Minden esztendőben pontosan beírják a jövedelmet és kiadást az écmelléki szőlőbirtokról. Szürettől szüretig. Kezdődik a szőlőmunkálással járó ábécé szerinti rendben. Így: A. Rénesforint Krajcár a) nyitásért áprili 38 -s 54 b) metszésért 29 45 cl venyigefelszedésért 5 d) márciusban a sorompó kihúzásért 11 15 ej öregfák kivágatásáért 21 9 £) juni az első kötésért 11 30 ...és így tovább, egészen a szüretig. Aztán következnek az egyes költségek, „szamarasnak egy pár csizmát vettem ... Debrecenben egy kalapot vettem ...“ A csizma négy rénes, vagyis rajnai forint, a kalap 2 forint egy lajbi az „erdőmező kerülőnek 3 forint...“ S most beírja Sipis Károly a beérkező szőlőt, a kifolyt mustot, a megtelt hordókat. A pince jóval túl nyúlik a présház falán, egészen bemegyen a domb alá, van itt bor. fölösen. Egy lengyel borkereskedő megvette volna ennek jórészét még a tavaszban, adott is előleget jócskán, de akkor sült ki, hogy a kereskedő a lengyel államkincstár számára vette meg. És így kipukkant a disznőság. Mégpedig a következő. Mikor Báthory István, Erdély fejedelme és Lengyelország királya meghalt, az erdélyi főurak Bocskai Istvánt, az unokaöccsét bízfák meg, hogy a hagyatékát hozza haza. Nagyon kell itthon a pénz. Mint ahogy Erdélyben mindig nagyon kell a pénz. Minden közelebb álló ember tudja, hogy Báthory István igen sok kincset hagyott hátra és a lengyel királyságot is ezért védte, növesztette, a dicsőség és boldogulás útjára vezette, hogy ezzel is Erdélynek tegyen szolgálatot elsősorban. Bocskai hát ment Lengyelországba, persze, nem egyedül, hanem megfelelő kísérettel, hogy legalább á Báthory házi kincstárát, amit Erdélyre hagyott, hazahozza. Üres kézzel mentek el, de még üresebb kézzel jöttek haza. A lengyel kincstár nem adta ki az örökséget. Nem hogy ez egészet nem adta kt. de semmit sem adott. Egy forintot se. Egy aranvserleget se. Még a küldöttség útiköltségét se. Ez a kincstári borkereskedő tehát kapóra jött, foglalót felvenni, de bort egy akót se adni. Legalább az útravalóból térüljön meg valamelyes. De ez még a kisebbik ok. Á nagvobbik az, hogy most már aztán valóban szükség lesz a borra, még a kinbontott zászló is jobban lobog tőle, hát még mennyire szebben villog a kard? Hadd szűrjék hát le csak a mustot, a várpincébe. Az érmelléki bor olyan annyira kitűnő bor hogv nagy híré van messze, idegen országokban is. Hiszen ez a nagyhírű bor csalogatta ide a francia menekült családot. Sipiséket is. De a magvar bor általában olvan bor, hogy legalább annvl törökö* levágott már maga a bor mint a hajdú, vagy végbeli katona, mintha em-12
