A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-24 / 4. szám
Äz igazságos Mátyás korának írói A hűbériség első századaiban Magyarországon csak vallásos tárgyú könyveket találunk. Az egyházi használatra írt kódexekétől eltérő szemlélet nagyobb mértékben csak a humanizmus korában jelentkezik. A humanizmus vagy reneszánsz a fejlődő, egyTe erősödő polgárság nagy szellemi mozgalma volt a középkori Európában. Az árukereskedelem fejlődésével együtt járt a pénzforgalom fokozódása, a burzsoázia minden országban szembeszáll a feudális megkötöttséggel, hadat üzent a dogmatikus egyházi gondolkodásnak. A humanizmus a hűbérurak és az egyház elleni küzdelmében a királyra támaszkodott, mert a király és a hatalomra törő feudális urak közötti vetélkedésben az uralkodó képviselte a haladást. Nyugat-Európában a XV. században az uralkodók és a humanisták egymással szövetkezve létrehozták a feudalizmus haladottabb államformáját, a központosított monarchiát. A fejlődés nálunk is ebben az irányban haladt. Humánus azt jelenti, hogy emberi, a humanisták az egyház felfogásával szemben azt hirdették, hogy a társadalmat nem földöntúli lény, hanem maguk az emberek irányítják. A humanizmus szülőhazája Olaszország, s megteremtői a kor legkiválóbb olasz írói: Dante, Petrarca és Boccaccio. A magyarországi latin nyelvű irodalom is a humanisták műveiben érte el a virágkorát. A magyarországi humanizmus fellendülése a XV. században Mátyás király uralkodásával kezdődött. A magyar humanizmus fejlődésére nagy hatással volt az élenjáró olaszországi és a fejlett csehországi humanista műveltség. Mátyás első felesége, Podébrád György cseh király lánya, második felesége Beatrix, a nápolyi király lánya volt; velük együtt nagyszámú cseh, majd olasz humanista is érkezett Budára. Mátyás udvarának vezető humanistája, Vitéz János nagyváradi püspök, majd esztergomi érsek, különösen kitűnt a humanista levélírás és a politikai szónoklat területén. Pozsonyban egyetemet is alapított Academia Istropolitana néven, melyen neves tudósok tanítottak, de csupán néhány évig állt fenn. Mátyás király, a kiváló reneszánsz uralkodó, körülvette magát humanistákkal és maga is jelentős humanista műveltséggel rendelkezett. Jól beszélt latinul és mindig bőkezűen támogatta a tudományokat és művészeteket. Külföldről is igen sok tudós, író, művész, festő, zenész, szobrász, építő jött Mátyás udvarába. Újjáépíttette a pompás budai várat, melyben könyvtár, étkezők, hálók, vízvezetékek, szobrok, érckutak stb. voltak. Tatán pompás kastélyt, Visegrádon, Pozsonyban, Komáromban és Bécsben pedig fényes palotát építtetett. A nagy pompa és fényűzés szintén politikai célokat szolgált, mert ezzel is tekintélyét és politikájának hatását növelte. Mátyás nagy súlyt helyezett királyi tekintélyére és erélyességére, hogy éreztesse hatalmát külső és belső ellenfeleivel szemben, akik öt népi származása miatt lenézték. Hatalmas katonai erejének gerincét állandó zsoldos hadserege képezte, melynek magváj a huszita csapatok maradványaiból toboroztatta. Irodalmi szempontból is komoly értéket képviselnek Mátyás diplomáciai levelei. A levélírásban nem követte a humanista levél díszes formáit, egyszerűen és közvetlenül írt, mindig erősen, kihangsúlyozva mondanivalójának lényegét. Levelein gyakran az élőbeszéd pongyolasága érezhető, mert nem a formát, hanem csupán az ügyet, a politikai célt, tartotta szem előtt. Nem riadt vissza a diplomáciában szokatlan, kemény és élesen elítélő kifejezésektől sem. „Ha harcra kerülne a sor, az nem első harcunk lesz, sem első győzelmünk“ — írja Frigyes német császárnak. Mátyás legnevezetesebb kulturális intézménye, európai hírű könyvtára, a Corvina volt. Elnevezését onnan kapta, hogy valamennyi nagyértékű kódexen rajta volt a hunyadiak hollós (corvus — latinul holló) címere. Mátyás kis kancelláriájában volt tisztviselő egyik legnevezettebb krónikánk írója, Thúróczy János. Krónikájában megírta a magyarok történetét, a legrégibb időktől Mátyás uralkodásának közepéig. Mátyás udvarában nagyhírű olasz történetírók is éltek, akiknek munkássága beletartozik a magyar irodalom fejlődésébe, és nagyban elősegítette a magyar történetírást. A magyarországi humanista történetírás legnagyobb alkotása Mátyás alakjának megrajzolása. A király olasz történetírói közül kiemelkedik Galeotto Marzio (1427—1497) és Antonio Bonfini (1427—1503). A magyar líra első kimagasló képviselője, legnagyobb humanista költője, J a - n u s P a n n u n i u s, családi néven C sezni i c e i János, 1434-ben született Csezmicén, a Dráva torkolatánál. Apja ácsmester volt, de korán meghalt; anyja nehéz munkával tartotta fenn családját. Nagybátyja, Vitéz János segítségével 13 éves korában Olaszországba került, Guarino világhírű humanista iskolájába, ahol számos kiváló költőt és szónokot neveltek. A Hunyadiaknak belső tanácsosi és diplomáciai szolgálatra éppen olyan nagyműveltségű, kiváló szónoki tehetségű humanistákra volt szükségük, amilyenek a ferrarai iskolában nevelkedtek. Janus itt hamarosan nagy hírnévre tett szert éles eszével és kiváló költői tehetségével. Hírnevét Guarino dicsérete és ajánlólevele is növelték, melyek segítségével megfordult csaknem valamennyi olasz humanistánál. Ferrarában Janus barátságot kötött több nevezetes humanistával, köztük Mátyás későbbi történetírójával, Galeotto Marzioval. Olaszországból való visszatérése után 1459-ben Vitéz ajánlására Mátyás pécsi püspökké nevezte ki. Janust gyakran elszomorította, hogy itthon nem sokra becsülték költészetét. Mátyás nagyra értékelte politikai szolgálatait, de költeményeit kevesen ismerték és nem értékelték annyira, mint Olaszországban. Több versében Magyarországot, Olaszországhoz hasonlítva „barbár“-nak nevezte. Gyakran kifejezte vágyódását az olaszországi művelt humanista környezet után. Az Itáliába való vágyakozásnál azonban sokkal erősebb volt hazafias írói öntudata; az a tudat, hogy magyar földön, ű az első igazán nagy költő. Ezt a büszke hivatástudatot fejezi ki Pannónia dicséretére című kiváló epigrammájában: Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, S most Pannónia is ontja a szép dalokat, Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám. Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld. Már Olaszországban elhatározta, hogy egész tehetségével, a Hunyadiak törökellenes politikáját fogja szolgálni. Ennek érdekében szenvedélyes hangú elégiákat írt, sőt 1463/64-es hadjárat idején táborba is ment Mátyás seregével, de itt kiújuló, súlyos tüdőbaja ágyba döntötte. Vitéz és Janus a hatvanas évek végén ellentétbe kerültek Mátyással és élére álltak a Mátyás ellen szőtt összeesküvésnek. Ebben az összeesküvésben a legjobb magyar humanisták egészen más érdekeket képviseltek, mint a reakciós földesurak, akik hatalmuk korlátozását látták Mátyás szilárd központosított monarchiájában. Vitéz és Janus elsősorban Mátyás nyugati hódításai miatt kerültek szembe a királlyal; haragudtak rá, hogy a török veszedelem végleges elhárítása helyett katonai erejét Csehország és Ausztria meghódítására fordítja. Mátyás szigorúan lecsapott az összeesküvőkre és elfojtotta a lázadást. Vitéz börtönbe került, Janus pedig Olaszország felé menekült. Útközben 1472 március 27-én a Zágráb melletti Medve várában meghalt. Halála után Mátyás megbocsátott neki, és gondoskodott költeményeinek összegyűjtéséről, híres könyvtára, a Corvina számára. Janus első jelentősebb költői művei az Itáliában írt epigrammák. Ezek az epigrammák élményszerűek, az iskola és az olaszországi társadalom közvetlen megfigyelésén alapszanak. Az epigrammákban rendszerint valamilyen ellentétet ír le és a vers végén csattanósan fejezi ki véleményét. Legharcosabb epigrammáit az 1450-es jubileumi szentév alkalmával írta. A pápa, hogy a Vatikán erkölcsi és pénzügyi helyzetét megszilárdítsa, 1450-ben szentévet hirdetett. Ez azt jelentette, hogy aki ebben az évben Rómába zarándokolt, ott meggyónt és pénzt adományozott, bűnbocsánatot nyert. Janus ezt csalásnak tekintette, és megvetette a félrevezetett tömegek hiszékenységét. Több antiklerikális epigrammájában megmutatta, hogy a búcsújárásból haszna csupán a római kocsmárosoknak és a pápának van. Magyarországra való hazajövetele után Janus elsősorban elégiákat írt, melyek az érzelemnek és az egyéni megnyilatkozásoknak szabadabb teret nyújtanak. Legszebb elégiáiban a török elleni harcot, a Hunyadiak nemzeti, honvédő politikáját dicsőítette. A táborozó Balázs című versét 1458-ban írta, amikor betegsége miatt nem vehetett részt Mátyás hadjáratában. A költeményt a rajta végigvonuló ellentét teszi rendkívül megkapóvá: az egyik oldalon az ágyban fekvő költő lázas küzdelme az életért, a másik oldalon a harcoló Balázs vidám győzelmes katonaélete. Az epigrammák írásán tanulta meg Janus az ellentéteknek ilyen mesteri kezelését. A költeményben az egészség és a láz képei váltakoznak, a költő szívfájdító élességgel képzeli maga elé a vidám tábori életet: Míg te Balázs cifrán lakozol most tábori traktán. És oda sem fittyentsz, bőgjön a kürt szava bár, Énmagam addig lázban heverve, vacogva tűnődöm, Tétlen félelem ül és a halál szívemen. Érhet-e ily sors távol a harctól egy fagarast is, Hogyha a béke ölén tiltja a sors, ami szép? Hogyha veled lennék most és a pogányt riogatnánk. Nem citerázna szívem úgy, ahogy itt remegek. Itt a gyanakvó sejtés reszket minden ízemben. Ott a mezőn látnám, mint közelítget a baj. Míg ti, ha kedvetek úgy jön, méritek össze a kardot, u
