A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-17 / 3. szám
JÁVOR OTTÓ: Gesztenyefák )Az öregember végigbotorkált a sötét szobán, megállt az ablaknál, néhány centire széthúzta a spalettát. Sárga botként vágott be a nap. Most mindkét kezét homloka magasságába emelte, ujjal úgy mozogtak, mintha forjalat sodorna, majd a lényből masnit kötve, azt kopasz fejére illesztené. Az unoka a szoba sarkában feküdt a díványon, onnan figyelt. Az öregember kötötte a masnikat a spaletta rése előtt, a kamasz visszafogta a röhögést. Az ablakkal szemben egy gesztenyefa volt. Vastag törzsét árkok barázdálták. Ezt látta az öregember, meg a fa tövében egyenesedő takácsmácsonyát. — Még egyet — motyogta. Ujjai remegve sodorták a levegőt. Kuncogó hangot adott. — Itt van még egy cigaretta. Szájához emelte a semmit, pofazacskóját felduzzasztottá, és kifújta a levegőt. — Hihi — hallatszott az ablaknál. — Még egy cigarettát, még egyet! Ujjai kapkodva sodorták a láthatatlan papírt. Fújta a levegőt az ablakrésnél, melyen át csak a gesztenyefa látszott. Carcassonne-ban a hadifogoly barakkal szemben egy ugyanilyen fa állt. Rózsaszínű virágot pergetett le tavasszal. Két évig nézte Ezerkilencszáztizennyolctól húszig. Még a Piavé előtt esett fogságba, egy héttel azután, hogy IV Károly szemlét tartott. Három óra hosszat gyalogoltak vissza a front mögé. A király autóban állt, úgy hajtott el az arcvonal előtt. — Ti, negyvennégyesek, mindig jól megcsináltátok — tisztelgett az ezredzászlónál Kék füstöt pöfögött az autó. — Ti, hatvankilencesek, mindig jól megcsináltátok! — hallatszott messziről a király hangja. — Azért Ferenc Jóska ilyenkor lőía ült — súgta az első század elején Sántha Menyhért. Nem ott volt a helye, de megkapta az arany vitézség! érmet, hát előre állították. Pöfögött az autó. — Ti, bosnyákok, min-dig jól megcsináltátok ... Ti, cseh tüzérek, mindig jól megcsináltátok .. Sodorta a levegőt áz öregember és kuncogott. — Mi mindig jól megcsináltuk. Caracassonne-ban szokott rá a dohányzásra. A várfal kövei előtt, szemközt a barakkal, gesztenyefa állt. Valaki szívet vésett a kérgébe, és azt írta bele: „Bözsi— Laci “ — Barbaras — dünnyögte a szenegáli őrmester, és a földre köpött, mikor ők szódásüvegből fröcskölték egymást. Az utcára nem mentek ki, kővel dobálta őket a lakosság, ö csak feküdt a priccsen, és dohányzott. Mindig sodorta a cigarettákat, csak most nem, hogy az orvos eltiltotta. — Érelmeszesedés, szív — kopogott szigorúan az asztalon hallgatójával. — Napi két cigaretta. Ezt a lánya adja ki. Egyet ebéd után, a másikat vacsoránál. Két cigarettát. Kossuthot. De ő ide áll az ablakhoz, és remegő kézzel sodor magának Mikor megjött, Pápa mellett tartották karanténban három hétig Ez a huszonegy nap hosszabb volt mint az egész fogság. A drótkerítésnél ott is gesztenyefák álltak. Sokat nézte őket. Egyszer, mikor elcsendesedett a tábor, odalopódzott az egyikhez, és belevéste: „Bözsike—Laci.“ Attól kezdve az esti séta során mindig megállt a fa előtt. — Bolond vagy tel — csapott a vállára Sántha Menyhért. Meghúzogatta zsávoly zubbonyát, melyen belül, voltak a gombok, és csak anynyit válaszolt: — Mi mindig jól megcsináltuk ... Továbbsétáltak a kerítés mellett. Tücskök erőlködtek, hogy hangjukkal elérjék a csillagokat, Sántha Menyhért pedig azt fütyölte, hogy: — „Ferenc Jóska nagyot köp a markába, sejde markába...“. Később megállt, feléje fordult s mintha most világosodnék meg előtte valami sorsdöntő kérdés, olyan vidám meggyőződéssel ismételte: — Mégis csak bolond vagy te. Ezt később is mondták, anyja halálakor. Otthon halt meg. Sok baj volt vele, mert a végén egyre az ablakon akart kiugrani, és mikor visszacijjelték, beverte fejét az ágy végébe. — Miért bántotok — jajdult fel ekkor, és kitisztult szemét elöntötte a könny. — Teljes meszesedés az agyban — mondta az orvos. Tulajdonképpen elmeosztályra kellene vinni, de erre a pár napra... összekattintotta a barna bőrtáskát, pontosan úgy, ahogy az ő orvosa. A foglalkozások mozdulatai öröklődnek, mint az agyérelmeszesedés. A sok rumli után csendben halt meg az öregasszony. Elaludt. A többiek zokogtak, mindenki vörös orral közlekedett a lakásban, csak ő ült némán a halott fejénél. Az ablak előtti gesztenyefa levelével hajtotta el a legyeket anyja fehér arcáról. Azután megjöttek a temetkezési vállalat emberei, koporsóba tették a testet. Az egész ház sorba állt, mikor vállukra véve, megindultak vele. A lépcsőházban hirtelen valami nagyot zuhant. Tudta, anyja esett fejjel előre a deszkáról. Kaparni kezdte a falat, és azt. kiabálta: — Ne bántsatok! Nagyon kérem, ne bántsatok! Többet nem sírt az életben. A fia temetésén sem. Erzsinek keresztelte a lányát, Lacinak a fiát. Laci repülőnek ment. Sántha Menyhért fiával együtt vették fel. Már a Horthy Miklós repülőalapnál kitűnt nagyszerű reflexeivel. Olaszországba vitték vadászkiképzésre. Szűkszavú gyerek volt. Nápolyból csak annyit írt: — „Az ég kék, a tenger sima, a nők szépek.“ Egy Cr—42-sel zuhant le gyakorlat közben. Azaz nem Is a géppel, mert kiugrott, de nem nyílt az ejtőernyő. Nehéz csizmái húzták a földhöz, úgy Jött lefelé, mint egy gyertya. Egyenesen. És az utolsó pillantig nem vesztette el az eszméletét. Ezernyolcszáz méteren át üvöltött. így mesélték bajtársai akik ott voltak a temetőben Elegáns selyemingüket fekete nyakkendő fogta össze, mellükön csillogott a koronás aranysas. A levegőben három Cr—42-es berregte a tiszteletkört. — Megcselekedte, amit... — harsogta a szónok a sírnál Ekkor úgy érezte, rölordít Kikapta kezét felesége karjából, aki ijedten nyúlt utána, de szerencsére nem lett botrány, mert ujjai hirtelen sodorni kezdték arca előtt a levegőt Akkor nem értette, miért. A bombázások idején az óvóhelyen is ez a mozdulat nyugtatta meg. Mintha Carcassonne-ban feküdne a őrlessen, és szívná a füstöt, vagy anyja ágya mellett legyezne a gesztenye levelével Milyen szén. nagy levél volt. Alit az öregember ez ablaknál, s nem vette észre, hogy bejött a lánya. Csak mikor az kitárta a spalettákat, a hirtelen szétnyíló lényben ejtette le semmit sodró kezét. — Papa, már megint megitta a rumotl A deszkák mély, dübörgő hangja, mely Ismeretlen távolságról adott hírt az imént, elhalt az ágyában. — Én? Én igazán ... Szepegett. A szélesre tárt ablak Is bántotta. A gesztenyefa mögött most látszott az úttest, a tér, autók tülköltek, galambok szálltak a tornyok körül. Az egyiken hatalmas betűk: , Gondoljon a családjára^ kössön életbiztosítást!“ — Én igazán .. — Én ittam meg. A kamasz szólalt meg a díványon. Föl se kelt, csak úgy félvállról vetette oda. Az asszony nem hitte. Mit csináljon? Tétován nézett hol az öregre, hol a fiára. — Te? — Igen, én. Mikor a Gabiék itt voltak. Valamivel csak meg kellett kinálni őket. Az asszony látta, hogy csatát vesztett. •— Éppen rumot. Szép kis virtcsaft. Mondhatom, jól megcsináltátok! Kimerít Az öregember felkuncogott. — Jól megcsináltuk. Mi mindig jól megcsináltuk. De már elfelejtette, hogy miről volt szó, azt is, hogy az uncka ott van mögötte, összehúzta a spalettát. Egy keskeny rés maradt, azon keresztül csak a gesztenyefa látszot, azt nézte kitartóan, míg remegő ujjaival sodorta a levegőt. Ladislav Zívr: Anyaság 10
