A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-06-13 / 24. szám
fCús fiporir eqtf idás tanítóról Intézet nem látott benne fantáziát, sőt talán még ki Is nevettetek ott fönt, hogf mikkel kísérletezik ez a bolond Bácskay. — Azt hiszem, kissé lebecsülsz bennünket. Amikor megküldted a kéziratot, alaposan átnéztük... — Csak azt nem értettétek, hogy a Varsányi-könyv mellett mire valói Pedig itt a környéken sokan használják, magam rajzoltam hozzá képeket, magam sokszorosítottam ... a kollégák dicsérik. — Es más tárgyaknál is használsz Ilyen sajátos segédeszközöket? — Mindennél, gyertek ét az iskölábai hadd mutassam! Megmutatta. A falakon és a szekrényben elfér minden. Képek, gyűjtemények, az alsófok egész szertára. Minden célszerű, gazdaságos, minden sarok kihasználva. £s a terem mégsem túlzsúfolt, van benne levegő, de még víz is. Elfordítottam a csapot. Szépen csörgött. — Azt hitted, Patyomkin-kultssza? Nem válaszoltam. Tíz évig voltam Iskolaigazgató falun, tudtam, mit kell küszködni, míg egy öreg iskolába vízvezeték kerül. Jóska a tábla előtt állt, onnan nézte, amint körülszaglászunk mindent. Sok dolognál meg kellett állni, percekig néztem és -latolgattam, mire való, hogyan lehet felhasználni. Nem segített, nem magyarázott. Hagyta, hogy „érezzem a tanterem hangulatét“. S a nem nagy terem egyszerre benépesült kíváncsi gyerekfejekkel, mosolygó tiszta szemek csodálkoztak rám mindenfelől. Kérdeztek Is, felel... aki talán nem is olyan Idős, sőt túlhaladott ötven éve ellenére is fürge, mozgékony, most Is, legtöbbet vállal a munkából Nyéken, ebben a 420 lelket számláló kis faluban. A tanítói lakás olyan a sötétlö fák között, mint egy vadászlak, faoszlopos verandájával. Gerendás mennyezet van a szobákban, de itt csak ez az egy a régies, a bútorok már korszerűek, ha nem is hivalkodóan modernek. Tanítói lakás, könyvek, televízió, rádió, megint könyvek, kedves, derék asszony, aki egyáltalán nem lepődik meg a hívatlan vendégek láttán, befelé invitál, széket töröl, poharakat hoz, kenyeret, frisset, fehéret, meg kőkemény száraz kolbászt, húsos szalonnát. Bor is van, saját termés, savanykás, zamatos, frissítő. A gazda Bácskay Jóska, poharat emel, így köszönt bennünket, közben bejön a fia Is, végzett erdész, a lévai járási erdőigazgatóságon dolgozik, esténként robogóval Jár haza a szülői házba. A falon régi olajnyomatok, kis gobelinek között az „Érdemes tanító“ kitüntetés és a bekeretezett oklevél szerényen húzódik meg a halvány, merengő lámpafényben, mert a világ Ismeri, számon tártja a megbújt kis falu lgazgatótanitóját, a kétosztályos kis Iskola gazdáját — mert két osztály van ám, az egyik szlovák tannyelvű, de annak tanítóját Is ő igazgatja. — Egyet árulj el, Jóska,, mljcor tudsz te a falu gondja, az Iskola gondja mellett tanítani is? — Hát úgy, hogy a falu gondját délelőtt nem eresztem ám be az iskolámba! Akkor csak tanítok. A falusi kis Iskola tanítója nem engedheti meg magának azt, hogy másra is gondoljon. Itt nem lehet a felelősséget másra hárítani. Itt az öt osztályt végzett tanulókért a felsőbb tagozaton csak engem szidhatnak! — Hiszen éppen ez az, Jóska, hogy téged sehol sem szidnak, épperi ez a gyanús, ez az érthetetlen... Hogy csinálod ezt a pártszervezet, a falu, a tűzoltóság ezer gondja mellett, borod is van saját, ez sem magától terem! — Mondtam már, hogy nem ezek mellett csinálom, én nem úgy bal kézzel tanítóskodom, hanem elsősorban tanítok. Kér, hogy este toppantátok be hozzám, megmutattam volna, hogy az elsősök már újságot olvasnak. — Tudjuk, híre van, hogy a te tanítványaid megállják a helyüket, talán jobban, mint sok már magasabb szervezetű iskolában; mi ennek a titka? — Nem titok, nincs ebben semmi misztikum, Meg kell találni a módját, hogy mind a 22 gyerek elérjen egy szerény tudásszintet. Persze ez lehetetlen volna csak a ti tankönyveitekkel! — Miért, talán nem jók? — Azt nem mondtam, csak éppen nem az osztatlan Iskola körülményei között. Itt .nagyon kell tudni, ml a tananyag veleje, mert a sallangra nincs Idő! — Dehát ml az a sallang? — Amivel az ■. alaptananyagon kívül a könyveket feltöltitek. Mert itt nem lehet differenciálni... Azt tanítom, amit minden gyereknek tudnia kell. És nem Is a kilencéveseknél megszokott eszközökkel, azokkal nem sokra mennék... — A te saját külön szerkesztett élő ábécédre gondolsz?- Arra is, bár sem ti, sem a Kutató tek, készségesen, bátran. — Mit keresel Itt, bácsi? — Keresem a titkot! — Milyen titkot, bácsi? — A belőletek embert faragót! ■—r, A tanító bácsi szeret minket, ennyi az egész. — Szeret? — Szeret, mert mesél, mindenről, mindig, úgy írunk, mint ő, olvasunk, mint ő, számolunk, mint ő. Nagyon jól számol a tanító bácsi..... Nevetünk, játszunk, mint ő, itt minden ő, itt nincs más senki, és ö mindig itt van, velünk, szeret a tanító bácsi. Nem, Itt nincs kulissza. Itt harminc esztendő áldozatos munkája hozza a gyümölcsét, harminc év tapasztalatai viszik előre a munkát, az egész falu segíti a tanítót, mert a tanító a faluért él, s övé a falu, A délelőtt a gyerekeké, a délután a felnőtteké, -sose fárad el, tempósan végez mindent a maga Idejében. Itt minden a maga helyén van, a faluban mindenki tudja, mikor, merre jár, mit csinál. Száz méter az iskolától a tanácsháza, a szövetkezet, a kultúrház, a kultúrháztól, a szövetkezettől, a tanácsházától száz lépés haza, két sor ház között, ahol most mór alszanak. Igen, itt nem kell magyarázat. A tanító bácsi szeret minket... A tanító bácsi tudja, hogy mit csinál, délelőtt, délután ... Áll a tábla előtt, szemében csendes derű. Este van, csendes május este, amikor virágzó orgonák között kijutunk az útra Léva felé ... 4 HEIMLER HORVÁTH LÁSZLÓ
