A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-17 / 3. szám

Húsz évvel ezelőtt Kassa kiürül folytak a harcok. A küzdelem tagelkeseredettebben Dargó környékén bontakozott ki. Kassán még szervezkedtek a nyilasok, mozgósították a leventéket, sta­táriumot hirdettek és készültek a védelemre. Aztán január 18— 17-én a szovjet csapatok bekerítették a várost, megjelentek a környező dombokon és 18-án reggel jóformán ellenállás nél­­kiil bevonultak a városba. Az ellenség fejvesztetten menekült előlük... Hajn ul avárasfetoU Duba Gyula Bokrokkal szegélyezett, gömbölyű domboldal tetején állunk. Alig vir­rad még, alattunk ébredezik a vá­ros. Lílásszürke ködök szállnak fe­lette, egyelőre még sűrű homályba burkol­ják, melyből csak a villamosok csikorgó csörömpölése és a teherautók komor búgása — a város hétköznapja — tör elő. Mintha egy sokzajú, lustán terpeszkedő óriás ébre­dezne alattunk, melynek már a szemnyíto­­gatáse is érchangü zajokkal jár. í ahogy szállnak a ködök, úgy bújnak elő gomolyai mögül a füstölő gyárkémények, a tízemele­tes toronyhózak sora és a város karcsú tor­nyai. Hét óra múlt, a szorgalmas város megkezdte nappali életét. A homály még nem szállt el fölüle, de a szemben fekvő dombok peremén élénkvörös tüzek villan­nak fel, egyre jobban és összefüggőbben finti'k el a keleti égboltot és Kassa felett ráérősen és méltóságosan kél a téleleji nap... Magam sem tudom, mi hozott kora reg­gel Ide, fel a dombra, hogy a kassal nap­keltével kezdjem írásomat. Húsz évvel ez­előtt talán lövés-zárkok húzódtak erre, ahol állok. Talán fegyvercsövek nézték hajnal­ban a város ébredését, ám a szovjet kato­nákat nem a napkelte érdekelte, de a há­zak között megbúvó ellenséges haderő moz­dulatai. Meglehet, emberek haltak meg ezen a fűvel benőtt domboldalon. Mindez eszem­be jut; ha az ember madártávlatból néz egy várost és a történelmén gondolkodik, óha­tatlanul hasonló gondolatok jutnak eszébe. Mert a történelem ott él az emberben meg­bújva és feledhetetlenül. Azonkívül a vá­ros történelme másfél évtizeddel ezelőtt az én „egyéni“ történelmem is vort, itt jártam iskolába, a kassai felsőlparíba. Töviről-he­gyére ismerem a várost, hiszen életem első igazi városa volt. Azaz, hogy ismertem Kas­sát, de a mai Kassát ismerem-e? Hát igen, a város főutcája alig változott. Érdekes, hogy a mi városaink központi ré­szei nem változnak (kivétel talán egyedül Bratislava), nemhogy építkezésre, de tata­rozásra vagy átépítésre is ritkán kerül sor az öreg városrészekben. A kassal korzó — mint tizenöt évvel ezelőtt. Egyik végén a Dóm, ódon kőcsipkéível, kecses tornyaival. Este a nagy toronyóra mutatójára varjak és fürge csókák ülnek, de ők foglalják el a kőcslpkéket is, meg a kőpárkányokat és bemélyedéseket. Néha nyugtalanok lesznek, élénken csacsogni és károgni kezdenek, mintha nagy komolyan szidalmaznák nyu­galmuk zavaróját. A Dóm mellett az öreg Lőportorony, árkádjai alatt találkoznak a kassal szerelmesek. Aztán tovább a Nem­zett Színház épülete, körülötte a parkok. Ahogy vlsszaemlékszem, még az üzletek sem változtak, legtöbbjük ott van a helyén, ahol tíz évvel ezelőtt volt. De ahogy el­indulok a Kamensky utcán, a Múzeumtól néhány száz méterre már új utcasor fogad. S a régi gyakorlótéren, ahol valamikor ke­mény futballmérkőzéseket játszottunk a szlovák ipariskola osztályaival, tizenkét emeletes épületek egész sora. S mögöttük újabb lakótelepek... Elsősorban növeke­dik a város, mint egy nyurga végtagú ka­masz. Messze vidékről áramlanak feléje az emberek, s ő befogadja őket, munkát, ke­nyeret és lakást ad nekik. Lám, a régi ut­cáknak még a véghezvitt tatarozásokkal sincs szerencséjük. A korzón a Turista ódon helyiségeit modernizálták, igazán impozáns Irodahelyiségeket rendeztek itt be, de az új elrendezés kedvéért kivették az épület egyik tartóoszlopát, s most kivülről, a jár­dáról meg kellett támogatni, hogy a felső emelet fala le ne dűljön. Vagy a Slovan kávéház és szálló (a híres Salk-ház) esete. Több mint egy éve becsukták, hogy modern, sokemeletes szállót építsenek a helyén. Nem bontották le, nem építettek eddig sem­­mit a helyén és ki sem nyitották. Pedig Kassának az újonnan épült Hutník ellenére még mindég kevés a szállója ... Száz utas, 1 gyors, 2 személyvonat A kassai vasútállomást 104 évvel ezelőtt építették. Az állomás akkori forgalma 100 utas volt naponta, egy gyors és két sze­mélyvonat indult ki róla. Nem tudóin, ho­gyan növekedett évek során ez a néhány mutató, ma 128 személyszállító vonat Indul az állomásról (hat-nyolc-tíz vagonnal). A várótermeken, az állomási falatozókon, az előcsarnokon és peronokon áthömpöly­­gő utassereg mennyisége naponta 35 000 fő. Ugyancsak jellemző adatl Négy évvel ez­előtt a rendező pályaudvaron 400 vagont tolattak egy műszak alatt, ma ugyanezek az emberek ennél jóval többet tolatnak. Két dolgot jelent ez: óriási méretekben megnö­vekedett az állomás teherforgalma és mo­dernizálták a berendezését, váltókezelését, jelzőberendezéseit, Itt vannak Szlovákiában egyedüli helyen hidraulikus sínfékek. S ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy a Szovjet­unióból jövő széles nyomtávú vasútvonal végállomása is Kassa lesz, megértjük a vá­ros távlatainak lényegét: Kassa rövid időn belül valóban köztársa­ságunk keleti részének ipari és kulturális központja, keleti metropolis leszl Tóth Ignác és a többiek „Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola Kassa, Komenského 2. Tárgy: vélemény Tóth Ignácról. „Kérelmükre, hogy volt diákjukról, a bra­­tislavat SVőT elektromos fakultása I. évfo­lyamának hallgatójáról, Tóth Ignácról küld­jünk részletes véleményt, a következőkép­pen válaszolunk: Tóth Ignác elvtárs az Elektrotechnikai fakultáson nagyon jő eredményeket ért el. A téli szemeszterben tanulmányi eredménye a következő volt: matematika — kitűnő, áb­rázoló mértan — jeles, mérnöki alapismere-Marga Mária, aki cikkével vihart Megbeszélést tart az Acéltell szerkesztő bizottsága kavart 5

Next

/
Thumbnails
Contents