A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-05-16 / 20. szám
Demeter Dóra az esztergapadnál zettel a hóna alatt s liáromszor-négyszer is elmondja az ismert népi bölcsességet: „Mondd meg az igazat, betörik a fejed". Meg is kérdeztem, milyen esetre vonatkoztatja ezt a mondást, de kérdésem szépen elengedte a füle mellett. Viszont azt kérdés nélkül Is elmondotta, hogy a Made in Chehoslovakia Jelzésű kuntapolcai esztergapadoknak nagy keletjük van Indiában, Indonéziában, Közép- és Távolkeleten, de Magyarországon is szívesen vásárol belőlük. Az a baj, hogy a mintegy évi negyven darab esztergapaddal nem tudnak kielégíteni minden megrendelőt. „Pedig ez devizát Jelent, barátom" mondotta jelentőségteljes arckifejezéssel. Javasolta, hogyha áttérnek az új irányítási rendszerre, továbbá az üzem bővítésével emeljék az esztergapadgyártó részleg termelési kapacitását. Javaslatát elfogadtam, a többi az illetékeseken múlik. Az üzem munkásainak mintegy a fele kuntapolcai s nyári szezonmunkák Idején, Kis gyár a nagy hegy alatt Azt a sötét, sziklás hegyvonulatot, amely vonatunkat Csetnektől Kuntapolcáig, sőt azon túl is Pelsőcig balodalt elkíséri, mint az embert önnön sorsa, végzete: Pelsőci fennsíknak hívják. A fennsík egyik maszszív, tömbszerű boltozatos csúcsát nevezik Nagyhegynek. Arról nevezetes, hogy közepében egy nyolcvan emeletnyi magas cseppkőtorony s gyönyörű cseppkőbarlang van, amit a barlangkutatókon és a környék kíváncsibb lelkületű lakóin kívül aligha látott valaki. A Nagyhegy tövében húzódik meg sze rényen, de félreérthetetlen önbizalommal a Szlovák Magnezit Üzem gépgyára, vagy ahogy errefelé hívják a kuntapolcai gépgyár — az első üzem, ahová hivatalos meghívóval érkezem, vagyis az első hely, ahol mint újságírót: várnak. 2. Petro István karbantartó mesterben olyan emberre bukkantam, aki tökéletesen Ismeri az üzemet, jelenét, múltját, sőt nagyvonalakban jövőjét Is. Azt, hogy az üzemnek mintegy 6—700 éves hagyományai vannak (régen vasolvasztó állt ezen a helyen) csak hallomásból tudja, ellen' ben a közelmúlt eseményeinek már szemtanúja volt. Jól működött az üzem a húszas évek elején, öt-hatszáz ember talált itt munkát. Mezőgazdasági gépeket, (szecskavágót, elevátort, stb.) gyártottak, az öntödében nagyméretű szennyvízlevezető csöveket készítettek. 1930-ban mégis leszerelték a gyárat, a berendezés Java része Vítkovicére került, nem mintha talán elavult lett volna, hanem mivel a szlovák ipar likvidálása részét képezte az akkori politikai-gazdasági koncepciónak. A munkások elszéledtek az országban, ki Fülekre, ki még meszszebb, Breznóra, Nagyszombatba került. Néhány munkás azonban itt maradt, nem sokan, hárman-négyen mindössze s csináltak maguknak egy kis öntödét. 3. Ez persze csak vergődés volt. Valamivel javult a helyzet, amikor Szepesi bácsi 18 rájött, hogy az öntöde melletti salakhegyet (az 1900 körül működő magaskemence hagyatékát) hasznosítani lehet, a salak ugyanis kb. hetvenöt százalék vasat tartalmazott. Az ózdi olvasztó vette meg a salakot, persze nem Szepesi bácsitól, hanem a tulajdonostól, akitől az említett tapolcai munkások bérelték az öntödét. 1942-ben egy Peringer Ferenc nevű vállalkozó megvásárolta az egész hóbelevancot, felszerelte, jó minőségű dugattyúgyűrűket kezdett gyártani. Innen számítódik a kis üzem újkora. A háborút megúszta az üzem, a németeknek nem volt idejük tönkretenni. 1945- ben már a szovjet gépkocsik számára készültek a kuntapolcai dugattyúgyűrűk. 4. Jelenleg 250 munkás dolgozik a kis gyárban, s ha jól megy 1970-ben már 500 embert tudnak foglalkoztatni. Ezt Tohol István pártelnöktől tudom, akárcsak azt, hogy egyelőre „jól megy", hiszen a kerületi tervezőblzottság már jóváhagyta az üzem bővítésének tervét. Időközben a termelés is bővült, kb. öt ágazatra bomlott. Az öntödében Horka és Rozsnyóbánya számára készítenek elsősorban bronz- és szürkeöntvényeket. A konstrukciós részleg csöveket, elevátorok, kőzúzók stb. konstrukcióját készíti, mindenekelőtt a testvérüzemek részére. A gyűrűkészítő részlegen a legkülönbözőbb méretű tömítőgyűrűket gyártják a házal piacra, a pótalkatrésztgyártó részleg ismét a testvérüzemek számára dolgozik (szelepek, nagykapacitású présekhez). S végül az esztergapadkészítő részleg, amely famegmunkáló esztergapadokat gyárt — exportra., 5. No és itt van Jandrusák Márton bácsi, a diszpécser, aki hol itt, hol ott tűnik fel mogorva arcával s egy bizonyos főműszak után rendszeresen dolgoznak a község egységes földművesszövetkezetében. így van az, hogy az üzem örül a szövetkezetnek, a szövetkezet viszont a Nagyhegy alatti kis üzemnek. 6. Mit gondolhat a gyanútlan utas, amikor a gyönyörű gömörl tájtól elbűvölten, a vonat ablakból megpillantja ezt a néhány alacsony füstös épületet a Nagyhegy alatt? Ha a tekintete egyáltalán megakad ezen a helyen, nyilván valamiféle gazdasági udvarnak vagy traktorállomásnak véli. Nem sejtheti, hogy egy szép múltra visszatekintő gyárat rejtenek az ütött-kopott épületek. Üzemet, amely ugyan nem országos jelentőségű, melynek dolgozói mégis bizalommal nézhetnek a jövőbe. S azt is aligha sejti utasunk, aki talán éppen a krasznahorkai várhoz, Betlérre, Dobsinára vagy Domicára utazik, hogy ez a szépséges hegyek alatt megbúvó parányi üzem néhány év múlva, ha a tervek megvalósulnak, csaknem annyi embernek ad munkaalkalmat, mint a hatalmas rimaszombati élelmlszerkomblnát. N. L. Tandrnsák Márton bácsi Jablonci Lajos felv.