A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-05-16 / 20. szám
Raja Proctor Hé, riksakuli, riksa! Az elbeszélés szerzője, a mai ceyloni kispróza első képviselője, aki magyar 5 nyelven szólal meg. Az író a második világháborúban önkéntesként lépett S a haditengerészet kötelékébe, végigharcolta a háborút, ma is hivatásos ten- 5 gerésztiszt. Elbeszéléseiben egy távoli ismeretlen tőidről, idegen népekről 5 és tájakról mesél. Érdeme, hogy a színes, egzotikus világot úgy tudja meg- S mutatni, hogy láttatja velünk ugyanakkor azt is, ami benne örök, ami közös < emberi. \ A délutáni nap úgy sütött, mint a forrasztópáka, és a makadám sercegett a hőségtől. Raman a riksája lábtartóján ült és motyogva olvasott egy Izzadságtól ragacsos brosúrát; homály és fény cikázott rajta, az árnyas fa alatt, ahol üldögélt. — Ah — kiáltott bosszúsan, amikor tudatáig hatolt a varjúpotyadékok koppanása a riksa fedelén. — A riksám! — tiltakozott, félrelökte a füzetet és lehajolt egy kavicsért. Csomós izmai és kötélszerű erei kidagadtak, amint meglendítette karját. A kar lendülete megakadt, a csomós izom és a kidagadó ér meglazult. Sötét, keskeny szeme részvéttől húzódott össze, és vastag, barna ajka megértő mosolyra fakadt, megmutatva hétéitől barna ínyét és elszíneződött fogait. Egy csupasz madárfióka küszködött verdeső szárnyakkal az ágon a fészke felé, és panaszosan károgott. Raman fejét csóválta, elhessegette magától az álmodozást, megfogta a riksáját és odébb baktatott az úton. Meggyorsította a lépteit. Előtte éppsn orvostanhallgatók jöttek ki a Közkórház kapuin. Orvostanhallgatók ... Megrázta a csengőjét, jelezve, hogy „szabad“. Bár talált volna helyet a feleségének a kórházban! Hajjaj!... Bétellevet köpött a járdára. Megteszi az asszony anyja és a bába is. De ezek a diákok — olyan fiatalok, okosak, ügyesek, olyan boldogoki Talán majd a fia.. Miért ne? Kihívóan mérlegelte saját együgyüségét. A brosúra azt mondja: — Ingyen iskolák Egyenlő esélyek mindenkinek! Rikkancsokból miniszterelnökök lettek! — vitatkozott dacosan önmagával. — Riksa! Hé, riksakuli, riksa! Feléjük sietett, letette a riksa rúdját, leporolta a kétszemélyes ülést. — Masuto kávéházi — szólt az egyik, amikor beült — De gyorsan! — mondta a szemüveges, aki az egyik kezében csomagot tartott. Nekilódult, abban az ügető, egyenletes tempóban, amelyet erőfeszítés nélkül tudott tartani. Egyszer gyorsan visszanézett rájuk a válla' fölött; titokban nevetgéltek, de abbahagyták, amikor a szemük találkozott — Uram — szedte össze a bátorságát. — Uram — szólt hangosabban —, mennyi ideig tart, amíg valakiből doktor lesz? — Mozgás, riksakuli, gyorsabban, gyorsabban! Túl sokat beszélsz — a szemüveges oldalba bökte barátját. — Öt év és ötezer rúpia — ugratta a másik —, és nem tölthetem és költhetem el az egészet a riksádban. Lódulj már gyorsan! Egymáshoz hajoltak. A riksakuli talpa ütemesen csattogott a kövezeten. — Uram, uram — próbálkozott újra, de rá se hederítettek, és most a közlekedés{ l ______ re kellett összpontosítani a figyelmét. A kávéháznál kiléptek a riksából s a szemüveges könnyedén Intett, hogy várjon és szigorúan meghagyta, hogy vigyázzon a csomagra, amelyet otthagyott. Őrködött és várt, a riksája fedele alá húzódva, a fentről tűző és lentről visszaverődő hőség elől. Izzadtság gyöngyözött rajta és végigfutott sötét testén. — Ej, nem vesztegethetem az időt várakozással! Ma pénzre van szükségem! — így biztatta magát, hogy erőt gyűjtsöa Habozó léptekkel a kávéház felé Indult és határozatlanul ődöngött a bejáratnál. Az egyik turbános pincér elzavarta. — A viteldíjam, a két fiatalúr — magyarázta kinyújtott tenyérrel. Egy másik turbános előkelőség csatlakozott az első pincérhez. — A két diák! A viteldíjad! — az előkelő pincér kövér combját csapkodta a nevetéstől. — Egy órával ezelőtt elmentek a hátsó ajtón. Na, tűnj el — fordult hozzá fölényesen, tisztulj innen! — De hiszen megvan a csomag — válaszolta dacosan, mert pökhendiségük és együgyűségének szőlő cinikus mosolyuk kihozta a sodrából. — Itt hagytak egy csomagot! — és visszament a riksához. A csomag egy ócska cipődoboz volt, benne papírhulladék. Alsó ajkát sértődötten lebigygyesztette és válla meggyörnyedt, amint újra felemelte a riksa rúdját. Becsapták. — öt év és ötezer rúpia, és képesek megcsalni engem néhány anna miatt! — Bánatosan csóválta a fejét, amiért nem tudott mentséget találni számukra. Majd erősebben ragadta meg a riksarudakat, tovább ment és közben Ismételgette: —. orvosok, orvosok...! Az én fiam? Nem! — újra, bánatos elhatározással rázta meg a fejét. — Csaló? Soha! A villamos riasztotta fel. Zörögve fékezett le előtte a megállóban. Egy fiú és egy lány, tíz egy néhány évesek, kócos hajú és gyűrött ruhában az Iskolából szabadult gyerekek féktelenségével intettek neki a villamosról: — Ide... ide... óvatosan, lassan! Lassan! — intette le féktelen jókedvüket, amint beugrottak a riksába — nem oda.., ide. Ide üljenek — tréfásan rendezte el őket. — Haza, haza! — kiáltottak rá. — Te csigalassű riksakuli! Gyorsabban, gyorsabban! Jól ismerte őket, a gazdag kereskedő fiát és lányát. Gazdagok, ó, nagyon gazdagok voltak. És megtisztelve érezte magát, hogy szállíthatja őket, szinte boldog volt. — Gyerekek, gyerekek — tiltakozott kedélyesen, amikor noszogatták. Olyan kis haszontalanok! Igen, persze, az ő fia tanulni fog! Azon gondolkozott, mennyit fizethetnek, mit tanulnak az iskolában? Lelassította futását sietős léptekre. ' — Gyerekek — kérdezte —, mit tanítanak az iskolában? Milyen tantárgyakat? — Mozgás, siessünk! Te reszketeg, vén lő — tiltakoztak mindketten, amiért lelassított. —- Lassúbb vagy, mint otthon a tehenek. — A fiú előre hajolt és ülepen rúgta. A lány tapsolt és nevetett. — Gyerekek, gyerekek — újra futni kezdett és kedélyesen tiltakozott. Gúnyneveket találtak ki számára. A fiú új kínzást eszelt ki, a tollát hajítódárdaként használta. A riksakuli megrándult, amikor a tollhegy beleállt a vállába. A gyerekek tapsoltak és fütyültek gyönyörűségükben, amint a fájdalom gyorsabb mozgásra késztette. A ház kapuja már látszott; ruhant, mert * űzte a hasogató fájdalom a vállában. — A vállam — a vállam — ragadta meg a fiút, mikor elengedte a riksa rúdjait a bejáratnál —, vérzik, folyik a vérem. A lány berohant és az anyjáért kiáltott; a fiú forgolódott, rúgott, igyekezet elszabadulni. — A fiam! Veszed le a kezed róla? Hogy mersz hozzá nyúlni, te érinthetetlen pária? Hogy mered? A gőgös asszony odavetette neki a vi-
