A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-05-09 / 19. szám
Bár az évszázados hagyományok és a sokéves egy államban élés és bizonyos mértékig az ezekből a tényekből következő társadalom-szervezeti formák és félté telek feljogosítanak bennünket a cseh és szlovák irodalom kapcsolatainak specifikumáról beszélni, ma már ezeket a kapcsolatokat másként vizsgálni, mint irodalmaink összefüggését a világirodalom mai — anachronizmus lenne. Egyébként is ilyen a hagyományunk is. Ha a szlovák irodalom viszonyát nézzük a cseh irodalomhoz, láthatjuk, hogy gyakran és kifejezetten a világirodalom hatásainak átvételéről volt itt szó a cseh irodalom közvetítésével. Nem állítom, hogy nem léteznek még ma is egyik s másik oldalon is „udvariasság-fordítások“, de az alkotóterület indítékai teljes bizonysággal nem szerintük igazodnak. Itt a feltétel a gondolkodás s a világszemlélet eredetisége. Éppen ezért akarok jegyzeteimben nevezetesen az 1S56 év utáni prózára korlátozódni, mert megközelítőleg ugyanis ekkor újul meg ez az eredetiség valójában irodalmainkban. 1949 után ugyan kialakultak a társadalmi és szervezeti előfeltételek a cseh és szlovák irodalom közös fejlődéséhez, de az irodalom problémáinak már ismert elméleti s gyakorlati leegyszerűsítése olyan alkotáshoz vezetett, amely többnyire csak alkalmazása volt ennek vagy annak az eszmei és gyakran tartalmi konstrukciónak is, csak a nyelv volt más. Nem akarok úgy viselkedni, mintha az ötvenes évek első felének műveit és irodalomproblématikáját mint jelentéktelen epizódot egyszerűen ki lehetne iktatni irodalomtörténetünkből. Igaz, vi szont, hogy a cseh és szlovák irodalom kapcsolatában, de azoknak más irodalmakhoz, elsősorban a szovjet irodalomhoz való viszonyában is többnyire a témák és megoldások „átviteléről“ volt sző s nem az impulzusok és indítékok átvételéről és átalakításáról. Irodalmaink viszonyának differenciáciőja csak külön az egyes irodalmakon belül kezdődhetett. Ilyen differenciációs törekvésnek voltunk tanúi a Kvéten folyóirat körül tömörülő fiatal írók esetében. A „Mindennapok költészetéinek programja ebben az időben a legegyértelműbb felelet volt a megelőző korszak üres pátoszára. Itt most nem a program értékeit és fejlődési változásait akarjuk vizsgálni, hanem azt a tényt, hogy ez az impulzus volt hosszú ideig a cseh irodalom részéről az egyedüli, amelyet Szlovákiában is olyan generációs étvággyal fogadtak, amilyennel az megformálódott; s nem mint egyes művet vagy „felvetett problémát“ — ilyen volt addig is elég. —■ Ennek az impulzusnak kezdeményező mivoltán nem változtat semmit az a tény sem, hogy Szlovákiában kritikus szemmel fogadták Ivan Mojík fogalmazta meg a „Mai nap költészetének“ programját. Milan Rúfus alkotásaiban s később a debütálló M. Válek verseiben is más költői hagyománnyal találkozunk. Ezeknek a programja kevésbé „tárgyi“, de annál inkább „emberi“, emberibb mint a Kvéten körüli szerzőké. Ez a kirándulás a költészetbe, annak ellenére, hogy a prózáról akarunk szólni, két okból szükséges. Először is, mint bizonyíték, hogy a cseh- és szlovák iroda lom közötti eredeti Impulzusok új körforgása elsősorban a költészetben és a költészet körül kezdődött. Mint annyiszor azelőtt, mosht is láthatóbb, sót mondhatni drámaibb a találkozás a prózában. Ä szlovák és cseh költők jobban és gyorsabban tudatosítják egymást, mint a prózaírók. A másik ok, amely szükségessé teszi a mindennapok programjának említését, az, hogy habár késve és aránylag leegyszerűsített formában ez volt a kiinduló pont a fiatal cseh próza számára is. A program és kiindulópontok egyszerűsítését kicsit szimbolikusan abban látom, hogy a mindennapok programjából „Élet körülöttünk“ címmel sorozat született. Az 1960— 62-es években ebben a sorozatban megjelent könyvek a cseh próza egyik törekvését jelentették. Procházka, Pribsky, Klíma, Kliment, Hasková és sokan mások ígéretei, de beteljesülései is voltak bizonyos koncepciónak, amely koncepció olyannak akarta látni az életet, amilyen. A múltban a két irodalom kapcsolatának régi és bizonyos értelemben merev felfogása szerint nagy súlyt fektettek a cseh szerzők műveiben a „szlovák-motívumokra“, és fordítva. A jelen pillanatban azonban már kockázat nélkül jelenthetjük ki, hogy irodalmaink kapcsolatának vizsgálata „a szlovák motívumok“ alapján a cseh művekben és fordítva — többé-kevésbé a bibliográfiái leírások dolga. Ezen az úton impulzusokat átvenni nem lehet, a cseh és szlovák irodalom esetében is az értékek és semmiesetre sem a motívumok cseréjéről, illetve közvetítéséről lehet szó. Éppen ezért például Bohumil Hrabal Gyöngyök a mélyben című műve iránt az érdeklődés, bár ez éppen sokban specifikusan cseh, Szlovákiában is összehasonlíthatatlanul nagyobb volt és marad, mint a „szlovák-motívumos“ próza iránt. Az „Élet körülöttünk“ sorozat első könyveivel kezdtem, azzal a prózával, amelyet egy kicsit a Kvéten-i program inspirált, ugyanis Procházka, Pribsky, Klíma első könyveiben szintén jelen van a Hrabaléhoz fogható „felfedező lehetőség“. Egyszerűbben fogalmazva: helyzetük volt, de eddigi alkotásaiban többnyire nem tudták realizálni, tettre váltani. Az irodalmi mű értéke és a „felfedező lehetőség“ azonban nem olyan fogalmak, amelyek mindig együttjárnak. A középnemzedék prózaíróinak — Otcenáseknak, Ptáőniknak, Bfezovsk^nak, Pluháfnak és másoknak >— könyvei aktuális irodalmitársadalmi értékkel bírtak és ismerik őket a szlovák olvasók is. És habár időben hellyel a középnemzedék szlovák prózájának motívumai kereszteződnek Otcenásekék motívumaival, nehéz lenne valamilyen kölcsönös hatásról és indítékokról beszélni. Nevezetesen az említett cseh szerzők prózája képvisel aránylag lezárt tematikai és problematika! egészet. Inkább hisztorizálnak, nem fordulnak olyan érdeklődéssel a jelen s a mai társadalmi s erkölcsi problémák felé, mint Bednár, Minác, jasík, Tatarka és legutoljára Tazk^. Anélkül, hogy valamilyen hierarchiát vagy mesterséges fejlődési sablont akarnánk kialakítani, a cseh és szlovák próza részének törekvéseiben jelentkező különbséget ügy is jellemezhetjük, hogy a szlovák prózában az erkölcsök és érzések terén a kortárs ember „történelmibben“, nagyobb folytonossággal, az utolsó negyedszázadot átfogó hatással jelentkezik. Bednár Örák és percek c. novellás kötetében, amely a szlovák, de a csehszlovák prózában is visszatérést jelentett a történelmi eseményektől az ember „történelmiségéhez“, a folytonosság és az erkölcsi Problematik» és tudat feltételessége már t kompozíciós kerettel s a háború es jelen kétsarkúséggal is hangsúlyozódott. Hasonlóan latarka novelláiban j Végnélkül! beszélgetések], vagy Tazky Dunai sírok című novellájában is erről van szó. Ez a tájékozódás a történelemből a mába jellemző Minác Trilógiájára is, és éppen ezért vonzó ha nem is felfedező. Ezeknek az érintkező és taszító pontoknak a kialakításában vitathatatlanul a szerző személyiségének, világ- és irodalomkoncepciójának van döntö szerepe, de az összehasonlításból elég világosan kitűnik az is, hogy általánosabban is beszélhetünk az érintkező pontokról s a cseh és szlovák próza külön irányairól s teljes önállóságáról is. Éppen ennek a differenciálódásnak az alapján lehetséges a kölcsönös hatás. Ügy vélem, hogy a cseh irodalomkritikának az a része, amelyik nevezetesen az 1958—63-as években a szlovák prózát tette vezető helyre az egész csehszlovák irodalomban — éppen a taglalt művekre és tendenciákra támaszkodott. A cseh és szlovák próza fejlődési konvergenciája és divergenciája vajon nemzedéki alapon alakul-e? Ha ugyan ezt nem is lehet abszolutizálni, elmondhatjuk, hogy többnyire igen. A fiatal cseh prózával összevethető értéket természetes a fiatal szlovák próza: Hykisch, Bla2- ková, Johanides, Balgha és mások képvi-j selik. De az ídőritmus nem azonos; akkor, amikor a prímet a cseh prózában Procházka, Klíma, Kliment és mások viszik, a szlovák irodalomban a középnemzedék képviselői alkotják a legjobb műveket. A fiatal szlovák próza 1956-tó! jelentkezik szólásra, többnyire folyóiratokban, erősen társadalomkritikai elkötelezettségű novellákkal és elbeszélésekkel. Nemsokára azonban nem egész joggal megfenyítik őket, úgyhogy később visszavonulnak, „kamarahelyzetbe“ zárkóznak és elég sokáig tart, míg egyáltalán Jelentősebben megnyilatkozhatnak. Csak az utóbbi években próbálkoznak intenzivebb önismerettel, értsd: nemzedék-, kor- és azoknak d gondolatoknak az ismeretével, amelyekben felnőttek. Ha már újra a fiatal prózánál tartunk, el kell mondanunk, hogy] azok a feltételek, az az irodalmi mikroklíma, amelyben érvényesülni akarnak, nem ugyanaz mindkét irodalomban. A csehországi fiatal próza jelentkezését a kritika nagyobb részének dédelgető gondoskodása kísérte, amely a fiatalok sorakozéjában néha szinte megváltó eseményt látott, ami egy kicsit persze természetes is, mert éppen ezekben az években a középnemzedék prózája sok vizet nem zavart. A fiatal szlovák próza akkor kért élettárt, amikor az előtte járó nemzedék legjobb műveivel jelentkezett, s a szlovák kritika azért is volt az induló szerzőkhöz kevésbé elnéző, mint a cseh kritika. A jelenkorban a kritériumok kiegyenlítődése folyik. S ez azt hiszem nem is annyira belső okokból, hanem inkább azért történik, mert az utolsó időben talán túl gyakran Is hangsúlyozzuk, hogy a mi irodalmunk része a világirodalomnak is. Ebben a testben csak egész, teljes szervezetek érvényesülhetnek s éppen ezért a csehszlovák irodalmi kontextust sem lehet úgy értelmezni, mint az egyik Irodalom másik által történő kiegészítését, hanem csak úgy, mint a kölcsönös indítékok és impulzusok sajátos továbbfejlesztését. S valóban irodalmaink az utolsó időben éppen így fejlődnek, szoros közelségben, egymás mellett és éppen ezérí nem volna helyes összeolvadási folyamatot, az értékek és fejlődési folyamatok azonosságát keresni bennük. JULIUS NOGS Egymás mellett (Megjegyzések az 1956 utáni cseh és szlovák prózához)
