A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-04-11 / 15. szám
A megszólításon töprengtem sokáig .. s Az évek oly sok édes szót kiszűrnek kalimpálón közhelyek légyfogó papírján ragadnak s hiába érzelegsz magadnak idegen ragacstól csillog a betű mindegyik kicsinyít szinte fáj Potrohos eunuch hangon nyávog szemérmetlenül ordító vadszamár Egyszerű szürke nevedhez így menekültem: KATÓ igaz ezt is viseli más de egyéniséged áramszedőjén testté sejdül igazzá válik a szó Minden jelző összekócolná csak e magamba gyűjtött zengést gyümölccsel díszített ja lennél tehát olyan a melyről akár le is szedhetném a termést s nem egy mindentől elválaszthatatlan mindenből összeálló Az első Hozzád illő nem kiáltó hangot leütöttem a beszélgetés kukoricájává morzsolhatom széjjel ezerszemű csutkáján rajta van az is hogy Veled álmodtam az éjjel de most dagályként vett körül a kezdő sorok végtelen választéka szentírási idézet marxizmus számtanpélda a tér és idő stoppolófáján jeszült a szétszakadt harisnyám jónapotot köszönt a város és az utca ' hátára kapta gyorsan mindennapom csörögve hullt belőle a sok haszontalanság cucca kapkodtam volna értük de a megszólítás már fogta toliam magamban további sorokat dohogtam: lektori vélemény két idősíkban harcol a szerző olvasta kérem a Martin Eden-t? a pohárba loccsantott sörnek habja megnő... Fejemben a le nem írt sorok alig domborodó bas reliefje táncolt az érzelem polip karokkal tapogatta ám mindez olyan fölöslegesnek látszott az idő és tér két kettétört hídja alatt nem nőtt egyidejűvé vágy és gondolat Bárhogy temetkeztem állig örömbe gondba csak a póz felhőit fogta fel a tudatomba bocsátott szonda „e tevés camelnek szép kék a füstje‘ „két liter bort négy konyakot egy vezetőségi gyűlést sok fecsegést főzött sótlan levessé a tegnap nap üstje“ Olvastam Becket Tamás nyakán a kardot a szomszédos ház — innen az ablakból odalátni — egy út antenna ágat hajtott ha szél fuj mint a ragadozó tengeri csillag figyelmem tükrében úszkál négy csápja koponyám mélyéről hajam cibálja néha szédülök most is tegnapelőtt velő volt vacsorára ... Száz kilométer külön Te és én hány perc ennyi méter? van egy utánad leső parányi lovagom de nincs páncélozva vérttel s félénken hozzám visszasompolyog Mondd a bélyeggyűjtők boldogok? De ezt hiába is kérdezem nem tudod milyen a tizenegyes fog nem ismered milyen a fekvőkeresztes vízjel Szeretlek? Mi az szeretni? Megelégedjek ennyi érvvel? Hiszen minden Tőled különválasztott szó olyan mint pótvizsgán a kémia tétel: csupa só csupa sav csupa szén ... Kaviár szemek csillognak a lazac tetején minden bizonnyal az ebéd jutott eszembe vagy egy régi ebéd a jelen fűrésze reszeli az emlék peremét Távirat érkezett: meghalt emilia neeni Kiégett a televíziós készülék képernyője Fizetésemelést kellene kérni Kitűnő bólé receptet mesélt valaki A tények ténye minek ezekről dadogó sorokban vallani Minek? Egy garzonlakásra még úgyse futja laza szivattyúként jár benned az igenek nemek gémeskútja s mire szádig ér nyelveden moszat és béka zöldell álmomban bukfenceket hánytam egy furcsa törttel hol számláló voltam hol meg nevező cilinderem volt egy zöld hegyező s ahogy pörögtem talpamra szóródott a fehér grafit tengeri malacok habzsolják a tudat partjait az egyiknek füle épp a lányom pinzettáján ficánkol bizsereg a nagylábujjam beütöttem a mikor reggel kiugrottam a kádból szétszakadt lepkehálókkal tested atomjai után kapkod a képzet de akárhogy hadonászik nincs oly igézet mely ölembe ülni lásson a sofőr trágár vicceket mesél bőröd pipacs mintákat nyíló bársony mert ö nem érti hogy két ember vállalt viszonya nem Ól hová egy harmadik bujálkodó malacként enni jár emlékszel még milyen különös színfoltokat köpködött a bár s köröttünk szép fehér luftballonok repültek a hangok a fúvóshangszerek szemétkosarába visszamenekültek s a hegedűkön riadt egérként megbénult a hang a csend beszélt csak a csend a csend a nyelvtelen harang ma azonban ezt nem hallod se Te se én hogy is van csak? kaviár csillog a lazac tetején neon dudál az utca trombitál a negyedik emeleti lakó üvölt valakit vernek a csapkodások ritmusa fejre áll egy pofon nyelvet ölt a rúgás melegítőgatyás szárnyakkal integet kivel oasaltassam kt az ingemet? kivel? kivel? hisz senki sincs akivel rajtad kívül bármit szavak nélkül is megosszak a távolság korlátát mindent eloroznak Neked se tudok semmit se mondani így magam vagyok magamnak nem feszülsz fölém magunkat őrző várnak gyeret nem nem így ez már Te lennél külön csak annyit írok: VÁRLAK. 11
