A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-03-21 / 12. szám
A katakombák bejárata Ogyesszai katakombák A háború szörnyűségei kitörölhetetlen ‘nyomokat hagytak az emberek lelkében. Akik átélték a háború éveit, örök időkre megutáltak minden erőszakot s vérontást. De a fiatalok, a háború után születettek Az ogyessxai operaház Rajzok a katakomba falán csak hírből ismerik, a lealjásutásnak azt a fokát, amire a háború nap mint nap rákényszerítette a világot, csak hírből ismer,Ik a szenvedés, éhség, pusztulás borzalmait. Ez egyrészt fő, másrészt kötelességünk figyelmeztetni őket arra, hogy békénket kik és milyen áron harcolták ki, s kötelességünk azért is, hogy tudatában legyenek: a szörnyű évek megismétlődését csak éberséggel, elszánt akarattal tudjuk megakadályozni. A brattslavai dokumentumfilm vállalat éppen ezt a feladatot tűzte maga elé a felszabad,utds huszadik évofrdulóján. „Találkozás" lesz a címe annak az egész estét betöltő dokumentum filmnek, amely régi és új felvételek konfrontálásával mutatja, be azokat az embereket, akik hozzájárultak szabadságunk kivívásához. A harcok Buzuluktól Prágáig vezető útján volt Ogyessza is. Amikor a náci csapatok megszállták Ogyesszát, a polgári lakosság ezret a katonákkal együtt föld alatti katakombákba vonultak. A folyosók sötét labirintusában találtak menedéket a fasiszták állati kegyetlenkedései elől. Éffelente ezekből a katakombákból végeztek rajtaütéseket, támadták hátba az ellenséget, szerezték be az élelmet, gyógyszerkészletet stb. Hiszen akkor az élet egyetlen lehetséges módfa ez volt, a föld alatti. Ezekben a katakombákban születtek, haltak az emberek. Pasvlenka és Fíltp elvtársak is ezek közé a föld dói harcoló emberek közé tartózták. A többi csehszlovák és szovjet harcosokkal együtt derekas munkát végeztek, hiszen az ö érdemük, hogy az ogyesszát opera épülete épségben maradt — megadályozták a felrobbantását. Húsz évvel a háború után ellátogatunk az ogyesszát katakombákba, hogy Jtlmszalagra vegyük azokat a helyeket, ahol hazánk fiat éltek és harcoltak. A katakombák elhagyottak, az élet ma a város utcáin lüktet. A régi harcok, szenvedések emlékét ma már csak a hűvös falakon található rajzok őrzik. PAVOh HAVRAN Nemsokára, éjíé'l. A postakocsi reflektorai ikitkanyarítjájk a sötétből az országút csíkját. Száz méter távolságban, hat méter szélességben. Gyors egy.másutáníban, mintegy vad eisárdás üteméiben táncolnak el a fénycsóva szélén az útmenti fáik. A vezető gépiesen gázt ad. Fegyveres kísérője lassan kiegyenesedik az ülésen, élesen fiigyei. A postakocsi útvonalán ez minden alkalommal szabályosan így játszódik le. Ezzel adóznak az erdő szuggeszttv hatásának. Egymásra pillantanak, s szájuk szélére gúnyos mosoly rajzolódik. „Talán már nem tál...“ A fénypászma legtávolabbi határán, az országút közepén a sötétségből hatalmas alak itűnik fel. „Gázt!“ A fegyverzár fémes csattanása összefolyik a motor zúgásával, ötven, tíz, öt méter — a vezető erősen szorítja a volánt... „Az ördögbe! Ennek volt szerencséje. Ha nem szökken félre ...“ Az erdőrészt néhány óra múlva átfésüli a rendőrség. Ez aztán feladat! Megtalálni a KWvoklát erdeiben egy férfit, aikí éjfélkor a postakocsi útjába állt! Hatalmas termet, alaktalan kalap. Talán csak fantázia szüleménye volt az egész! Hogy Itt, kétszáz méterre a szén égetőktől? Hatalmas termet, hatalmas termet — vár junk csak, ez éppen lelhetne a...“ „Hát perszehogy én voltam! Éjszakás voltam a szénégető telepen és tüzet fogott a raktár! Láttak már valaha faszenet égni? Na, mondom — jól nézek ki itt egyedül. Akkor egyszerre motorziúgást hallak az országút felől. Odairoihanoik, integetek, de ők csoda, hogy át nem gázoltak rajtam. Ügy megrémítettek, hogy már nem is tudom, miképpen sikerült mégis eloltanom a tüzet.“ És Jaroslav Trnka elbeszélte az esetet. Együtt indul tünk a szénégető telephez, ahol izzítják a faszenet, amelynek tüze képes a vasat Is folyékonnyá olvasztani. A szénégetőknél Nem állítom, hogy éppen ez az a hely, ahol valamikor a szarvasokra vadászé Vencel király bolyongott, ahol aztán egy szénégető, IZÉnÉgEtD
