A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1965-03-07 / 10. szám

kai. A körzeti könyvtár — alig húsz lépésnyire van a könyvesbolttól, s így minden új, szükséges könyvet meg tud szerezni. A könyvesbolthoz tizenöt falu tartozik és természetesen amelyik könyvből csak 5—6 példány jön, az már fele faluba se kerül el.

Dinusová Mária, a bratislavai járás könyvtáros felügyelője tud arról a rendeletről. hogy a vegyes lakosú falvakban 3 koronát irányoznak elő a költségvetésben az egy föle erő könyvvásárlás céljára, sajnus ez nem valósul meg. Tavaly niég elérték a két koronát, az idén már csak 1,60 Kcs jut egy személyre. Ez bizony kevés! Megerősíti azt a tényt, hogy a könyvtárosoknak szabad kezet adtak a vásárlás terén, kivéve a járás által megrendelt, kötelező sorozatokat, de Itt is vannak engedmények, mint pl. az, hogy a mezőgazdasági tárgyú szakkönyv-sorozatrkat megrendelhetik magyar nyelven, ahol arra szükség van.

Módszertani segédanyagot nem adnak ki magyar nyelven. Szerinte erre nincs is szükség, hiszen minden könyvtáros tud szlovákul! Véleményem szerint nagyon is szükséges volna, hogy a magyar nemzetiségű könyvtárosok az anyanyelvűkön sajátítanák el a továbbképzéshez fontos szakismereteket. Ezenkívül jó szolgálatot tenne, ha legalább félévenként magyar nyelvű könyvtájékoztatót (bibliográfiát) bocsátanak a könyvtárosok rendelkezésére. Így már előre ismernék a közeljövőben megjelenő műveket és ennek az alapján próbálnák beszerezni, illetve tanácsokat adni a hozzájuk forduló olvasónak. Igaz, viszont, hogy a könyvtárosok rátermettségén, lelkiismeretes munkáján, könyvszeretetén Is sok múlik. Mert nem elég csak megszerezni az olvasókat, azokat meg is kell tartani és az elsősorban a könyvtár anyagának állandó bővítésével, jó könyvek beszerzésével érhető el.

'SSSSSSSSSSSSSSS/SSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSS/SSSSSSSSSSSS,

S CSONTOS VILMOS:

Vió^yzapMíantda,

1y t/oti L4. li-Ul j

Beteg volt gyermeke,

^ S mind a kettő teste

$ Sebekkel volt tele.

Hogy együtt túlélhették,

^ Igazi csoda volt.

— Még ki sem heverte sebét A gyermek — már dalolt.

A Kor is hasonló kedvvel Nyújtózott, s ugrott talpra,

$

Megölelte a fűidet És felmarkolt a napba.

| Es vegyült napsugár,

Göröngyök feketéje,

Gyogyulók életvágya,

S a 'holtak szétfolyt vére. Keveredett a dal a könnyel,

Zúgó folyammá áradt,

S ásta a medrét — ágyát

|

| Vxt&Vzü zaj

| Mint óriási katonák,

| úgy állnak füst-lobogókat ^ lengetve a zord kémények.

^ A munkába sietőkre ^ roppant vasbeton pillérek,

| felhőket karmoló darák,

& sínek, piros falak néznek.

1

^ Az égen felhő-paripák ^ vágtatnak s alattuk fémek,

| karcsú acéltornyok fénye,

^ a gépek sikító zenéje,

\ lábak ütemes dobaja,

\ hang, zörej, és fény mindenütt:

| zihál a kohók hajnala.

%

^ Kalapács szól zengve-zúgva ^ a kohók közt körös-körül,

$ dombmagasan, síkon, völgyön | zengő hangja messze röpül.

dz emäex

!

Az ember megterem,

^ merészen nő, amíg

^ vashittel érleli

értelme magvait.

Kinyitja kék szemét,

| ráint a fehér barka,

^ ráint a szerelem,

amolyan szelíd fajta.

Az ember úgy terem,

^ akár a fű, a fa,

^ azt hiszi óriás,

$ indul hát egymaga,

% Kinyitja kék szemét,

^ ráint egy száraz ág,

\ ráint a kétkedés,

$ s ököllel visszavág.

S

Esztendők tántorogtak A mély meder fölött,

A fák már felujjongtak,

— De még a part nyögött. Feszült az ember izma,

Már tudta: célja — tett.

S az ár elé kemény Gát emelkedett!

— Még vannak villanásnyi Sajgások itt is — ott is,

Férfivá nőtt a gyermek,

S homlokán csillagot visz jegyét hordja a harcnak, Amelyben megsebezték, jegyét a feladatnak:

Óvja Korát és testét,

Ne döntse új betegségi

- c&eppefißeti

'Fűz-virágok, pernye, lombok és zizegő sok fény-boglya, gőzölög a kohók torka .

szikra-levelekre gyújtva.

Ti hajnal pilláin égő kicsorduló puha fények, fényesebben ömöljetek szét teraszán földnek, égnek.

Zaj-beszédű rengetegben, rőt szikrákkal füstölögve kavarogva, sisteregve hullj csak kormos-zaj a fődre,

és lüktess a fény-erekben, a vasízű zaj-cseppekben, te emberi hűs értelem, szárnyálóan és tervezetten(

Török Eleméc

megtelem

Az ember megterem, gyanít, hát oszt, szoroz, tanulja, mi a jó, tudja már mi a rossz.

Kinyitja kék szemét, indult, akár a barka, lehajtja bús fejét, lsedig nem így akarta.

Indult, akár a barka, merészen nőtt, amíg nem szórta szerteszét értelme magvait.

Nyithatja kék szemét, földig lecsüng az ökle, maradt, mint száraz ág: barkátlan mindörökre.

Bárczi István

II