A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-02-28 / 9. szám
Kvocsákné Kálmán Olga és Jéba Lajos, az együttes szólistái A (elúfitott Ördtiglagzi Tízéves az Ifjú Szivek néven né rüvé lett Magyar Dal- és Táncegyüttes. Az egykori „Ifjú szivek“, az együttest alapító főiskolások, diákok ma már tanárok, mérnükök, ügyvédek, orvosok, sok közülük aktiv kultúrmnnkás, ének- és tánckarvezető, de az együttesben eltöltött évekre valamennyien szívesen emlékeznek. S az ű tudatokban alakul, születik a csoport hőskora, az immáron tízéves múltja. S hogyan készülnek az együttes mai tagjai a tízéves évfordulóra? A vezetőség az iskolai szünetek alatt Lévára „összpontosította“ a tagságot. S egyhetes munka után február 8—7-én már sor kerülhetett a „főpróbára“ is. A főpróbát azért tettük idézőjelbe, mert a május 15—18-ára (Bratislava ban) tervezett bemutató előtt még minden bizonnyal sor kerül egy pár hasonló „főpróbára“. Mit láttunk a főpróba két napja alatt? Az együttes az idén két műsorral készül egyszerre. Az An. „A“ műsort („Népek felszabadulása“ elmen) a felszabadulási évfordulóra készítik, míg a „B“ műsorral (elme: „Dél-szlovákiai tájak“) az együttes fennállásának tizedik évfordulóját akarják megünnepelni. Az „A“ műsorban elsősorban régebbi sikeres számokkal találkozunk, mig a „B“ műsorban újabb koreográfiákkal s énekszámokkal. Az elsőben felújítják pl. a még mindig nagyhatású Feketékéi várkastélyt, a most összevontabbnak, tömörebbnek tűnő Hősök emlékművét, s a Csárdást. A műsor második részében azonban találunk új számokat is. A Kelet-Szlovákiai táncok, a Román tánc, a Bolgár tánc, a Gopak, a Magyar csárdás — a kelet-európai népek érdekes táncparaboláját adják. A gondolat nagyságát azonban még jobban tudatositaniok kell a rendezőknek, a koncepciónak nagyobb súlyt adni, s ami a legfontosabb: a zárójelenetben nem egy eléggé vitatható értékű népies mfidalra („Csitt csak, rózsám, hallod“) táncoltatni Közép-Európát. A „B“ műsor az Ünnepi dal s a Júlia szép leány c. régebbi számokkal kezdődik. A Júlia szép leány bizonyíték: a tánc a költészet nyelvén beszél, a koreográfusnak a cselekmény, a tények költészetét kell színpadra vinni, s nem magukat a tényeket, hogy elkerülje mondjuk a Hősök emlékműve c. kompozíció naturalista buktatóit. Ebben a műsorban sok az új szám: a Pincénél, a Martost gyertyatánc, a Pásztortánc, a Cigánytánc s a Zoborvidéki lakodalom — mind először kerül a közönség elé majd a május 15-i bemutató alkalmával. Sokat ígérő a Pásztortánc, a Martost gyertyat&nc, a Zoborvidéki lakodalom. A Pincénél c. táncképnek viszont Prandl S. felvételei (A Magyar Dal* és Táncegyüttes idei bemutatója előtt) a zenéje hívja fel a néző figyelmét elsősorban. A Pásztortáno magyarországi szerzők műve (Maross—Gyapjas). Ez a tánc a műsor eleven, friss színfoltja s azt példázza, hogy az idegen szakemberek közreműködését rendszeresíteni kéne az együttesben. A bemutatóig. a legtöbb csiszolnivaló az énekkar számain lesz. Feladatuk persze nem kötanyű, mert a Bartók, Kodály, Rajter és Németh-Samorinsky István népdalfeldolgozásokon kívül Wagner, Schuman, Schubert, Lassus, Suchoft müvek is szerepelnek műsorukon. Az együttes ez évi bemutatója elszámolás-féle lesz. A vezetőség meghívja az egykori tagokat is, Így mintegy ötszáz „beavatott“ előtt keli majd számot adni a tíz évről: honnan jöttünk, s hová megyünk? A mai Dal- és Táncegyüttes eredeti elnevezése az Ifjú Szivek Ady „Ifjú szivekben élek“ verssorából született, s a verssor folytatása a „mindig tovább“ akkor is kötelez, ha ma már nem Ifjú Sziveknek hívják az együttest. Hagyományápolásra, de egyben kísérletezésre, újratörésre, arculatkeresésre. A bemutató eíőtt bírálni még korai, a követelmények aláhúzása viszont épp időben történik: még két hónap választ el bennünket a bemutatótól. TÖZSÉR ÁRPÁD Prábél az énekkar Kép a clgánytáncbél
