A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-02-07 / 6. szám
iszók Bábel Froim Grács Tizenkilencben Benya Krik emberei lecsaptak az önkéntes hadsereg utóvédjére, lemészárolták a tiszteket, és zsákmányul ejtették a trón jő részét. Jutalmul azt követelték az ogyeszai szovjettől, engedélyezzen nekik három napi „háborítatlan felkelést“, és mivel ezt nem kapták meg, elhordták minden árut az Alekszander sugárút boltjaiból. Működésüket később kiterjesztették a Kölcsönös Hitelbankra is. Az ügyfeleket előre tessékelve, benyomultak a pénztárterembe, és felkérték a pénztárosokat, hogy hordják ki a pénzzel meg értékekkel megtömött zsákokat az utcán várakozó automobilhoz. Egy hónap is beletellett, mire elkezdték főbe lődözni őket. Akkor akadtak egyesek, akik úgy vélték, hogy a lebukásokban és a letartóztatásokban benne van a keze bizonyos Áron Peszkinnek, akinek műhelye volt a városban. Hogy pontosan mit gyártott —- azt homály fedte. A házában állott egy ólomtengelyes hosszú forma gép, a padlón forgács meg könyvkötő-karton. Egy őszi reggelen jóbarátja, Misa jablocsko kopogtatott be Peszkin műhelyébe. — Te Áron — szólt a vendég Peszkinhez —. fényes időnk van ma. Ha éppen cimborára volna szükséged, aki egy fél üveg vodkát meg egy kis harápnivalót is hoz a kirándulásra, rám számíthatsz. Kocsizzunk egyet a jó levegőn, Árkágyljába . . . Peszkin felöltözött, és Misa jablocsko csézáján kirobogtak Árkágyijába. Estig CKiavoltak, alkonyatkor Misa Jablocsko beköszöntött a szobába, ahol Madame Peszkina tizennégy éves lányát fürösztötte. Tiszteletem — mondta Misa kalapját levéve —. fejedelmien elszórakoztunk. Olyan a levegő, hogy csuda ... Hanem az embernek íól fel kell kötnie a gatyáját, Jia a kegyed férjével áll oda vitatkozni. Ferié egy makacs természete van. — Nekem mondja? — kontrázott neki Madame Peszkina, s közben bőszen szappanozta, csavargatta a lánya fejét. — Hol ez a kalandor? — Odakint üldögél a ház előtt. Misa fogta a kalapját, elköszönt, és elrobogott a csézáján. Madame Peszkina nem győzte várni a férjét, kiment érte « ház elé a kiskertbe. Ott ült Áron panamákalapban. a kerti asztalra könyökölve, és vigyorgott. — Te kalandor — támadt rá Madame Peszkina —, még nevetni mersz?... Én megpukkadok a lányod miatt, aki még a fejét se hajlandó megmosni... Menj be, és beszélj a lányoddal. Áron csak hallgatott, és vigyorgott egyre. — Te jómadár — kezdte újra Madame Peszkina, de ekkor bepillantott a széles kalap alá, és ja jveszékelni kezdett. A szomszédok összeszaladtak a kiáltozásra. — Nem él már — magyarázta nekik Madame Peszkina. — Meghalt. Ez pedig tévedés volt. Áron Peszkinnek két helyen átlőtték a. mellét, bezúzták a koponyáját, de még élt. Beszállították a zsidókórházba Maga doktor Zilberberg operálta meg a sebesültet, de Peszkinnek nem kedvezett a szerencse — meghűlt a kés alatt. Még akkor éjjel letartóztatott a Cseka egy „Grúz“ néven ismert férfit, meg a barátját, Kolja Lapiduszt. Az egyik a kocsisa volt Misa Jablocskónak, a másik meg a tengerparton várta a fogatot Árkágyijában, ott. ahol elkanyarodik az öt a sztyeppe felé. A kurta kihallgatás után főim lőtték mindkettőjüket. Csak éppen Misa Jablocsko csúszott ki az üldözők kezéből. Nyoma is veszett. Csak jónéhány nappal később állított be Froim Gracs udvarára egy napraforgómagot áruló vénasszony. A karján hozta kosarát, benne az árujával. Az egyik szemöldöke szénfekete bozontban szaladt felfelé, a másik szinte észrevétlen-vékonyán lehajtott. Froim Gracs ott trónolt az istálló előtt szétvetett lábbal, és a kisunokájával, Arkagyijjal Játszott. — Te csöppség — mondta az unokájának Froim, és nézte, nézte az, egyetlen szemével. A bozontos szemöldökű vénasszony oda. csámpázott hozzájuk madzaggal átkötözött férfibakancsában. — Te Froim — szólalt meg a banya —, én mondom neked, nincs ezekben egy szikrányi emberség sem. A 'szavuk pedig nyavalyát sein ér. Megnyuvasztanak bennünket a pincékben, mint kutyát a veremben. Mukkanni sem hagynak a halálunk előtt... A tíz körmünkkel kellene szétmarcangolni őket, kiharapni a szívüket... Hallgatsz* Froim — folytatta Misa Jablocsko —, pedig a fiúk azt várják, mikor szólalsz meg végre ... Misa felállt, egyik kezéből a másikba vette a kosarát, és elkocogott, felvojiva fekete szemöldökét. Három befont varkocsú süldőlány éppen szembe Jött vele az AlekszeJ téren, a templom előtt. Egymás derekát átfogva korzóztak. — Szép kisasszonyok — szólította meg őket Misa Joblocsko—.hadd vendégeljelek meg egy kis napraforgómaggal. Teleszórta a ruhájuk zsebét, aztán eltűnt a templom sarkánál. Froim, Gracs magára maradt az udvarán. Ült moccanatlanul, egyetlen, szemét a távolba meresztve. A gyarmati csapatok, tói zsákmányolt öszvérek jóízűen ropogtatták a szénát odabent az istállóban. Jóllakott kancák legelésztek csikóikkal hátul a ftivőn. A gesztenyefa árnyékában kocsisok kártyáztak és a cseréppoharakból kortyolták a bort. Meleg szállók simogatták a meszelt falakat, vakító kékségben úszott a nap az udvar fölött. Froim felállt, és elindult az utca felé. Átvágott a Prohor téren, ahol olcsó füstjükkel piszkolták a konyhák az eget, keresztülhaladt az ócskapiacon, ahol függönyökbe és dra páriákba bugyolált emberek kínálták a gönceiket egymásnak. Elment a Jekatyerina utcáig, a cárné szobránál befordult, és belépett a Cseka épületébe. — Froim vagyok — mondta az őrség parancsnoknak —, a főnökkel kell beszél nem. Akkoriban Vlagyiszlav Szimjon volt a Cseka elnöke, egy Moszkvából jött ember. Amikor jelentették neki, hogy Froim keresi, behívatta Borojov nyomozót, hogy kifaggassa a látogatójáról. — Óriási fickó — közölte Borojov. — Most aztán megismerkedhet az egész Ogyesszával ... Az őrségparancsnok vitorlavászon köpenyes öregembert kísért be a szobába. Az öregember hatalmas volt, mint egy ház, vörös haja bekötött l'élszemére hullott, a képe éktelenül el volt torzítva. — Főnök — kezdte a jövevény —, kit pusztítasz? Sasokat pusztítasz. Ki marad végül, főnök? A moslékkal akarsz élni?. .. Szimjon egy hirtelen mozdulattal kihúzta az asztal fiókját. — Fegyvertelenül jöttem — mondta erre Froim —, a kezemben sincs fegyver, a csizmám szárában sincsen, odakint sem hagytam őröket. .. Ereszd ki a fiúkat, főnök, mondd meg, milyen árat kérsz. Az öreget leültették a karosszékbe, konyakot hoztak neki: Borojov kiment, és dolgozószobájában maga köré gyűjtötte a Moszkvából jött nyomozókat. — Mutatok én nektek egy fickót, eposzt lehetne írni róla, ilyet még egyet nem találtok ... És Borojov elmesélte, hogy nem Benya Krik volt a negyvenezer ogyesszal tolvaj igazi vezére, hanem a félszemű Froim. A háttérben maradt az öreg, de minden az ő tervei szerint történt Ogyesszában: a gyárak és a kincstár felgyújtása, az önkéntesek meg a szövetséges csapatok lerohanása. Borojov várta, hogy az öreg kijöjjön, szeretett volna beszélni vele. De Froim csak nem jött. A nyomozó elunta a várakozást és a keresésére indult. Bejárta az egész épületet, végül kinézett a hátsó udvarra is. Froim Gracs ott hevert a repkénnyel befuttatott fal tövében, egy ponyvával leterítve. Két vöröskatona a maga sodorta cigarettáját szívta a holttest mellett. — Mint a medve — mondta az idősebb, amikor megpillantotta Borovojt —, irtóztató ereje volt... Az efféle öreget agyonütni se lehet, soha el nem nyűvődött volna. . . Tíz golyó volt benne, még akkor is mászott .. . A vöröskatona egészen kipirult, szeme csillogott, sapkája félrecsúszott. — Mit fecsegsz össze-vissza? — torkollta le a társa. — Meghalt, és kész, mind egyforma ... — Már hogy volna egyforma — támadt rá az idősebb —, az egyik kér, könyörög, a másik meg se nyikkan ... Hogy mondhatsz olyat, hogy mind egyforma ... — Nekem mind egyforma — ismételte makacsul a fiatalabbik vöröskatona. —Még a képük is egyforma. Borovoj lehajolt, és .félrehajtotta a ponyvát. Az utolsó mozdulat torz fintora rákövült az öreg arcára. A nyomozó visszament a szobájába. Az atlasz értekezlet kör alakú termében éppen értekezlet folyt, az ügyintézés új szabályzatáról. Szimjon beszámolt azokról a rendellenességekről, amelyeket ta,pasztalt: a formai hibáktól hemzsegő ítéletekről, a hebehurgyán vezetett kihallgatási jegyzőkönyvekről. Szimjon azt követelte, hogy a nyomozók kisebb csoportokra osztva tartsanak rendszeres foglalkozásokat a jogászok vezetésével, az ügyeket pedig intézzék a moszkvai Cseka-központ által rendszeresített formáknak és szabályoknak megfelelően. Borojov a maga zugába húzódva hallgatta a beszédet. Egyedül ült, távol a többiektől. A gyűlés után Szimjon odament hozzá, és megfogta a kezét. — Tudom, hogy haragszol rám — mondta —, dehát Szása, mi a hatalom vagyunk, az államhatalom, ezt egy pillanatra som szabad elfelejtenünk .. . — Nem haragszom én — felelte Borojov, és elfordult —, maga nem ogyesszai, maga ezt nem értheti, hosszú história' ez ezzel az öreggel... Ültek egymás mellett, a huszonhároméves Cseka-elnök meg a beosztottja. Szimjon a kezében tartotta Borojov kezét, és most megszorította. — Felelj nekem, mint csekista - mondta hosszú hallgatás után —, felelj nekem, mint forradalmár, hát szükség van az Ilyen emberre a jövő társadalmában? —• Nem tudom — mondta Borojov, és nem mozdult, csak maga elé meredt: — bizonyára nincs szükség . .. Kínlódva elhessegette magától az emlékeket, Aztán amikor felélénkült egy kissé, megint mesélni kezdett a Moszkvából jött csekistáknak arról, hogyan élt Froim Gracs, micsoda furfangjai voltak, milyen sebezhetetlen volt, mint fütyült a felebarátaira — sorolta a sok furcsa históriát, amely most már a múlté... Elbert János fordítása 12
