A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1965-02-07 / 6. szám

Jőzsér Árpád ^ Ö II7 V, t S ä (1 1 0 Hl

Ógyallai példák A kör bezárul Közöny, de kié ?

Úgyalla az utolsó népszámlálás szerint 4403 lakosú nagyközség vagy kisváros — kinek hogyan tetszik — a komáromi járásban. • A népkönyvtár nemrég kapott új termet (helyesebben: termeket) és új vezetőt. Az ún. Feszty-ház három termében példás rend, fehér papírba csomagolt, szerzők szerint csoportosított könyvek, asztalokra kirakott újságok helyeselnek az „új seprű jól seper“ bölcsességnek. A fiatal, szolgálatkész Kádek Edit szerint 9331 könyv áll itt naponta délután 1-től este 7-ig az érdeklődők rendelkezésére. 9331 könyv, tehát Űgyallán egy lakosra többb mint két könyv esik. A község a járás legjobban ellátott helységei közé tartozik, mert van a járásban olyan falu is, ahol nem egészen egy könyv esik egy főre. A számokkal hát nem lenne baj Űgyallán.

Csakhogy az egyértelmű és tetszetős számok mögött összetett és ellentmondásos valóság van. Mert mit mond pl. az említett 9UÜQ könyv arról, hogy az ógyal lai népkönyvtár bail egy hét alatt 150 szlovák s csak ölven magyar nyelvű könyvet kölcsönöznek ki akkor, mikor a lakosságnak kb. ötven százaléka magyar nemzetiségű, s 90 százaléka beszél magyarul? Vagy arról a tényről, hogy az egyik (kettő van) komáromi könyvesbolt könyvkészletének csak öt százaléka magyar nyelvit, amikor a könyvesbolt vezetője szerint a vevők 80 százaléka magyar könyveket keres és vásárol? Ezekről a nagy különbségekről a statisztikai adatok semmit sem mondanak. Pedig a könyv az emberiség emlékezete, de csak akkor lesz igazán az emberiségé, ha az áramkörbe valóban az egész emberiség bekapcsolódik, világosabban fogalmazva: minden ember. Ha majd az ógyallai könyvtárból hét nap alatt nem 200 könyvet, hanem a lélekszámnak megfelelően legalább tízszer annyit kölcsönöznek ki, s az ógyallai magyar nemzetiségű dolgozók ugyanannyit olvasnak, mint szlovák szomszédaik. S ha majd a helyi és járási könyvesboltban ki tudják elégíteni mind a magyar, mind a szlovák nyelven írt könyvet kereső olvasókat.

De mért éppen ógyallai példákkal bizonyítom valóságos vagy vélt igazam?

Mögéje akarunk nézni a statisztika adatainak, a múlt számunkban „Ember, könyv, társadalom“ cím alatt közölt számoknak. A 4403 lakosból 360 az állandó olvasó, s 144 abból is iskolaköteles gyermek. Még vigasztalanabb a kép, ha a kört a magyar nemzetiségű olvasókra — könyvekre szűkítjük. 1965. január 3. és 9-e között 150 szlovák könyvet kölcsönöztek ki a könyvtárból és csak 59 magyart. Ha a város lakosságát felesen szlovák—magyarnak vesszük, akkor az arányok szerint egy hét alatt Űgyallán minden 14. szlovák, de csak minden 40. magyar nemzetiségű dolgozó vitt olvasnivalót a könyvtárból. Fennáll persze az a lehetőség is, hogy a magyar nemzetiségűek is csak szlovákul olvasnak, de ez annyira nem lehet általános jelenség, hogy most nem is foglalkozunk vele. S mit tett mondjuk a könyvtár vezetője, s mit tettek a község kultúrmunkásai, Dobrászky Lajos, a kultúrház igazgatója, Canalasová Alzbeta, a helyi könyvesbolt vezetője, s a tanítóság, hogy az

állandó olvasók száma emelkedjen? Mikor volt például Űgyallán könyvkiállítás? A 64-es évben kettő volt, egy márciusban s egy novemberben. —Irodalmi est? — Egy Petőfi-estet tartottunk még februárban. — Szerzői est? — Még nem volt.

— S máris az okoknál vagyunk! A könyvig fel kell nőni. S ez a „növés“ rendszeres segítség nélkül nehezen képzelhető el. De gyerünk tovább! — Időnként felolvasást tartunk a hangszóróban egy-egy új könyvből, hogy felhívjuk rá az olvasók figyelmét. A csehszlovák—szovjet barátság hónapjában hét könyvismertető összejövetelt tartottunk az üzemekben, de valamennyit szlovák nyelven, mert a magyar könyvek ismertetésére nem akadt vállalkozó. — S a magyar tanítóság? — A magyar tanítók nem járnak a könyvtárba.

— Miért? — Nem tudom. — Miért nem járnak a magyar tanítók a könyvtárba?

— teszem fel másnap a kérdést Papp Sándorné magyar szakos tanítónőnek. — Az ógyallai könyvtárban kevés a magyar könyv, s ami van, az sem ló, a legújabbak rendszerint hiányoznak. Egyébként is minden tanítónak van otthon könyvtára.

A magánkönyvtárakról majd később. Most nézzük a népkönyvtár készletét. Valóban kevés lenne benne a magyar könyv, s összetételben nem kielégítő? A 9331 összállományból 2874 a magyar könyv. Ebből a szépirodalom csak 1078.

— Nem kevés ez valóban, a 9331-hez viszonyítva? — Nekem az igény, a kereslet az irányadó — jön a válasz. Hja, az igény, s a kereslet! Csakhogy az igény és a kereslet irányítható, s mindenkor is irányítandó! Ha a könyvkiállításokat rendszereznék, (s el lehet pl. képezlni magyar könyvhetet is, amikor a magyar könyveket propagálnák!) ha egy évben nem egy irodalmi estet, hanem legalább négyet-ötöt tartanának s megpróbálkoznának a szerzői estekkel is, — talán megszaporodna az állandó olvasók száma, s jobban keresnék a magyar könyveket is. S ha Illyés Gyulát, a legnagyobb élő magyar költőt nemcsak a Puszták népe képviselné a könyvtárban, s ha a könyvespolcokon ott lenne mondjuk Fejes Endre Rozsdatemetője,, Sánta Ferenc Húsz órás riportja, vagy az Ötödik pecsét, Déry Tibor G. A. úr X-benje, s a 64-es év magyar irodalmának még egy pár ún. slágere, talán lassan a magyar tanítók is ideszoknának. (Igaz ugyan, hogy itt van a Tudósítás a toronyból, a Részeg eső, a Céda és a szűz, s a hazai magyar szerzők új írásai mind!) De ez még mind nem elég! Különösen akkor nem, mikor központi határozat született az aránytalanságok megszüntetésére: a

magyar vagy vegyes lakosságú helységekben nem 1,50, hanem 3 korona az egy főre előirányzott évi könyvérték. (Igaz ugyan, hogy ez alól a komáromi járás a kerület „jóvoltából“ kivétel, mert ahogy másnap Valach elvtárstól, a járási iskolai és kulturális ügyosztály vezetőjétől megtudtam, az állami költségvetésből az idén továbbra is csak 1,90 korona esik egy főre a komáromi járásban.)

Ami a könyvek összetételét illeti, elgondolkoztatok persze a könyvtáros ellenérvei is. Legsúlyosabbnak közülük az tűnik, amely szerint a könyvtárosok teljesen ki vannak szolgáltatva a könyvesboltvezetők ízlésének és könyvvásárló kedvének, mert a könyvutalványokat negyedévenként kapják a járástól, s akkor kéthárom hét alatt jel kell vásárolniuk az utalvány értékének megfelelő könyvmenynyiséget, attól függetlenül, hogy van-e a könyvesboltban éppen érdekesség, vagy

nincs. így a könyvesbolt-vezetők nincsenek érdekelve a könyvállományuk felújításában, s a „szenzációk“ felhajtásában, a könyvtárosok meg csak azt vehetik meg, amit éppen a könyvesboltban találnak. Javasolták már a könyvtárosok az ún. nyitott számla bevezetését, amellyel, ott és akkor vásárolhatnának, ahol és amikor érdekes könyvet találnak. Egyelőre a javaslat még nincs jóváhagyva, de Valach elvtárs szerint rövidesen sor kerül rá. Igaz, hogy nem egészen úgy, ahogy a könyvtárosok akarták, hanem olyanképpen, hogy az idén csak azokat a könyveket kell a helyi vagy járási könyvesboltokban megvásárolniuk, amelyek után érdeklődnek, s a kiutalt összeg el nem költött részéért egyenesen a járási szervék rendelik meg majd a központi raktárakból a könyvtárosok által igényelt könyveket. így a könyvesboltok vezetői kényszerítve lesznek, hogy jobban ügyeljenek készletük összetételére, állandó frissítésére és a „szenzációk“ beszerzésére. De valóban kényszeríteni kel-le őket erre a magától értetődő feladat elvégzésére?

Az ógyallai könyvesbolt egyetlen szobából áll. A járáson azt hallottam, hogy a bolt léte 'egy időben már csak hajszálon függött: a terv rendszeres nemteljesítése miatt meg akarták szüntetni. Canalasová Alíbeta, a könyvesbolt egyetlen alkalmazottja s egyben vezetője igazolja értesülésemet.

— Űgyallán a könyv iránt teljes a közöny. A múlt év áprilisában pl. az egész hónapban 2000 korona értékű könyvet sikerült eladnom. S most is már a hónap középén járunk, de az eladott könyvek értéke még csak 600 korona körül van.

S a szokásos „mit tett annak az érdekében, hogy. . . stb.“ kérdésre a felelet is szokásos: „Múlt év novemberében volt egy könyvkiállítás.“ S ez minden. Meg sem fordul a fejében, hogy az ógyallai „közönyért“ ő is felelős. S mi van az öszszetétellel, a „kényszerrel“?

Illyés Gyuláról úgy látszik az ógyallaiak már sohasem fogják megtudni, hogy költő is, méghozzá nem is akármilyen: itt is csak egyetlen könyvével, a Puszták népével szerepel. Eddig tehát igaz, amit a könyvtárostól hallottunk: csak az lehet a könyvtárban, ami a könyvesboltban megvan. Itt van Szabó Pál, Veres Péter, s Németh László is, de valamennyi egy-egy régebbi könyvével. Sok viszont a Passuth könyv, s ezt a Passuth-kultuszt már a könyvtárban is tapasztaltam. Déry Tibortól viszont nincs itt semmi. A legnagyobb meglepetés azonban a versespolcok #lőtt ért. A verseskötetekkel gazdagon megrakott rekeszekben egyetlen magyar verseskönyvet, Gál Sándor Arcnélküli szobrok-ját találtam. Miért? A könyvesbolt vezetője számára az egyetemes magyar irodalomban csak egy költő létezik s az is a fiatal, Gál Sándor? — Nem kérem, de Űgyallán nem olvasnak verset, csak egykét állandó verskötet vásárlóm van. — A szlovák versesköteteket talán többen olvassák? — Nem. — Akkor abból mért lehet itt annyi? — !

S ezzel nincs tovább. Végső bűnbaknak marad az olvasó, aki Űgyallán a könyv iránt közönyös, verset nem olvas, s a prózából is csak Passuth-ot. A 4400 elközönyösödött ógyallaiból hármat látogattam meg.

10