A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-07-12 / 28. szám
Izrael és az arabok GERALDO CHIAROMONTE Rövid Izraeli tartózkodásunk alatt az a benyomás alakult ki bennünk, hogy e kis állam egész életére a legnagyobb befolyást a nemzetközi politika, a háború és á béke problémái gyakorolják. Ez a tény nem lephet meg senkit, hiszen tudjuk, hogy még ma, vagyis tizenöt évvel az ENSZ döntése után (hozzájárulás Izrael állam megalakulásához), az arab államok de facto nem ismerik el ennek az államnak a létezését, s közülük egyesek minden alkalommal kifejezésre juttatják, hogy politikájuk fö célja ennek az államnak likvidálása. Izrael és a szomszédos államok között nem állnak fenn diplomáciai kapcsólatok, nincs béke, csak fegyverszünet. Jeruzsálem, a köztársaság fővárosa nagyobb részben a jordániai királyság területén fekszik. Figyelmünk természetesen e kérdések felé fordult. Nyilvánvaló, hogy puskaporos a helyzet, amely nemcsak hogy veszélyezteti a közelkeleti államok ogymásközti viszonyát, de veszélyt jelent a világbékére is. Ha arra gondplunk, hogy Izrael és az EAK között bizonyos atomfegyverkezésí vetélkedés folyik, akkor tudatosíthatjuk, milyen súlyos probléma ma az egész közel-keleti kérdés, hogy milyen fontos a legsürgősebben megoldani egyes igen bonyolult problémákat a világnak ebben a részében s ezzel hozzájárulni a nemzetközi feszültség csökkentéséhez és a világbéke megőrzéséhez. E meggondolások szellemében igyekeztünk látogatásunk folyamán Imegértenl, hogyan jártak el az utóbbi években és hogyan járnak el ma a különböző politikai erők Izraelben, főként azok, amelyek ilyen vagy olyan módon a szocialista eszmékhez tartozóknak vallják magukat. A fő politikai probléma véleményem szerint az uralmon lévő csoportok és az izraeli nép magatartása az arab népek nemzeti felszabadító mozgalmával szemben. Ez a magatartás azoknak z összetett kérdéseknek megértéséből kell hogy kiinduljon, sjmelyek már az új állam megszületésével kialakultak, nevezetesen ami Izrael különös földrajzi fekvését és Palesztina arab lakosainak jövendő sorsát illeti. Az izraeli politikusok gyakran citálják beszédeiket az ENSZ-ben vagy a Jeruzsálemül parlamentben, amelyekben nem hiányoznak a zsidó és az arab lakosság közti barátság és együttműködés biztosftására vonatkozó szólamok. Dp mi a helyzet a valóságban? A legsú lyosabb tény kétségtelenül az 1956-os háború volt. Ez alkalomból ugyanis az izraeli kormány, melynek élén az időben nemcsak Ben Gurion pártjának, a MAPAI-nak szociáldemokratái, de a szocialista MAPAM párt képviselői is ott álltak, Egyiptom ellen Franciaország és Anglia oldalára állt a tipikusan kolonialista és imperialista agresszióban. Ez azt jelenti, hogy nejn foglalt állást a Közel-Kelet belső vitás kérdéseivel kapcsolatban, hanem hogy az arab népek felszabadító mozgalma ellen fordult. Ne lássék furcsának, hogy az 1963-ban tett izraeli látogatásunkról szóló cikkben az 1956- os háborúról beszélünk. Az akkori események azonban még ma is döntő módon befolyásolják az egész helyzetet s ebből kell kiindulniok az izraeli politikai erőknek is. Tény az, hogy ez a háború (és a súlyos politikai vereség, mely Izrael számára elkövetkezett) komoly válságba sodorta Izrael külpolitikáját, az arab lakossággal szembeni magatartás további kiéleződését okozta s megindította azt a politikai folyamatot, amely, bár bizonyos idő múltán, Ben Gurionnak a politikai életből való eltűnéséhez s ahhoz vezetett, hogy az összes politikai párt Izrael állam megalakulása után több mint egymillió arabot telepítettek ki a szomszédos államokba. A menekültek a legnagyobb nyomorban élnek. a komlmunistákkal együtt nemrég a parlamentben a kormány ellen szavazott, mégpedig az Izrael arab lakosságával ekemben folytatott politika kérdésében. A kommunisták találkozásaink alkalmával ezért jelentették ki néhányszor, hogy hisznek az arab és a zsidó lakosság barátságáért és békés együttéléséért folytatott nehéz harcuk sikerében. Küzdelmük 1956-ban és az arra következő években igen kemény volt. Egyes emberek energikusan és bátran kiálltak az egyiptomi háború ellen és kitartottak helyes nézeteik mellett igen nehéz körülmények között is. „Naszszer ügynökeinek“ nevezték el és alaposan korlátozták őket a véleményszabadság és a politikai tevékenység terén. Kijelentették róluk, hogy elárulták az izraeli nép reményét és vágyait. De csak egyedül ők álltak szembe a sovinizmussal, hivatkozva az érteleimre, a békeharcra és az izraeli állam létérdekeire. Igaz persze, hogy ma nem 1956-ot Írunk. A nacionalizmus és a sovinizmus azonban nem tűnt el és nem oldódtak meg a nemzetközi problémák, melyek okozzák, hogy igen bizonytalan a politikai egyensúly és a béke a világ nak ebben a részében. Izraelben az arab államokkal szemben fennálló problémák békés megoldásáért folyó harc a nemzetközi feszültség csökkentéséért és a leszerelésért folyó küzdelem szerves része Meglátogattuk Názáretet és más helyeket Galileában, amely területen mintegy 15G ezer arabot összpontosítottak, vagyis Izrael arab lakosságának kb. a felét, sok emberrel beszéltünk, akiknek rokonaik, családtagjaik a határon túl élnek, a menekültek között. Mennyi ezeknek a menekülteknek a szájma? Egyesek azt állítják, hogy egymillió. Mások hogy másfél millió. Az arab menekültek legnagyobbrészt az izraeli határvonal mentén táboroztak le. Egyes arab országok kormányai nem engedik, hogy bekapcsolódjanak a normális polgári életbe s arra kényszeríti őket, hogy maradjanak a sivatagban, hogy állandóan szemük előtt legyen az ország, ahonnan kiűzték őkét. Az izraeli kormány nem engedi, hogy visszatérjenek és nem engedi meg a családoknak, akiket néha csak néhány kilométer választ el egymástól, hogy találkozzanak vagy csak hogy üdvözöljék egjjmást. így aztán a menekültek nagy nyomorban élnek, nemzetközi szervezetek segélyéből, és állandó feszültséget okoznak. „Kél tragédia érte ezt a sokat szenvedett országot — mondta nekünk Izrael Kommunista Pártjának egyik vezető funkcionáriusa — az izraeli nép szörnyű tragédiája és Palesztina arab lakosságának tragédiája, kik elvesztették hazájukat,“ Izrael két nemzetiség állama lehet és kell hogy legyen: nemcsak meg kell engednie két hivatalos nyelv használatát, de biztosítania kell valamennyi polgárának igazi egyenlőségét is. Milyen azonban az izraeli arabok helyzete? A valóságban két kormány létezik: egy normális és egy másik, katonai, az arabok számára. E katonai közigazgatás ellen nemrég nemcsak a kommunisták, de a szocialista MAPAM párt és az Achdut Haavoda képviselői is felszólaltak. Ha végigutazzuk a falvakat és városokat, nem szabadulhatunk attól a benyomástól, hogy valódi fajüldözés tanúi vagyunk. Beszélgettünk a jeruzsáleml egyetem néhány diákjával s megkérdeztük tőlük, van-e az egyetemen arab professzor vagy asszisztens. Csak mosolyogtak a naiv kérdésen. Egy érdekes találkázás alkalmával megkérdeztük a szövetkezeti mozgalom dolgozóitól, vajon némelyik kibucban dolgozik-e arab munkás. Azt mondták; hogy ez gyakorlatilag lehetetlen, tekintettel az arabok „kulturális színvonalára“. Galileában láttunk távolsági autóutakat, amelyeket úgy vezetnek, hogy elkerüljék az arab falvakat, ahová nem vezették be a villanyt. Látogatásunk folyafmán mégis megállapítottuk, hogy Izraelben sem leküzdhetetlenek a faji előítéletek. Meggyőződhettünk erről számtalan kulturális rendezvényen, de főként a kommunista párt által rendezett népgyüléseken. A jeruzsáleml és haifai csoportok ülésein, a kommunista sajtó Tel Avivban rendezett, igon látogatott ünnepségein és az ifjúság országos találkozóján közösen vettek részt izraeli és arab fiúk és lányok, akiket azonos lelkesedés fűtött. RINASCITA, Róma I960 ban adták át a forgalomnak ezt az „eme léten“ elhelyezett gyorsforgalmi utat TOKIO Tokió olyan, mint egy nagy hangyaboly. Mindenütt bontanak, építenek, árkokat ásnak. Jelentős mértékben kibővítik a földalatti vasút hálózatát, a várost keresztülszelő és a város körüli autósztrádákat, épül a várost a repülőtérrel összekötő műút. Mindez a munka azonban nem készül el az olimpia megnyitásáig, feltételezik, hogy például a földalatti vasút csak ötven százalékban készül el. De biztos az, hogy sokat segített az olimpia. A csehszlovákiai látogató számára kissé furcsa megfigyelni, ahogy a jelentős munkák teljes utcai forgalom mellett történnek. Gyakorlatilag ugyanis teljesen lehetetlen ebben a túlnépesedett óriási forgalmú városban lezárni bármelyik főútvonal forgalmát is. Ott, ahol az új földalatti vasútvonalak épülnek, a japánok úgy oldják meg a kérdést, hogy az utcai forgalmat egy kicsit magasabb szintre emelik: acéltraverzekre erős gerendákat helyeznek; ezeken járnak az autók és a gyalogosok, alattuk folyik a munka. A jövőben a földalatti vasút veszi át a közúti forgalmat csaknem teljes egészében, eltűnnek a villamosok. A földalatti vasút fölött nyolc gyorsforgalmi útvonal szeli majd át a várost, ezeknek hossza kb. 71 km lesz. Főútvonalak kötik ráajd össze a Haneda repülőteret a város középpontjával, Tokió déli részét az olimpiai faluval, az olimpiai falut a sportközpontokkal, mindenekelőtt a sportstadlon-komplexummal és a Komazawa sport-parkkal. Tokióban, sokkal inkább mint másutt, megmutatkozott, milyen lehetetlen állapotokat teremt, ha egy város tervszerűtlenül terjeszkedik, a házak rendszertelenül épülnek s az utcahálózat mint áttekinthetetlen pókháló fonódik össze, melyben az autók sokszor lassabban haladhatnak, mint a gyalogosok. Ez mindenekelőtt a népesedésnek tudható be: Tokiónak jelenleg több mint tíz és fél millió lakosa van, s ez a szám gyors ütemben emelkedik. Radikális beavatkozásra van szükség a városban, ahol csaknem tizenötezer ember ól egy négyzetkilométeren (New Yorkban, amelyről szintén nem lehet azt állítani, hogy nem sűrű a lakossága, ez a szám több mint harminc
