A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-12-27 / 52. szám

„Felejthetetlen, — Írja dr. Sieburg, Író és laptudúsfté, aki közvetlenül a háború kitöré­se előtt egy ázsiai útja során ismerkedett meg dr. Sorgéval — felejthetetlen marad szá­momra egy kirádulás Sorgéval Tamenolba, Tokié egyik városrészében, mely a legalacso­nyabb és legszegényebb prostitúciót takarja. A prostitúció elképzelhetetlenül nagy szere­pet játszik japánban, elkerülhetetlen a japán férfiak életében. Megtalálható a prostitúció minden árnyalata (a gésa nem prostituált) — a jómódú énekesnőtől kezdve, aki nem cse­kély díjazás ellenében saját házában fogad­ja a barátait, a filléres prostitúcióig, amely­nek szegény parasztlányok az áldozatai, aki­ket szüleik az éhínségek Idején adnak el a városi örömházakba. Tamenoi ennek a prosti­túciónak a mélypontja. 12 és 16 év közötti kis parasztlányok üldögélnek az apró fakuny­­hókban és várják a férfivendégeket. Meg­döbbentő a nyomor, mely az állandó mező­­gazdasági válságok következménye . . . Soha­sem felejtem el, milyen komolyan avatott be engem Sorge ezekbe a dolgokba, és milyen fájdalmasan érintette őt mindez.“ Buddha és nyershal A legkisebb gyanú nélkül engedte be az or­szágba dr. Sorgét, a tiszteletreméltó német laptudósltót, a japán rendőrség Idegenellen­őrző csoportja, amikor 1933. szeptember 6-án jokohamában japán földre lépett. Sorge Tokió­ba ntazik, bemutatkozik a német kolóniá­nak, jelentkezik a követségen és kibérel egy apró szobákból álló japán házikót. Ez csak egy olyan szűk utcán át érhető el, amelybe a legkisebb taxi sem tud behajtani. A föld­szint az öreg japán házvezetőnő birodalma, aki hajnalban jön és késő délután eltűnik. Fönt lakik Sorge: dolgozószobájában könyvek, egymás hegyén-hátán, Íróasztal forgószékkel, gramofon, a falakon térképek, köztük egy rajzszegekkel felerősített Buddha-fénykép, a hálószobában japán matracágy, néhány láda, a padlón gyékény, amire a látogatóknak nem volt szabad cipőben rálépniük. Sorge japán módon él a japánok között, tanulja a nyelvüket, úgyhogy egyszerű dol­gokban minden nehézség nélkül meg tudja értetni magát, minden reggel ősi japán szo­kás szerint fakádban fürdik — amit a japán harcosok a hadjáratokba is magukkal vihet­tek —, alkalomadtán kényelmes, bő japán ruhát ölt, szívesen eszik japán ételeket,, pél­dául szasamlt, nyers halat, apró szeletekre vágva. Szamuráj — szellem japán, mely évszázadokig hermetikusan el volt zárva a külvilágtól, saját szigorú hagyo­mányainak kényszerzubbonyába zárkózott, amikor Perry amerikai tengernagy hét hadi­hajójával kinyitotta ennek a titokzatos szi­getvilágnak a kapuját. A haláltmegvető sza­muráj-szellem, Íjjal és nyíllal felfegyverkez­ve, tanácstalanul állt a modern technikával szemben. Ez 1853-ban történt, nyolcvan év­vel, vagyis alig két emberöltővel ezelőtt, hogy Sorge japán földre lépett. japán zárt társadalom, rendkívül gyanakod­nak minden külföldire. Hihetetlen ellentmon­dások: a gazdasági hatalom ultramodern mo­nopóliumok kezében összpontosul, de ez össze­fér a „Tenno“, a fellegekben trónoló isten­­császár középkori kultuszával, a militarista szamuráj-szellem istenitésével. Sorge borzong­­va lapozgat a japán militarizmus évkönyvei­ben: egy tokiói kaszárnya legfőbb ékessége egy díszes üvegszekrény, benne néhány vér­rel átitatott papírlap. A regrutákat úgy ve­zetik oda a szekrényhez, mint valamilyen szentélyhez. — Ez a világon az egyetlen hely, ahol sza­bad sírnotok . .. A szekrény története: az orosz-japán hábo­rúban egy japán lovasfutárt Írott parancs­csal az egyik csapattesttől a másikhoz küld­tek. A futár egy kozákjárőrbe ütközik, s mi­vel a rábízott irat nem juthatott az ellenség kezébe, felmetsxette a hasát, s a sebbe rej­tette a parancsot. A kozákok látták, hogy ha­lott, s csak a zsebeit kutatták át. Amikor a japánok rátaláltak futárukra s észrevették, hogy harakirit követett el, tudták, hol keres­sék a parancsot. Ezeket a véres papírlapo­kat őrzik a kaszárnyában, s azóta szabályos időközökben előléptetik a hős katona lelkét. 1933-ban már tábornok . .. De nem kell a múltban keresgélni. Ugyan­ebben az évben harakirit követett el egy fia­tal japán pilóta, mert a ködben átrepült a tokiói császári palota felett. Megengedhetet­len bűn terhelte a lelkét, mert hátha IdóiTöz­­ben felszakadt volna a köd, s lepillantva észrevehette volna a „Tenno“ személyét! A hírszerzés modern eszközei Egyes filmrendezők és egyes bűnügyi re­gényírók nehezen tudják elképezlni a hír­szerzést ködös éjjeli jelenetek, páncélszek­rény-feltörések, hamis bankjegyek, hangfo­gós pisztolyok és csábos szőkeségek nélkül. A valóságban mindez sokkal kevésbé roman­tikus. Mindeneire biztos, hogy a hírszerző, ha nem ül közvetlenül a forrásnál, valami­képpen hozzá kell jutnia. A kérdés csak az, hogy milyen módon? Sorge és Ozakl egyszer erre is megadták a frappáns választ. Amikor a japán hadsereg elmerült a kínai sárban, az Ideges főparancsnokság elrendel­te a teljes hírzárlatot a fronteseményekről. Sorge sem futott további értesülésekhez, ez­ért azt az ajánlatot tette barátjának, Miya­­ginak, hogy alapítson Kínában egy magán sajtóirodát s ezt egy megbízható emberre bíz­za. Amikor az megtörtént, Ozakl, Sorge leg­fontosabb japán munkatársa. Konoye minisz­terelnök tanácsadója, alkalmilag azt a meg­jegyzést tette az elegáns reggeliző klubban, nem volna-e célszerű propaganda osztályt lé­tesíteni a Kwantung-hadsereg vezérkara mel­lett, amely el tudná látni „jól fésült“ hírek­kel a sajtót és a nagy nyilvánosságot? Az öt­let megtetszett a miniszterelnöknek, Ozaki gyakorlati tanáccsal is tudott szolgálni: 0 ismert egy japán sajtóirodát, amely úgy vé­li, hajlandó volna kormánymegblzásra dol­gozni . . . így történt, hogy dr. Sorge embe­re bevonult a Kwantung-hadsereg vezérkará­ba, tolvajkulcs és álszakáll nélkül. „Balti Olga“ barátja A párizsi „haute volée“, az előkelő társa­ság kedvence egy gyönyörű és gazdag, hölgy, akiről mindenki azt tudja, hogy a szüleit el­pusztító gonosz bolsevikok elől menekült Franciaországba. Azt is tudják, hogy körü­lötte legyeskedik a jó svádájú Branko de Voukelitch, a jugoszláv hadsereg volt tiszt­je, aki nacionalista nézetei miatt emigrált hazájából s mellesleg újságírással foglalko­zik. Azt viszont legfeljebb három ember tudja, hogy a gyönyörű hölgy valójában nem cári menekült, hanem „Balti Olga“ reftnéven, Ber­zin tábornok franciaországi főmegbízottja, s Japán egzotikus iasszádja: dr. Sorge tudni akarta, mi rejtőzik mögötte a katonatiszt nem az udvarlója, hanem a he­lyettese. Branko de Voukelitch Párizsban kap­ja meg az utasítást, hogy utazzon Tokióba. A La Vue című folyóirat örül annak a lehető­ségnek, hogy társasági rovatát ezentúl tokiói helyszíni tudósítások színesítik. Egy jólmenő export-import cég Max Klausen, a rádiós, akivel Sorge már szintén együtt dolgozott Sanghájban, „M. Klausen Shokai“ (Klausen és Társa) néven export-import vállalatot, egy kereskedelmi társaságot alapított, amely indigógyártással foglalkozott, A japán kémelhárltó éppen ele­get törte a fejét, vajon miért keresheti fel alkalomadtán a német üzletember de Vouke­litch francia újságírót — Franciaország és Németország 1939 óta hadban álltak egymás­sal —• de egy olyan tisztességes kereskedő, akinek vevőköréhez nemcsak intézmények, minisztériumok, de maga a japán hadsereg is tartozott, végül Is minden gyanún felül állt. Gyakori utazásai és egyre növekedő bank­számlája sem keltették fel a japán kémelhá­­ritók gyanúját. Honnan Is sejthették volna, hogy az „M. Klausen Shokai“ cég bankszám­lájára befolyó pénzek végül is a Sorge-cso­­port pénztárába kerülnek. (Folytatjuk) A Sorge-csoport belső körének egyetlen élet­ben maradt tagja: Max Klausen rádiós nem­rég egy sajtóértekezleten első ízben jelent meg a nyilvánosság előtt

Next

/
Thumbnails
Contents