A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-12-27 / 52. szám

Elkészülnek még az idény előtt

Nem panaszkodom, nem akarom, hogy vigasztaljanak, nincsenek alacsonyabbrendüségi komplexumain. Anyagbeszerző vagyok, az az ember, akinek — képletesen szólva — kenyere az optimizmus, fegyvere az ünbizalom. Nem szeretem a passzivitást, a várakozó álláspontra helyezkedést, az üres töprengést és az önmagáért való tilozofálgatást. Cselekszem, tehát vagyok — ez magatartásom lényege.

Cselekedni — habozás és percnyi időveszteség nélkül — ehhez kell értenie minden anyagbeszerzőnek. Érzelmeit, meggondolásait, kényelemszeretetét, szerelmi életét, minden egyéb hajlamát és tehetségét alá kell vetnie a gyors és határozott cselekvésnek, pontosabban: mindezt a cselekvés szolgálatába kell állítania, s akkor megy minden, mint a karikacsapás.

Nem tanultam lélektant, de bátran állíthatom, hogy értek hozzá. Tizenhárom éve vagyok a középháti gépállomás anyagbeszerzője. Ennyi idő alatt bizony lélektani kutatásra is alkalmam nyílt — méghozzá a gyakorlatban. Tapasztalataimnak és cselekvőképességemnek köszönhető, hogy ma Középháton találjuk az

ország egyik legjobban berendezett pótalkatrész raktárát.

Hogyan csináltam? Elárulhatom, nem hadititok.

Tegyük fel, hogy nincs raktáron DT 54-be való hengerfej. Néhány hónappal az idény megkezdése előtt megrendeljük a szükséges mennyiséget és várunk. Mit tesz ilyenkor az átlagos képességű anyagbeszerző. Egy hónappal a munkaszezon előtt meglátogatja a kerületi alkatrészraktár illetékes referensét s megkérdi, mi van a hengerfejekkel. Minden rendben, mondja a referens — érdeklődtünk a központi raktárban, tegnapelőtt elküldték, jöjjön egy hét múlva. Egy hét múlva a referens: — Nem tudom, ml történt, a hengerfejek még nincsenek Itt, nézzen be a jövő héten. A jámbor anyagbeszerző elmegy a „jövő héten“ s aztán a következő héten meg még a következőn is, a mélyszántás közben megkezdődött, s a lánctalpasok „kibelezve“ várják a megváltót. Mire a hengerfejek megérkeznek, akkorra a hó is lehullott.

Mit csinálok én Ilyen esetben?

A megrendelés után várok egy hónapot az illendőség kedvéért, azután lecsapok:

— Ml van a hengerfejekkel, kedves referens elvtárs. Elküldték? Igen? Rendben, de a biztonság kedvéért felhívjuk őket telefonon? Egy hét múlva? Hát akkor miért hazudnak az elvtársak?

Ezzel lecsapom a kagylót és irány a repülőtér. Legkésőbb másnap már a központi raktárban vagyok, segédkezem a hengerfejek csomagolásánál és elküldésénél. Ha valami könnyebb alkatrészről van szó (csavarok stb.) akkor az első szállítmányt bőröndben hozom haza.

Néha úgy érzem, a tizenhárom év alatt valamiféle átértékelő központ jött létre az agytekervényeimben. Számomra minden mosoly, hunyorftás, csettintés, minden fintor, szemvillanás, minden hangsúlyeltolódás mögött világos és tökéletesen érthető jelenség bujkál. Természetesen, természetesen barátocskám — gondolom ilyen esetben az égvilágon minden meglesz, ha pótalkatrész lesz. Ez ugyan nem szabályos eljárás, hogy ezért a semerlngért egy liter szilvóriumot dugjak a zsebedbe, törvénybe ütköző, helytelen dolog, de mit csináljak, ha te már ilyen vagy — nekünk szükségünk van rá . . . Nincsenek 6202-es csapágyak? Ugyan, ugyan,

apuskám, itt a kezem, nem disznóláb, a jövő héten küldöm a jonatán almát, finom zamatos almákat küldök, ne félj, nem csaplak be, hiszen még találkozunkl Nekünk megérti

Persze, az ilyesmit nem lehet általánosítani, van raktár és üzlet, ahol az anyagbeszerző sem álmával, sem szilvóriummal nem ér el eredményt. Hiszen tudvalévő dolog, hogy sok ember a bort kedveli.

Hogy nem volt-e még kellemetlénségem? Dehogynem. Ha valamilyen pótalkatrészt nem tudtam időben bebiztosítani, ha például egy kombájn, traktor, aratógép alkatrészhiány miatt kiesett a fő szezonban, szidtak mint a bokrot, az igazgató leszedte rólam a keresztvizet, prémiumot nem kaptam. Hiába, igyekeznünk kell.

És én igyekszem. A középháti gépállomás raktárai el vannak látva pótalkatrésszel.

Nem szeretek egy-egy vacak hiányzó csavar miatt fogcslkorgató szerelőt, káromkodó traktorost látni; nem szeretem, ha aratás idején a kombájnok Ékszij nélkül vesztegelnek a gabonatábla szélén. A múlt év különösen komisz volt, a pótalkatrészek biztosítása sok esetben lehetetlennek tűnt.

Lenne Is néhány megszívlelendő tanácsom:

A szövetkezetek rendeljék me& idejében, tehát jóval a munkaszezon előtt a szükséges alkatrészt. Akkor nem lesz szükség semmiféle stikllre.

A szövetkezetek olyan embert bízzanak meg anyagbeszerzéssel, aki érti a mesterségét, s legalább meg tudja különböztetni az egyik alkatrészt a másiktól. Miért mondom ezt? A múltkor bejött hozzánk az egyik szövetkezet anyagbeszerzője és Zs. N. 330-as kombájnba való reduktort rendelt. Ml a rendelést továbbítottuk, a reduktort meg is kaptuk, a kolléga elvitte, aztán másnap visszahozta. Nem jó — mondotta. Nekem kellett kimennem motorkerékpáron megállapítani, hogy nem reduktorra, hanem kuplungházra van szükségük, amit viszont meg sem kellett rendelnünk, hiszen a raktárban két hónappal azelőtt is megvolt.

Bátran merem állítani, hogy a pótalkatrészek biztosítása nem jelentene komoly problémát, ha a szövetkezetektől kezdve a központi raktárig minden illetékes ember tervszerűen igyekezne megoldani ezt a problémát. Akkor nem lenne szükség stikllkre és . . . szllvóriumra.

Zs. NAGY LAJOS