A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-12-20 / 51. szám
Színházi levél Nézegetem színházi játéknaplómat, ez évben hol játszottam, merre jártam a Magyar Területi Színházzal. Mennyi új hely, új kultúrház, ahol még egy évvel ezelőtt nem játszottunk. Komáromban, a székhelyen is a Szakszervezetek Háza modern színház termében tartjuk előadásainkat, korszerű, színpadtechnikai vívmányokkal felszerelt színpadon. Ahol tizenkét éve elkezdtük a Fuőík utcai „öreg színházban“, csak próbálunk mostanában. Aztán sorjában jönnek az új modern színpadok: Nagykapos, Tornóc, Vágkirályfa, Pódatejed a dunaszerdahelyi járásban stb. Legutóbb Kamocsán játszottuk „A csillagszemű asszony“-t modern, minden igényt kielégítő, szép színpadon. Kamocsa kis falu a Vég partján, szorgalmas, dolgos néppel. Színpadán játszva sok mindenre gondoltam. Valamikor a földesurak templomot építettek a falunak részben isten, részben a maguk dicsőségére. A dolgozó nép, a parasztok, munkások falusi viszonylatban az „új földesurak“ ugyancsak templomot építenek, de azt a kultúra, a nyelvművelés és kulturális felemplkedés céljából a maguk, falujuk, szövetkezetük dicsőségére. Ennyi a különbség a régi és a mai templomépítők között. Kamocsa dolgozói megépítették a maguk szép templomát a kultúra papjai, a színészek számára. És nem csupán megépítették, — hogy legyen —, hanem járnak is bele előadásokra, összejövetelekre. Oj színházban, új színpadon játszani színész számára mindig felemelő érzés. Éreztük ezt, amikor először játszottunk az érsekújvári CSEMADOK-színpadon, melyről tudtuk, hogy kultúra szerető, önzetlen emberek munkájából épült. Éreztük ezt, mikor először játszottunk a fényűzően elegáns, új losonci kultúrházban, vagy a nagykaposi, zseiizi, kosúti és a többi kultúrházban. És ezt éreztük, mikor először léptünk fel a pódatejedi vagy a farkasdi művelődési otthonban, ahol talán nem annyira tökéletes a színpad, az öltöző, de érezni, hogy szeretettel építették, alakították át máscélú épületből nekünk, hogy nekik játszhassunk, hogy az ő falujukban is otthont találjon a Magyan Területi Színház. Felemelő érzés — ismétlem — mikor egy új kultúrház új színpadán először hangzik el a színészi szó. Patinás régi színházak színpadán játszani egészen más érzés. Mikor először játszottam a kassai színházban, vagy az aperjesi színpadon, különös megilletődöttséget éreztem. Hisz ezeken a deszkákon előttem nagy elődök játszottak, szóltak a közönséghez, és ez a tény úgy meghatott, hogy jó és szép játékra ösztönöz-. te társulatunk valamennyi tagját. Valaki mesélte nekem, hogy Olaszország egyik kis vidéki színházának színpadán egy odaszerződött fiatal színésznő, mikor eiőször lépett a színpadra, leborult és megcsókolta a kopott padlózatot, mert pár emberöltővel előtte ugyanitt játszott Duse Eleonóra, min-, den idők legnagyobb olasz színésznője. Van mit tisztelnie a kései utódi nak a régi színházak kopott deszkáin: nagy elődök szelleme,' lépteinek nyoma jár előttük. Felemelő érzés. Üj színpadokkal másképp van a színész. Múltjuk, hagyományuk nin-. csen, csak ragyogó jövőjük. Nem játszott a színpadukon Egressy Gábor, mint a budapesti Várszínházban, nem érzed Déryné lábanyomát a deszkákon, mint a miskolci színészek érzik. De érzel mást. Érzed ezeken az új színpadokon az új ember, a szocializmust építő ember: kőműves, ács és mérnök kultúraszeretetét, az építtető közösség, legyen az falu, szövetkezet, szakszervezet, üzemi klub vagy népművelési szerv, rólad, a kultúrmunkásról való szerető gondoskodását. A legszebb találkozás számára épít hajlékot; a kultúrmunkás és a kultúrára vágyó néző találkozásának. Érzed benne a dolgozó ember békébe, jövőbe vetett hitét. Régi színház, kopott kis falusi kultúrház, új modern kultúrpalota vagy sokszor csak pár lépés hosszú iskolaterem alkalmi színpaddal, — egyre megy. Mind a szép szó, a kultúra temploma. Egyforma széfen, lelkesen és jól igyekszünk benne játszani. Nemes emberi érzelmek kibontakozásának termévé válik minden zug, ahol színész szól a közönséghez, legyen az kicsi vagy nagy, öreg vagy régi. De egy új kultúrház színpadán játszani: boldog érzés. Valami ilyesfélét éreztem a kamo-. csai új kultúrház színpadán. S talán ezt érezte a sok néző is, mikor a függöny felgördült először ebben a még befejezetlen, de színházi előadásra már alkalmas épületben. Ezt érezte a színház összes dolgozója, színész, technikus, világító, amikor elő5 szőr dolgozott a kamocsai színpadon. Igaz, kopott falak között is lehet emelkedett lélekkel játszani, új színpadon is lehet „kopott lélekkel“ lépni a néző elé. De a sok csillpgó szempár, a tenyerét vörösre tapsoló néző szeretete arra kötelez ben-: nünket, színházi dolgozókat, hogy kultúrházunk falai között mindig emelkedett lélekkel játsszunk. Hát ezt éreztem a kamocsai új kul-. túrházban, a Vág partján fekvő kis Mátyusföldl faluban, ahol 1964-ben szeptemberben játszottam először. S1POSS JENŐ A komáromi Magyar Terü-s leti Színház tagja DEMÉNY OTT Ö: Tél von Tél van, Derűs és tiszta évszak. 0, fia a szív lehetne egyszer Ily fenséges, nyugodt! Gazdag nyarat s még dúsabb őszt letudva megérné végül azt az évadot, mely sorakozó ünnepek varázsát vetítené a fáradó elé. Hogy azt mondhassam: Ezt tettem, íme e tömött csűr kincse a holnapé! Hogy ebből éljek, ha csak tavaszig ... De lásd! A lélek harcba visz megint. A tél csodáját termővé teszi s tulajdonommá azt a néma kínt, amely nélkül nem jöhet percre perc s igaz örömöt adó pillanat. En már így fogok élni, amíg élek, a tavasz, nyár, az ősz ege alatt. És akkor is, ha hűs december éget, mert csak így vagyok boldog igazán. Ne ölje el vágyaimat az élet. Ne bánjon velem olyan mostoliáni 9
