A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-07-19 / 29. szám
VERES JÁNOS ÖYÜRE LAJOS Nyári csönd Étel, ital s baráti szó szentháromsága ... Az abroszon barnahéjú kenyér, mellette széles szelőkés, nagy és formótlan, mint a kéz, ' mely megszegte a cipót, — a pohárban savanyú bor, odakint kütgém csikordul, az ablakok alatt néma virágok. Boldog lehetnék. Víz alól nézem a távoli dolgokat. Fejem fölött fehér fal, agyagcsuprok, szívemben: étel, ital s baráti szó szentháromsága ... És végül... Tóth Tibor emlékének És végül fanyar humorral kiléptél e nagy ember-koncesszióból, s már csak a képzelet kóbor köreiben élsz. Lám, ez htt a végcél? I Ez vagy: por és hamu. Zárt serleg a pohárszék üveg falain túl, hova csak térdeplő, tétova fény hull, mit elnyel a köznapi gond s idő felleg. De lelked itt leng e földi téren, táplál, frissít, mint hús esti szél. Bennünk vagy, mint megszelt kenyér az ebédelő munkás görcsös tenyerében. KMECZKŐ MIHÁLY Készülődés Iszonyú görcsöket örököltem s e görcsök hitté merevültek bennem de tele tüdővel szívom levegőd huszadik század s meglásd meglelem benned helyem hazámat szívem bal kamráját múzeummá rendezem be itt lesz a keserű emlékek ~ szép temetkezési helye s ha majd a műtőasztalon fekszem eszméletlen orvosom tudd ez az a hely melyet operálni kell. TÖRÖK ELEMÉR Nem leltetek tovább Nem napos tengerpart volt az életem, mindig csak kerestem, hogyan juthatok sok nehéz utamon fényes nappalok kertjébe, hol jövőm nem kell féltenem. Legyek bár kételyek ívébe zárva,kettős-csillagú tegnapot hordva, nem a hálált, a létet dalolom ma: a létnek végtelen hosszú a szála. mint apám fonta, ha elérni vágyom csöndet sugárzó, hűs ember hitemmel annyiszor megrajzolt tegnapi álmom. FECSÖ PÁL Ember és a szél jó érezni, hogy vagyok, jó tudni, hogy a nappalok jönnek az éj után, megsimítom a homlokom, gondok ülnek a ráncokon, elsimítom a ráncokat, felgyűröm az ingujjat legényesen, végzem a munkám, mint a favágó, vágom a gondot, s jóraváró szívvel űz a szél, szeretem a szelet, mert olyan, mint az emberek; vág, legyez, acsarog, gondra ébreszt, fölráz, szúr, kanyarog s emberként békésen megpihen, félek a széltől, de szeretem, szeretem, ha jót üzen. TÖRÖK ELEMÉR Az éter hullámán Fölébredt a madár, zümmögnek a méhek, a vén akácfáról mézet gyűjtenének. Fagyot hozó május a tejes bimbókat dérrel hintette be, s tojás-sárgán kókad a tüskés gallyakon méz nélkül a virág — feleségem nézi három alvó fiát. Zajt sikoltó égen, mint juhnyáj terül el egy seregély-csapat, s a lomb közt csend fülel, nyugalmat lehelnek szét a zöld levelek; szívem olykor-olykor mégis meg-megremeg: az éter hulláma atom- s kobaltbomba mindent elpusztító szörnyű hírét hozta! _ Nem lehetek tovább önmagam foglya, meg kell tanulnom, hogy másképpen fonja reménye szálait ma már az ember, TÖRÖK ELEMÉR Nyári emlék Itt ülök az Apróhegyen, lágyan ölel, emel engem a kékvizű végtelenség, zizeg, susog, meg-meglebben: könnyen a vén jegenye csipkésszélű zöld levele. Alattam a Köleszeren pipacs lobog lángra gyúlva, sugárszirmot hint a tájra a nap arany koszorúja: borzolgatják föl az égnek rendjüket a kaszált rétek. Bibic sír a Kis tó felett, fehérszőrű tehéncsorda ballag lomhán deleidre, szíven sajdít mély kolompja: szőnyegén a sarjú rendnek pipás kaszások pihennek. 11
