A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-07-19 / 29. szám
— Annak az asszonynak a férje, aki megverte a kutyáját. De ne kérdezz enynyit, mert még meggondolom. A sötét szobán át kimentek a teraszra. Amíg Dina a vacsorával bajlódott a konyhában. Róbert kint ült egy fonott karosszékben. A fák illata keveredett a szomszédos hálószoba paríőmjével. Csodálatos volt a gondolat, hogy az éjszakát ágyban fogja tölteni. Az elmúlt héten egy szurok- és halszagű öreg csónakban húzta meg magát. A hegyek mögött ott volt a tenger. Sós szagát erre hozta a szél és ha visszatartotta lélegzetét, hallani vélte a víz mormolását. Dina tányérokkal csörömpölt a konyhában. Az ablakon át fény szűrődött ki. Léptek hallatszottak és egy kutya ugatott. Róbert megpillantott egy asszonyt, aki uszkárt vezetett pórázon. Megállt, leoldotta a szíjat és azt mondta: szaladj Amikor kiegyenesedett, meglátta Róbertét a teraszon. — Sokat ígérő este, uram — szólt oda. — Jó szórakozást. Mivel a fiú nem felelt, továbbment, majd még egyszer megfordult és komoly hangon mondta: „a viszontlátásra, uram.“ Szürke ruhát viselt, amelynek színe néhány lépés után beleveszett az esti homályba. Dina kihozta a vacsorát. Róbert nem említette a találkozást. A leány hússal és kenyérrel, meg különböző finom falatokkal kínálta. Amikor jóllakott, megkérdezte, mikor kell Marseillebe utaznia. — Ma itthon maradok — felelte. — Ittál már pezsgőt? — Amikor Lyonból Avignonba vándoroltam mindennap vörösbort ittam, mert ha a parasztoktól enni kértem, mindig bort adtak meg kenyeret. Tizennégy napig csak ezen éltem. De pezsgőt még nem próbáltam. Dina kihozott egy üveget és két poharat. Az üvegnek’ zöld színe volt és a poharakat csiszolt virágok díszítették. A leány töltött és odatolta neki az egyik poharat, amelyben pezsgett és gyöngyözött az ital. Miközben ivott, arra gondolt, hogy még sohasem volt ekkora szerencséje, mint ma és minél többet ivott, annál tisztább lett a feje. A másik székben kuporgó Dina csak néhány kortyot hörpintett a poharából. Majd váratlanul így szólt: — Tudod miért hoztalak magammal? Róbert kérdőn nézett rá. — Együtt akartam lenni valakivel, aki tetszik. Holnap reggel el kell tűnnöd. Kiitta poharát és újból töltött. — Felejtsd el amit mondtam. Róbert azon gondolkodott, hogy maradjon-e vagy menjen. De a leglangyosabb nyári éjszaka sem hasonlítható egy paplanos ágyhoz Tapasztalatból tudta, hogy hajnalban milyen nyirkos a föld és az alvót belepi a hűvös harmat — Ne haragudj rám — mondta a leány. — Boldog vagyok, hogy itt vagy velem és ha akarod, akár rögtön le is fekhetünk. — Nem, nem szép idekint. Tőlem egész éjjel itt maradhatunk. Egy mozdony fütyült. A hegy túlsó oldalán gyorsvonat rohant a síneken. Figyelte a zajt, amely kormos pályaudvarokra emlékeztette, aztán csend lett Dina hozzáhajolt. — Tudod, miért tetszel nekem? — Nem fontos. — De igen. Elmesélem. Gyerekkoromban egyszer keresztülfutottam a parkon. Furcsa fák álltak benne, golyóformájúak és piramis alakúak A gyepet nem tarkították vi rágok. A fűszálak olyan rövidre voltak nyírva, mintha valaki zöldszínű gyufaszálakat dugott volna a földbe. — Szokatlan egy park — vetette közbe Róbert. — Féltem, mert attól tartottam, hogy az ör kikerget, ha meglátja rongyos ruhámat. Különleges találkozót rendeztek az angliai Stratford-on Avonban. A találkozóra mindazokat meghívták, akiket — bármilyen helyesírással írva — kiejtés szerint Shakespeare-nek hívnak; összehasonlították a családfákat és megvitatták a rokonság valószínűségét. A családokat névjegyzékbe foglalták. * * * A nyugat-németországi neveléslélektani intézet jelentése szerint a bajorországi iskolákban általános a verés. A felsőbb osztályokban a tanulók 80 százaléka részesül A férfi, akivel akkor egyik helyről a másikra vándoroltam, így járatott. Ö hegedült, én meg kéregettem. — Miért maradtál együtt veié? — Az apám volt. De hadd meséljem tovább. A kertben márvány istennők álltak, egy íjjas fiú meg egy szép ifjú, aki anynyira tetszett, hogy egyre csak őt bámultam. Még le Is térdeltem előtte, mintha imádkoznék. Szerencsére senki sem látott meg. Ivott egy kortyot. Róbert látta a szemében, hogy gondolatai messze járnak. — Talán nem volt egyéb mint egy gyermek álma — mondta a fiú. — Álom? — kérdezte a leány. Nem, mondok neked valamit. A bárban töltött éjszakák üresek. Úgy kezelem a férfiakat, ahogy megérdemlik. Fütyülök rájuk. De néha azt kérdezem magamtól, minek élek tulajdonképpen. Érted? Róbert elgondolkodott. Nem tudta mit is válaszoljon. Az éjszaka tele volt szépséggel és mindent kínált, amit az élet nyújthat. — Az ember egyszerűen csak él — mondta — ha este éhesen lefekszem, remélem, hogy másnap jóllakhatom. botbüntetésben, s körülbelül kétharmadukat rendszeresen pofozza a pedagógus. A családokban — állapítja meg az intézet jelentése — még gyakoribb a verés. Salvador Dali, a különcködő szürrealista festő mindig meglepi valamivel a világot. Legújabban „A Profumo-ügy“ című nagy vásznát állította ki New Yorkban. A kompozíció hátterét a Profumo-botrányra vonatkozó lapkivágások alkotják, s a háttér előtt portréban jelennek meg a nagy port vert ügy szereplői. most a parkbeli ifjúra szeretnék gondolni. Megsimogatta Róbert haját. — Ki az a Monsieur Fouché? — Az igazgató. Az övé a sok hajó a kikötőben. Madame a kutyával, a hálószoba, és a pezsgő, amit iszunk. — Ne is beszéljünk róla. Felemelte poharát, a gyöngyöző italt nézte. — Kár, hogy nincsen pénzed, akkor tovább együtt maradhatnánk ... — A szegény olyan mint a béna. A fiú ölébe .ült, átölelte és a fülébe súgta: — Ne törődj vele, drágám. Egy velem töltött nap és éjszaka több, mint amit kívánhatsz. — Majd keresek pénzt, s akkor Visszajövök. — Jól van aranyom. Igyál. Érzed, milyen bódító az éjszaka? Vigyél az ágyba. A fiú megcsókolta és a karjába vette. A terasz ajtaja nyitva maradt. Éjféltájban bebörult az ég s megeredt az eső Róbert mélyen aludt. Dina felkelt és becsukta a terasz ajtaját. (Boldog Balázs fordításai Bolyánszky Lenke rajzai — Neked nem kell olyasmit tenned, amitől undorodsz — válaszolt Dina — Látod ott azt a rést a hegyek között? Amögött áll egy szikla a tengerben. Néha ott ülök a tetején, alattam hullámzik a víz — és hidd el, magam is csodálkozom, hogy még nem ugrottam bele. Ostobaság, mi? Nevetett és a pohara után nyúlt. — Az az ifjú nem volt álom — mondta, miután ivott. — Amikor a parkon át viszszarohantam a kapuhoz, az őr kutyája megharapott. Itt a helye, a combomon, látod. A fiú lehajolt, hogy megcsókolja a sebhelyet. —' Ne — szólt rá a leány — különben Monsieur Fouché jut az eszembe, s én 10
