A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-07-19 / 29. szám

BaHg

p

r

á

m a a

ft egyet ben

Csernalehota látképe, a háttérben a Kohút hegy

Tőzsér Árpád:

„A Csernalehota! Köztársaság"

Dráma a hegyekben! Nos, a hegyek még állnak, de a húsz éve bennük lezajlott dráma már az emlékezet s a történészek dolga.

5 a riporteré, aki most körbefordul a osetneki völgyben, és próbálja kiolvasni a hegyek égre fordított tenyeréből az emberi és történelmi igazságot. De húsz év alatt a Sztolica, a Vashegy, az Élesdomb meg a Kohút tenyerét benőtte a kankalin, a boróka s ezerfajta fű-bokor, a rohamslsakjelezte partízánslrokra egészen hétköznapi keresztek, vagy emlékművek kerültek, s a riporternek, ha a Szlovák Nemzeti Felkelés drámájának expozíciójára, konfliktusára és végjátékára kíváncsi, a még ma is élő szereplőkhöz kell fordulnia.

Csernalehota Rozsnyótól északnyugatra fekszik, de nem Is annyira fekszik, mint Inkább áll; ha a falu alsó végéről nézed, úgy látod, hogy a házak szinte egymás felett vannak. S az „álló“ falu nekiveti a hátát a Kohút hegynek. Mint a sarokbaszorltott s védekező ember. S 1944. decemberének elején az Is volt Csernalehota, sarokbaszorltott védekező ember: pisztoly, ellenségtől zsákmányolt gépfegyver s gránát volt a kezében. A sarkot a Háj, Stredn? Grúfí, Kohút és Harová hegyek alkották.

A fenti kép tőlem van, a bemutatott hegyek sorrendje Trajba Mártontól, aki ma már őszhajű, idős ember, de a negyvenes években, még kemény, szervezett munkás, két évtizednyi pártmunkával háta mögött, aki barátjával és elvtársával a slavoäovcei Miien Zoltánnal még Jóval a felkelés kitörése előtt menedékházakat épített a Kohúton, hogy később majd politikai dolgozóknak, partizánoknak szolgáljon menedékül. Akkor még nem sejtették, hogy ezek a házikók lesznek a Petőfi-osztag utolsó búvóhelyei.

A nagyszabosi (SlavoSovcej papírgyár vezető pozícióiban 1944. augusztus 27-éig németek ültek. De mikor a Párt felhívására itt is megalakult a forradalmi nemzeti bizottság, ezeket a németeket lefegyverezték, s hivatalaikból kirakták. 29-én megalakult az új nemzett bizottság Csernalehotán is, s az elnöke Trajba Márton lett. A faluban összeszedték a vadászfegyvereket s a németektől elkobozták a puskákat, s az így szerzett őt könnyű géppuskával és kisebb fegyverekkel megkezdték azt a külön életet, amely egészen 1944. december 4-ig tartott.

6

Járjuk a nyári napban-porban tündöklő Csernalehotát, Trajba Márton bácsi a kísérőm. Hatalmas termetű, pirosarcú fiatalember Jön velünk szembe. Márton bácsi megállítja s beszélgetnek. Beszédjükből kiderül, hogy a falu már az évforduló jegyében él, itt kerül sor majd a járási emlékünnepségekre, s ez a fiatal óriás éppen az előkészítő bizottság elnöke. Mikor elköszönünk egymástól, Márton bácsi hozzánk fordul:

— Ilyen nagy darab ember volt Adler Károly is, a Petőfi-osztag egykori parancsnoka. Százhuszonnyolc kiló volt és bajuszt viselt. Azért hívták „Otyecnek“, apának. Ebben a házban volt a vezérkar — mutat egy alacsony deszkakerítéses házikóra, amelyen zománcozott tábla hirdeti, hogy most óvoda van benne. — De ők már csak befejezték a sort, mert a felkelés pár hónapja alatt hoszszabb-rövidebb ideig itt tartózkodtak Sukajev, Kozlov, Kadlmov, Seőansky, Kvityinszkij, Kolobezsnyik és Sztyepanov partlzánparancsnokok is. Itt került sor az Adler-féle „Sors“ csoport, s a Nyústya környékéről erre húzódó Fábry-féle Petőfi-csapat egyesülésére is.

S míg Trajba Márton bácsi emlékezik, addig én valódi partizánokat látok a hegyekből aláereszkedni. Fábry Józsefnek, a rozsnyói épltőmunkásból lett partizán-parancsnoknak az embereit, öreg népfelkelőkből, munkásokból, diákokból lett partizánokat, amint fáradtan, de minden lehetőségre felkészülve fától fáig óvatoskodnak. Csak az imént kaptak aknatüzet Malinec környékén, s keveredtek harcba egy szakasz üldözésükre kivezényelt némettel, nem csoda hát, hogy óvatosak. Pedig most az egyszer felesleges az óvatosság, mert az októberi fényben békésen füstölgő falu partlzánkézen van. Besztercebányát már ugyancsak szorongatják a németek, s csak napok kérdése, s a felkelés központja elesik, da Csernalehota, hátát a Kohútnak vetve tartja magát erősen, S vele együtt még a környék hétnyolc községe Is. Egy maréknyi vörös-köztársaság a szürke fasiszta tengerben. Fábry ék Jelentkeznek, s talán éppen Itt, ennél a deszkakerítésnél találkozik a két parancsnok, s találkoznak a többiek, Pataki Pálé'k, Ráti Jánosék s Majda Viktorék, Belényi Lajosék. S a két magyar csoport egyesüléséből alakul a nemsokára kétszáznyolcvan tagot számláló Petőfi Sándor-részleg, amely már komoly erőt képvisel a fasiszták ellen folytatott harcban.

Aztán eltűnik a látomás, mert Trajba bácsi már arról beszél, hogy Csernalehota nemcsak főhadiszállása, de éléskamrája is volt a partizánoknak. Csaknem egymillió koronára rúgna annak az élelmiszernek az éra, amelyet itt a partizánok elfogyasztottak. Ezt Trajba bácsi azért tudja ilyen pontosan, mert mint a nemzeti bizottság elnöke ő volt megbízva az élelmiszer beszerzésével, s mint valami háborús anyagbeszerző egyebet sem csinált, csak kocsijával járta a vidéket. De volt a faluban kórház is, amely az Iskolában volt felállítva, s szintén a partizánok rendelkezésére állt.

Innen, pontosabban a nagyszabosi papírgyárból kerültek ki azok a röplapok is, amelyek egészen Miskolcig eljutva annyi fejtörést okoztak a magyar hadvezetőségnek. A röplapok szövegezője többnyire Miien Zoltán volt, aki mint mozgékony s marxista műveltségű pértember. jól értett az ilyesmihez. A szabosi papírgyárban nyomták a Rákóczl-indulőnak azt a hibás szövegét is, amelyben a „rontsd a labanc hadát“ he-Itt állott az a hársfa, amelyre Adler Károlyt, a Petöll-részleg parancsnokát akasztották — mondja Zahoransky .elvtárs, a dobálnál Forradalmi Nemzeti Bizottság egykori elnöke