A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-11-29 / 48. szám
Virradat előtt van a legsötétebb Az ágyúdörgés már régóta nem hagyott aludni, mert a Garaminál hatodik hete állt a harc. Én betegen, tehetetlenül feküdtem, hétéves kisfiam és nyolcvanhárom éve« nagymamám volt mellettem. Félve és rettegve vártam, mi lesz velünk, ha elérik az oroszok az én falumat is. Férjem a fronton, nem is tudtam, merre jár, él-e, mert a tábori posta már nem továbbította a leveleket. Szomorú napok következtek. Azért imádkoztam mindig, ha egy-egy ágyúdörej fölriasztott, hogy ha már érré kell jönnie a frontnak, hát jöjjön mihamarabb, mert igy tovább nem 'lehet kibírni. A nyolc kilométerre fekvő Érsekújvárt rettenetesen bombázták, és minden pillanatban vártuk, hogy minket is elér a végzet. Ez így tartott éjjeleken, nappalokon át, mig 1945. március 22-én a visszavonulö németek, akik ott tanyáztak minden házban, azt mondták nekem: „Mama, hier ruszki, mama Kind kaput“. Én megrémültem, most mi lesz velünk7 Nagy beteg voltam, égési sebekkel feküdtem s az ágyról leszállói nem tudtam. Az ágyúdörgés erősödött, a német katonák az udvarokban, utcákban futkostak. Még a nappalok is éjjelekké váltak számomra. 1945. március 24-én leszállt az éjszaka a falura és nagy lett a csend, amit nem tudtam mire vélni. Éjfél után két árakor az ablakom alatt egy lövés dördült, s ezt követte a többi. Borzasztó kiabálás, halálordítások, puskaropogás és robbanások. A bezártnak hitt ajtót — melyei már akkor be sem mertünk zárni — valaki irgalmatlanul megzörgette. Akkor volt a legsötétebb az éjszaka, csakúgy mint az életem. Az ajtóra nézve látom, amint előretartott géppisztollyal három orosz katona lép be. — Körülnéztek, az egyik hozzám jött, látta mennyire szenvedek és félek. „Mam-icske nebojsza, nebojsza, ti ne burzsuj“ — mondta. Látták tehetetlenségemet, ennivalót, kötszert ás gyógyszert hoztak, majd másnap elhívtak hozzám egy orosz orvost, aki átkötözte a lábamat. Azlán jött a megpróbáltatások második szakasza. Falunkban volt az oroszok főhadiszállása. Két napon belül minden civilnek el kellett hagynia a falut. Én még mindig tehetetlen voltam, és azt mondtam, Inkább itt lőjenek agyon mindannyiunkat, de én a családommal nem tudok elmenni. Nem lő'tek agyon, hanem egy öregebb orosz katona és két tiszt fölraktak bennünket egy lovaskocsira, majd a falutól négy kilométerre leszállítottak. Ez a kilakoltatás két hétig tartott, és csak az emberek könyörületssségére voltunk utalva. Egy elhagyott vasúti őrházba húzódtunk vagy húszán. Mindenünk odahaza maradt. Segítségre nem lehetett számítani, mindenki a magáét mentette, ahogy tudta. Két hét után hazamentünk, ahol csak a puszta falakat találtuk. Később kiderült, hogy kapzsi emberek, akik titokban haza-hazajártak, harácsoltak az elhagyott lakásokból. Kilenc hónapig az ideiglenes érsekújvári kórházban, a Flenger zárdában gyógyítottak. Ott keresett fel a fogságból betegen hazakerült férjem. A testem már gyógyulófélben volt, de a lelkem vérzett, amikor megláttam őt. A szivembe azonban remény költözött. Nem baj, ha minden elpusztult és elveszett is — mondtam —, még fiatalok vagyunk, ha meggyógyulok, újra kezdjük az életet, hiszen már megvirradt. 0 ezt nem értette, de én annál jobban. Azután jött 1948 februárja, amely meghozta, hogy minden embert embernek néztek, nemzetiségre való tekintet nélkül. Az azutáj következő évekről írni annyit jelent, mint amikor az ember kinyitja az ajtaját és azt mondja a kiváncsi vendégnek: nézz körül, amit itt látsz, mind a két kezünk becsületes munkájával szereztük, asjutám a borzalmas, sötét éjjel után, amely meghozta életünkbe a virradatot. Némethné L eveleso in k írjá k Vósárútról jelentjük A Csemadok vásár úti szervezete az elmúlt napokban tartotta évzáró közgyűlését, amelyen százhúszon vettek részt. A Csemadok járási szervezetét Stdó elvtárs képviselte. Az egész év munkájáról Madarász Béla elnök számolt be, aki leszögezte, hogy az elmúlt évben a szervezet jól dolgozott a kultúra vonalán. Egész estét betöltő esztrádműsorok szórakoztatták a község lakosságát, színjátszó csoportunk tizenkétszer mutatta be Hedda Zinner Egy kis bécsi kávéház c. drámáját. Nemcsak otthon, de a közeli falvakban Is nagy tetszést aratott vele. A járási dráma-fesztiválon a legjobb három közé kerültek. Az újonnan megválasztott funkcionáriusok megígérték, hogy tovább javítják a szervezet munkáját és vállalták, hogy megkétszereztk a taglétszámot. A gyűlést kultúrműsor követte és a hagyományos évzáró táncmulatság zárta le. Androvics Jenő A komáromi járás Mezőgazdasági Termelési Igazgatósága a járási mezőgazdasági szakemberek részvételével a napokban tartotta évzáró termelési értekezletét Sobota elvtárs vezetésével. Látogatók városunkban Nagy sürgés-forgás, lelkes készülődés előzte meg szovjet vendégeink látogatását, a helyi nemzett bizottság tanácsterme ben már szépen sorakoztak a gondosan helyrerakott székek, a kályhában vörösen lobogott a láng, mely percek alatt ktplrosította a közel állók arcát. Egyszóval barátságos légkör fogadta vendégeinket, akik már tulajdonképpen hatodik napja tartózkodtak járásunkban. A mi kis városkánk — Dunaszerdahely után — útjuk utolsó állomása volt. Nemcsak a helyi nemzeti bizottságot s annak dolgozóit látogatta meg a harminchét tagú szovjet kirándulócsoport — betekintenek a helyt iskolákba, mégpedig az általános műveltségei nyújtó középiskolába és a mezőgazdasági technikumba. Mindenütt baráti légkör, kedves vendéglátás fogadta őket. Tanulóink, a CSISZ szervezet tagjai kultúrműsorral színezték az iskola éttermében tartott ünnepséget. Vendégeink a kedves vendéglátást megköszönve emléktárgyat nyújtottak át az iskola igazgatójának, s megjegyezték: „Ilyen fogadtatásban eddig még nem volt részünk sehol" — s erre mi természetesen büszkék is vagyunk. Kovács K&talin A fáklya fényénél A napokban Rimaszombat Irodalomkedvelő közönsége nem mindennapi eseménynek volt tanúja. A Csemadok „Fáklya" Irodalmi színpada Madách Imrének, a halhatatlan magyar drámaíró halálának százéves évfordulója alkalmából Irodalmi estet rendezett a tamásfalat kultúrházban. A terem zsúfolásig megtelt. A lelkes közönség érdeklődéssel figyelte Dants elvtársnö értékes megemlékezését a nagy íróról. Az előadás fénypontja Veres János naplója volt, amelyet sztregoval útja alkalmából készített. A jelenlevők élénk tapssal üdvözölték az Irodalmi est zárópontját, melyben az irodalmi színpad tagjai Az ember tragédiája zárójelenetét mutatták be. Reméljük, még jöbb ilyen színvonalas rendezvénynek leszünk tanúi. Rtisző Miklós
