A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-11-29 / 48. szám

L aCCONÉ fcjSS IBOlYa 4Lr v te tő ze té é vy (17] — Ez igaz ... Tudod én sem szeretnék állandóan az öregasszony közelében élni. Még így is borsódzik a hátam, ha főúri „udvartartására“ gondolok. Bejelentés... német szó... francia társalgás. . Ha nála vagyok, a Burgban gondolom magamat s nem Alső-Sztregován. Elismerem azon­ban, hogy nemes gondolkozáséi, művelt a nagyasszony. Neki is van szíve s rosszul eshetett neki, mikor keresztlányod a Má­­ria-ünnepeken nagymosást rendezett a park fái alatt. Én szétvernék közietek, ha Nagypénteken az ablakom alatt teregetné­tek a dunnahuzatot. — Ezt tette volna Erzsi? — Ezt.. Meg még különbeket is... Eh, de nem szólom-szapulom tovább, hi­szen édes vérem, hanem még holnap írok az édesapjának. Adja Isten, hogy neki sikerüljön kioldozni a csomót, amit a lány olyan istentelenül összebogozott. ... S megindult a levélváltás Cséhtelek és Sztregova között. Fráter József és Madách Imre között kedves, szívélyes viszony állott fenn. Ma­dách szívesen időzött az öregúr társasá­gában. Fráter József meg féltve őrizte az almáriom fiókjában a „Kedves Imre'' fia“ hozzá intézett sorait. A mostani levelek­nek ám sötét, komor volt a hangja. A har­madiknál Fráter gyors-futárt küldött a iá­­. nyáért Csécsére: ha válni akar Imre. úgy jöjjön haza Erzsi. Egyetlen lánya előtt mindig tárva-nyitva a kapuja és szerető apai szíve ... A békéltetési kísérletek hát nem sike­rültek. Erzsi szavai, melyek saját magát vádolták hűtlenséggel, szívén ütötték Ma­­dáchot. Ott sebezték meg, ahol a legér­zékenyebb volt: sírig hű szerelmében. Mert nála a szerelem több volt, mint földi érzés: szívének szent imádkozása az eszménykép­hez, a nőhöz, kit megtestesült költészet­nek nevezett. S ezt az eszményképet sem­misítette meg lelkében Erzsi, ki nemcsak szerelme és hitvese, de gyermekeinek any­ja is volt... Erzsi pedig nem bírta megérteni, hogy mért nem akarja férje őt további élettár­sának. — „De hát mért büntet? Miért? Miért? — tette fel napjában százszor is a kérdést, de feleletet nem tudott önma­gának adni. A napok pedig múltak. Hetekké nőttek s lilás párárjával már eljött a kikelet. .. A természet éledt — Erzsi arcáról pedig eltűntek a rózsák, elfonnyadt, mint az ön­­tözetlenül maradt muskátli... Sápadt, senyvedt s nem lelte a helyét. Órákig bo­lyongott a csécsei házban egyik szobából ki, a másikba meg be, mint a kísértet árnya. Csak a teste volt itt Csecsén, a lelke Alsósztregöván kalandozott, az ott­honában ... Le is fogyott, mert alig ha­rapásnyit evett s az öltözködésre eddig olyan sokat adó hiú, kacér asszony most gyakran elfelejtette befűzni a szalagos cipőjét, máskor meg csak este vette ész­re, hogy aznap még nem volt a hajában fésű .. „Mintha nem lenne eszénél“ —suttogták Csecsén a cselédek s lassanként félni kezd­tek tőle. Egy este. mikor az alispánék korán fe­küdtek le, kiszökött a házból. Kezdődött a tavasz s ő ki akart jutni a mezőkre, mert már nem bírja a szobák levegőjét. Nem akarta, hogy ismerős meglássa s kérdéssel zavarja, azért apró sikátorok közt osont a város végére, hol kezdődtek a jó illatú rétek s itt-ott nyílott már a ta­vaszi kikirics ... Az útszélen egy kis kocsma állotta útját. Olyan csapszék féle volt, vásáros em­berek borhörpintő helye, uraságra vára­kozó kocsisnép melegedője. Az ajtaja tár­va-nyitva volt s benn valaki eszeveszetten verte a citerát. Maga sem tudta, hogy, mikor és miért lépte át a söntés küszöbét, csak akkor ocsúdott magára, mikor egy kecskelábú asztal mellett ülve, eleire helyezték a meg sem rendelt italt. Hogy került ebbe a kis piszkos csap­székbe? Mért ült le, mikor nem szomjas és cseppet sem fáradt? Nem emlékezett, hogy bort rendelt volna, s lám, az arany­színű ital itt kínáltatja magát egy nyakas üvegben előtte ... A szomszéd szobában a cilerás ember mind nagyobb kedvvel kezdte verni a húrt. Valami lengyel dalt játszott, ezen a tájon nem Ismert szláv nótát, álmot el­oszlató, szerelemre gyújtó pattogó, len­gyel dalt... Hallgatta a citerajátékot és közben öntött magának egy pohárba a borból. Megkóstolta. A bor végigszaladt a torkán. Tüzes to­kaji volt, csak úgy égett benne ... De jól­esett. A poharat újra a szájához emelte. Már nem marta a bor, nyelvén édes-fa­nyar, kellemes ízt érzett s a testét jóleső bágyadtság járta át. A citera eközben eszeveszetten zengett.. Zúgott a húr. csattogott a nóta. rezgését valahol a szívében érezte. A bor pedig íz­lett. Meg-megnyalta egy hosszabb korty után az ajkát, fenékig hajtotta a poharat s újból öntött. — A bornak lelke van — mormolta ma­gában. — Lám, nem kell félni tőle. S most, mint az éjre készülő mező, mi­kor a nap már lehunyja fáradt pilláját s útjára indítja a szürkület ködét, mely elnyeli árnyával a sötét lombú fákat: úgy tűnt el előle kedvesei arca, akikért eddig a könnyeit öntötte. Emi... A gyerekek ... S a gyűlölt öregasszony ... A bor okozta kábulat eltüntette előtte azt, ami volt s nem hagyott meg számára mást, csak a jelent: a citerahangot s a csapszák pecsétes abroszát, az üres üveget, mely mellé mindig újabbakat rendelt. Fráter Erzsébet megízlelte a bor má­morát... És ízlett az ital. Jólesett... Agyára lassan rózsaszínű, lebegő köd szállt, testét langyos zsibbadtság járta át, mely lefogta Indulni készülő lábát s el­­zsongította megviselt idegeit. Megszűnt számára, a világ szomorúsága, ivott s úgy érezte, hogy hónapok óta elő­ször boldog... • • * S Madách? Az íróasztalánál ült s rótta a sorokat. Bánatában újra az alkotás gyönyörűsé­gébe menekült. A szunnyadó költő újjá­éledt benne s rímekben csengő sorokba fojtotta lelke vergődését. ... A sztregovai bakter éj, mint éj után csodálkozva szemlélte az új kastély kivi­lágított ablakát. Ki virraszthat a mögött a hosszú éjszakában? Beteg? Vagy boldog­talan lélek? Fejcsóválva állt meg útján s nézte a fényt, mely széles sávban húzó­dott a sötét éjszakában A sarlós hold egy kandi sugára azon­ban beosont a zsalunélküli ablakon s kö­rülnézett a költő szobájában. A szobában csend volt, csak a lúd toll percegése hallatszott. A sápadtarcú férfi íróasztalánál ült s lassan írt valamit. „Jaj, csak panaszt ne s gyáva könnye­ket“ ... — volt legfelül írva s aztán: „Kínjára is még büszke kebelem, Azért ne szánjon soha senki sem, Ha elbírom, amit a sors rám vezet, Nem kell, hogy más sajnáljon engem et.. A holdfény a teleírt lapokra ömlött s lám az egyik versen megcsillant egy fénylő könnycsepp. Egy néven tündöklött, egy női névre hullott a magános költő kicsordult könnye, amely alatt négy sor vers húzódott szerényen: „Most látom, mily erősen Valál szívemhez nőve. Amint kitéplek onnan Utánad foly ki vére.“ „Dőre, esztelen emberek... — suttogta a költő fülébe a holdsugár, — nem tud­játok kihasználni az élet múló perceit... Te a költészet tisztaságába menekülsz bá­natodban, feleséged a csécsei kiskocsmá­ba. Mondd, nem lenne jobb, ha kibékülné­tek?“ A hold beszédét azonban az ablakpár­kányon hervadó muskátlin kívül nem ér­tette senki meg a szobában. Egy darabig, még várt, s hogy feleletet nem kapott, haragjában összeszedte ragyogó uszályát, s kiosont az ablakon át, vissza a csendes éjszakába. Künn egy felhő mögé rejtette ragyogó képét s a fényesség hirtelen kialudt a tavaszi álomban szunnyadó bé­kés, sztregovai völgyben ... 34. A válási egyezséget Ecsegen kötötték meg, Fráter Pál birtokán, ahová megér­kezett Erzsi testvérbátyja, Fráter Béla is. A válás feltételeit Madách fogalmazta meg. Ebben kölcsönösen megállapították, hogy a „házas egyiittlét fenntartására okvetlen megkívántató kölcsönös biza­lom, egyetértés és önmegtagadás vissza­­hozhatatlanul megszűnt, minek eredmé­nyéül nemcsak saját magunk örökös bol­dogtalansága, de a felbomlott családi élet következtében gyermekeinkre nézve is sokoldalú kár következnék, egyetértőleg elhatároztuk ... egymástól örökre és vég­kép elválni a következő feltételek alatt: I. Én, Madách Imre kötelezem magamat, valamint halálom esetére örököseimet, nőmnek holta napjáig, amíg neveimet vi­seli, évenként nyolcszáz pengő forintokat két részben előre fizetni . “ A II. pontban a gyermekek sorsáról határoztak. Szenvedélyes, hosszú vita után úgy döntöttek, hogy Jolánkát Erzsi ma­gával viheti, míg Aladár és Ara az édes­apjuk mellett, Sztregován maradnak Az ezt követő pontokban Madách -biz­tosítja Erzsit, hogy elvihet magával miß-V2

Next

/
Thumbnails
Contents