A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-11-29 / 48. szám
dent, amit tulajdonának tart, viszont ö is kötelezi magát kislányuk „gondos ápolására és nevelésére.“ „Kelt Ecseg, 1854. július 25.“ — jegyezték az egyezséglevélre a dátumot, amely alá Fráter Pál és Fráter Béla, mint tanúatyafiak rávezették a nevüket s a tollat aláírás végett Madáchnak átnyújtották. Madách most Erzsire pillantott, aki az asztal túloldalán állót. Fehér ruhában volt az az asszony, ki „holta napjáig nevemet viseli“, úgy mint tíz év előtt a gyarmati bálon ... Nézte, nézte Erzsit, ki úgy állt ott „mint egy lidércke, mely éjjel ég, bolyong s örvény fölibe csal“ .. . Nézte Erzsit, aki nem szólt egy szót sem, nem fogta meg a tollért nyúló kezet, nem kiáltott fel szenvedélyesen, csak szomorúan mosolygott s bólintott, mintha még biztatta volna is: „Csak írd alá Emi, csak írd alá, ugyan miért ne írnád rá a nevedet?“ Madách visszabólintott s szép, kiírt betűkkel az okmányra ráírta a nevét. Aztán megfordult s az ablakhoz lépett. Úgy érezte, hogy gyors és szakadozott lett a lélegzete, s a szemesarkában kezd összegyűlni lelkének gyöngye. Háttal fordulva maradt hát a többieknek s nézte, bámulta a virágpompában ragyogó júliusi tájat s így maradt akkor is, mikor felesége kezébe vette a faragott lúdtollat .. S ekkor Erzsi az urára nézett. Hát megengedi Emi, hogy ezt az iratot ő is aláírja? Szeretett volna férje szomorú szemébe nézni s megtudni a homloka mögött bujkáló titkos gondolatot, de Madách tovább is a nyári kertet nézte. Klára néni szép, futórózsáit és nem fordult feléje. Ekkor dacosan vállat vont s gyorsan odaírta Madách neve mellé: „Fráter Erzsébet n. p.“ A végső szót hát Ecsegen kimondták. 'A szerződés aláírva ott feküdt előttük az asztal politúros lapján s most hitelesítés végett fel kellett küldeniük a közjegyzőhöz, Pestre. Ez is megtörtént s most, mikor az írás már elment, hogy a közjegyzői pecsét ráütése után okirattá váljon s ők kézfogással elbúcsúzva egymástól elváltak — akkor Erzsi hirtelen magara eszmélt.. . Mint a mély álmából ocsúdó, csak most, Madách távozta s az okirat elküldése után döbbent a valóságra, mit fog jelenteni a családjától távol élni „örökre és végképp ...“ De hát mért is válnak el? Miért? Hiszen ő szereti férjét — ó, csak most tudja, hogy mennyire szereti, hogy majd meghal érte — s hogy Emi is szereti, azt a szíve érzi. S mégis, fel akarják bontani az esküvel megpecsételt házaséletet, mert aláírlak egy hitvány, pársoros papirost. — Miért akarnak válni? Miért? Gondolkozott, de nem bírt a kérdésre feleletet adni. Mintha az értelem összezavarodott volna agyában s nem hagyta volna másra gondolni, mint az okiratra, melyet ha megsemmisíthetne, akkor — úgy hitte — újból rendbe jönne minden s Emivel visszaállíthatná a közös életet. .. A szerződés azonban Pesten van, onnan kellene visszaszereznie. Ez a gondolat, mint a ködgomojy, folyton hömpölygött benne. Hirtelen elhatározással Pestre utazott s ott, mint az eszét vesztett, rohant a közjegyzőhöz, viszszakövetelni a meggondolatlanul aláírt iratot, amely ellen lázadozott az esze, a lelke, s testének minden kis csepp vére... Felutazott Pestre — de sajnos — elkésve érkezett. A pecsét már az egyezségre volt ütve, az okirat két nap óta érvénybe lépett ... ,S Erzsi lelkében most különös, eddig nem sejtett változás ment végbe. Eltűnt szívéből a dac, a fennhéjázó büszkesége szétmállott s a gőgös, régi Erzsiből alázatos, elvesztett boldogságát sirató, gyámoltalan teremtés lett. összeesett, meghajlott a háta s szemében kialudt a fény. Mintha elvarázsolták volna. Csendes, ijedős lett, mint egy öregasszony — pedig alig múlt még huszonhét éves. S mikor úgy érezte, hogy porba sújtott fejét nem bírja többé felemelni, mikor éjsötétre árnyékolta életét a fájdalom, akkor — mint egy tündér) látomás — fellobbant előtte a remény sugara. Hatalmas fényességben egy szivet látott tündökölni, egy anyai szívet, amelyről jől tudta, hogy tud szeretni is — mérhetetlenül. Erzsi a nagyasszony anyai szívéhez fordult segítségért. Anyósa szívéhez menekült, ahhoz az asszonyéhoz, akit vérig sértett, akit gyűlölt eddig, de akiről tudta, hogy határtalanul szereti a gyermekeit, a hozzátartozóit. S az eddig gyűlölt aszszony lábaihoz fekszik gondolatban, porba hull előtte a büszke Fráter Erzsi s levelet ír neki, mint anyának az anya. „Egyedül anyai lelke elejébe!“ — kezdte a megtisztult leikéből kibuggyanó, könnyek közt rótt írást. S most, míg a levelet írta, úgy érezte, hogy szereti a férje édesanyját. Szereti, mert ő szülte Emit, mert többszörösen anya, aki meg fogja érteni gyötrődő szívének keserves fájdalmát. És írta, írta az összefolyó, rendszer nélküli sorokat, mint ahogy benne is összes folyt most minden más gondolat, ami nem Emi és a gyermekei voltak. És írt gyorsan, kapkodva, pont és ékezet nélkül úgy, ahogy a vergődő szíve diktálta, nem töhogy megérdemeltem tőle, de Istenemről mondom soha szívóm meg nem hült eránta forrón érezni, azt csak most érzem, midőn itt a kesCrű elválás pertzei. .. szerettem volna lnne nyújtotta volna vezető jobját felém... de jöttek dolgok fel mik engem vérigsértelek ez után lelkem felvete álartzul datzosságát és várt egy más kedvező pilanatot de az indulat sokszor eltévesztette a pertzeket, sokszor a bátortalanság is okozta, hogy 'illírének nem mertem szólni, míg végre eljött az utolso pertz érzém, hogy az élett fogy bennem ha meg kel Emiiül s Gyeremekeimtül válni. Emit téredn kértem bocsásson meg látva, hogy ő is fájó szível válik meg tülem, s sírt megszeretet volna engedni, de nem tudom mi az mi visza íratja nem merve kimondani. Még ez volt hátra Anyai szivemnek, Emi kegyes Anyánál tanácsot kérni, az. igaz, hogy már az utolso pertzbe teszem, de meg lehet győződve, hogy lelkem mélyéből ered, és egyedül Anyai szívem és Imre iránti forro ragaszkodásom bátorít ezen lépésre legyen Biró feletünk. hogy van é remény Eminek megelégedést megnyugvást szerezhetnem és nem-e lesz szégyen kedves -fijának ha nékem megbocsát ... meg vagyok győződve, hogy Emi átlátja hogy az imdulatt messzeragadott mint kettőnket, és csak azért válni kel súS SZlkOTYAK DEZSŐ RAJZA rődve azzal, hogy egymásra torlódó gondolatait a helyesírás szabályai szerint veti-e papírra? „Egyedül Anyai lelke elejébe! Bocsánatát kérve vagyok bátor és Imre könnyei és lelkifájdalmától erőt nyerve ezen egy pár sorokat Anyai szive elejébe bocsájtani itt a pertz, hol Imrétől és kedves gyermekeimtől elkelválnom, az igaz, hogy sok részbe magam vagyok oka, mert nem keletet volna engedni némi fájdalmaktól magamat annyira elragadni, de elhagyatva, és ellenem anyian ármánkottak és én bennem a datz erőtt nyerve, eljött azon idő a sok félre értések után, hegy Imre elküldött magátul, ezt erezem, egymástól, fájdalommal és bánattal, szívem érzi, hogy még ha Emi megbocsátot volna a jövő boldog lett volna közöttink és így hogy lelkem megtegye mint azt amit fájdalma sugal, felkérem lelke sugalatából eredő tanácsát e végső pertzekbe, szóljon Emivel és mit határoz én meg nyugszom bene ... higye meg hogy büszkeségből is nem kértem eddig semmi más vissza nem tartott de e végső pertzekbe elhagyott és a szeretet uralkodott telettem, borzadva az elválástul, bánatos szívvel elvárva Emi által üzent, vagy sorokba helyezett válaszát, és ha ninfs bocsánat számomra, úgy szépen szegény Jolánkára kérem Nagy Anyai Áldását, hogy mindjánkal az Isten szeretető maradjon. Bocsánatot kér bánatos lelkem. Erzsi“. ..; A levelet elküldte és várta rá a választ ... ... És várta türelmetlenül, csüggedve és újra reménykedve... Várta a nagyasszony bocsánathoző válaszát napokon, hosszú heteken és gyötrelmes hónapokon át. Várta, s mivel a válasz nem jött, feladta a reményt. S a szívében — úgy érezte — megkövesedett valami.., (folytatjuk)
