A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-11-29 / 48. szám
KORFORDULÓ Űszre jár az idő, jaj, őszre, s még nyárról se daloltam. Nincs szükség kerülőre, tökök hevernek holtan. Az őszben megáll a férfi, idegen ízekkel ajkán, hirtelen vad kedve támad sírni saját hatalmán. Szülőföld, de kicsi lettél, már vállig sem ér a templom, törpék a házak, s fejemre barackot már senki nem nyom. Kezek porladnak, reszket az is, mely először tartott. Széthordták húsz évnyi múltam botok, fejkendők, bajszok. Virágok, ólomszín füvek, fák alá sorba rakottam szétszedik meg összerakják azt, aki valaha voltam. Rokonok, sógorok, ánevok — örökre elváltam tőlük, ők százan élik a múltam, én egyedül a — jövőjük. Innen, hát innen indultam, és csak azért is: virágnak, átélni minden szót és bejárni minden tájat. Állok most e nikkel őszben, idegen ízekkel számban, megéltem a falut, várost, utcalányokkal háltam, a színeket is megéltem: a rozsdát, bordót s a kármimt, mindent félvállról vettem, s iin a csontfehér rámint: Vigyázz, a világ nem játék! Gondjaim országgá nőnek, viszi a szél a sörényem, hordja a víz az erőmet. Családom: váram is szétdől — Hull rólam minden, mi kötne. Most jön az igazi vizsga, izmaim, fogjatok össze. Keresem Rómeót és Júliát Színházban voltam, megnéztem és átgyönyörködtem a fiatal veronai szerelmespár, Rómeó és Júlia örökszép történetét. Nem tagadom, közben könnyeztem is, és a végén a nemes gyönyörtől teljesen elcsigázott állapotban támolyogtam ki a színházból este tíz órakor az utcára. Szegény gyerekek, meg kellett halniuk, mert szerettek. Nem tudtak élni egymás nélkül, hát öngyilkosok lettek. Milyen boldogok lehetnének ma, a szabad és felvilágosult huszadik századbaA, amikor holmi bigott és kérlelhetetlen szülők nem gördítenek már akadályokat gyermekeik boldogsága útjába! Ez a gondolat ötlött este tíz órakor az agyamba az utcán, és mindjárt nyomon követte a másik, hogy meg kellene keresni a mai Rómeót és Júliát. Vajon, hogyan élnek? S miután a gondolat megszületett, elhatároztam, hogy én most őket keresem. A Romit meg a Jucit. Jobbra néztem, balra néztem, hátha megpillantom őket. Mit hoz a véletlen, hiszik vagy nem, a korzó közepe táján valóban megláttam őket. Igen, ez a szenvedélyes, lángoló tekintet, ez a dús, nyaksszirtre hulló fekete sörény és daliás, karcsú termet csak Rómeó lehet. Es a vele szemben álló magas kontyú, bájos lányka Júlia. Rómeó hátán gitár lógott, derekát rézszegekkel kivert, széles szíj övezte. Nyugodt és fegyelmezett mozdulatokkal pofozta Júliát. Odarohántam hozzá. — Ön Rómeó? — kérdeztem tője. a felháborodástól elfúló hangon. — Nem, én a Gitáros Dodó vagyok — mondta két pofon közben az ifjú —, és különben mi köze hozzá ...? — Akkor is tudhatná, hogy egy lovag nem pofoz fel hölgyet a nyilvánosság előtt! — kiáltottam el fulladva a méltatlankodástól.' — Ez a csaj magának hölgy — csodálkozott Dodó- Rómeó —, nyissa ki jobban a szemét, édesapám! Kiderült, hogy Júlia másfél órát késett a találkáról, mert előzőleg egy javakorabeli, de pénzes pasival volt randija és a dolog elhúzódott. Ezért hát a nyilvános megfeddés. — Tőlem randevúzhat akárkivel, lm az illetőnek pénze van — mondta még öntudatosan Gitáros Dodó de velem szemben pontos legyen. Úgy láttam, mégsem igazi Rómeó, hát tovább men tem. Másnap Júliát egy autóban láttam elsuhanni, a Volgát egy kerekfejű. kopasz ember vezette. Ebből azt a követkéz'étést vontam le, hogy lényegében Júlia sem igazi Júlia Ellenben felfedeztem egy másik Rómeót és Júliát. Igen, ők biztosan azok lesznek. Szorosan összeölelkezve mennek az utcán, gitár és pofonok nélkül csevegnek és láthatólag nagyon szeretik egymást Magasak, karcsúk, szolid külseiüek és szépek. Nemes érzések nyugtató harmóniája lengi körül alakjukat Befordulnak a női klinika kapuján. Mögöttük lépkedek, hallom minden szavukat — Ne félj, édes szívem — mondja Rómeó biztatóan —, sikerülni fog! — Igen . igen — lehelte sziromhangon Júlia de mi lesz, ha nem sikerül? — Eddig még mindig sikerült — vélte Rómeó —, most miért ne sikerülne? Utóvégre leányzó vagy, nem kívánhatja a társadalom, hogy gyermeket szülj, amíg párta van a fejeden és nem főkötő! A két szerelmes fiatal a terhesség megszakítását engedélyező bizottság elé igyekezett. Erre beláttam hogy ők sem az igaziak. Nem tudnának meghalni egymásért. A sikertelenség makacssá tett, most már azért is megkeresem őket, a valódikat. Sok fiatal párt találtam, de a végén mindről kiderült, hogy csupa ál-Rómeó és ál- Júlia. Egyszer például egy hatemeletes bérház előtt pillantottam meg Júliát Szeme kétségbeesett, hosszú haja szabadon hulló palástként fedi törékeny vállát. /I hatodik emelet egyik ablakát nézi makacsul és következetesen. — Ú, Júlia — léptem hoz zá elbűvölve —, hol van Rómeó? Hol időzik a nemes ifjú, akire oly rég vársz? — Krepecskúnénál — felelte a hölgy ingerülten —, három órája ott enyeleg már annál a roskatag vén tehénnél Most az egyszer nem tagadhatja le, mert megvárom ha addig élek is! Valóban félóra múlva egy ifjú igyekezett le a hatodik emeletről, és kissé halovánnyá változott a sietéstől kipirult orcája, amikor meglátta Júliát — Mit leselkedsz utánam, Gizi? — kiáltotta bosszúsan. — Mondtam már hogy téged veszlek el, de addig úgy élem világom ahogy én akarom! A változatosság kedvéért most Júlia vofozta meg Rómeót Már azt hittem sosem találom meg. amit keresek, de végre mégis ráakadtam. Igaz. nem voltak már égé szén fiatalok Rómeói Kovács Józsinak hívták júliát meg Varga lulisnak Nyugdíjasok otthonában laktak, Itt is ismerkedtek meg és amikor rájuk bukkantam. éppen összeesküdtek Rómeónak szép fehér huszárbajusza volt és ősz haja lúlia szeme sarkában meg ezer apró szarkaláb viháncolt az örömtől Olyan szerelmesen néztek egymásra, hogy azonnal lá'iam, ők az igaziak. DUBA GYULA GÁL SÁNDOR: A Járok ide a kúthoz vizet merek Körül a csend homokja pereg Iramlanak a percek s a távoli ég Az őszi táj pompáját meri Mint én a vizet a csendet a jajt Két kannámba s mire haza érek A földig rogyok mert nehéz Ilyen két teli kanna már Itt Európa legiközepén Itt ahol a Pincesor órája Negyed századot késik S a dombnak dőlt házakban Folyik a „nova” s a „tálján” vad Odébb egy házban nyolcán laknak A ház fél teteje Ép csak S a tört Cserepek közt Sárga potrohú darazsak raja fészkel KÚTNÁL Nő a gyom Szemétkupac perel a reménnyel S a széllel Mely egyedöl tisztogatja ezt a tájat Csak így nézem míg a kútnál állok Ahogy a lassan mozgó ember-világok Sorsát túlnövi a kor A kút fémesen csikorog S a víz folyik folyik egyre Erre az elmúlásra ítélt negyedre Ahonnan az ész buzgón menekül leve Itt élék mégis Ki tudja milyen törvény hozott ide Milyen parancsa a szívnek agynak Hogy akár ez a kút itt maradjak Végig Ha keli hát egyedül Mindennek folytatásnak «4
