A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-11-22 / 47. szám
— Megőrültél, Erzsi! Nem tudod, hogy most mit beszélsz! — Tudom, — hallotta az éles feleletet. — Nagyon is jól tudom, hiszen megfontolva mondtam ... Megcsaltam a Majthényi Anna fiát... — mondta szótagolva. — Kivel is? Kivel? No, azt is megmondom, Hanzélyi Ferivel és Meskó Miklóssal... Rattkayval. No kivel még? Akivel akarjátok? .. . Ahány barátod van mindegyikkel! Mindegyikkel! , Madách elengedte Erzsit s a szobában hirtelen csönd támadt. Elsőnek Madách tért magához. Egy világ omlott össze a lelkében, életének szebb, sugarasabb fele. De férfi volt, nagy tettekben sohasem hátráló, határozott férfi, aki csak egyszer mond ki egy szót, s azt végre is hajtja — Anyámnak tehát igaza volt, — mondta nyugodt, hideg hangon s lassan, nagyon lassan a közös .hálóba vezető ajtóhoz ment. Ott megállt a küszöbön s visszanézett. Az alakja most szinte magasabbnak látszott, mintha a fájdalomban megnőtt volna. Arca a megfeszített Krisztuséhoz volt most hasonlatos. Hangja tompán búgott, de határozott volt, mint a katonai parancs. — Ezt a küszöböt pedig, mely közös szobánkba vezet... soha! .. Érted? Többé soha át nem lépheted ... Megfordult. Kiment a szobából s behúzta maga után az ajtót. Erzsi dermedten bámult az ajtó barnára festett fájára. Oda akart szaladni, de a szőnyeggel borított padló lefogta a lábát, odacövekelte a helyéhez s nem bírt megmozdulni sem. Még maga előtt látta férje szenvedő arcát, még érezte a ruhájából kiáradt kesernyés illatot, még karján érezte a karja szorítását, de alakja már eltűnt a barna ajtó mögött, melyen túlról mintha a kis Ara sírását hallaná ... Felsikoltott. S most valami feloldódott benne. Már feltudta fogni a szájából kiröppent szavak rettentő értelmét, kezdte megérteni azt, amit most tett, csak még az agya nem mdta felfogni a szavak következményét. Odarohant az ajtóhoz s lenyomta a zárat. A kilincs azonban nem engedett, — valaki bentről ráfordította a kulcsot. Megrázta a sárgarészkilincset. — Emi!... Emi!... sikoltotta. — Hallgass meg ... Még mondani akarok valamit. Ráborult az ajtóra s a fához nyomta lázban égő arcát. — Emi... Szerelmem .. Engedj be ... Hiszen nem mondtam igazat... Hazudtam Emi! Hát nem érezted meg, hogy csak dacból tettem? ... Egy csók volt az egész, egy csók, más semmi... Eresszél be, Emi! Az ajtó azonban nem nyílt ki- s nem szólt vissza hozzá a másik szobából senki. Még egy darabig várt. Forró könnye szakadatlan patakzott végig az arcán. Várt, várt, de nem felelt szavára a másik szobából se a férje, se a gyermekei. Még egyszer megpróbálta nyitni az ajtót, de a zár nem engedett. Akkor felkelt, eszelősen maga köré nézett s elkezdte simogatni a homlokát, amely mögött most rettentő ürességet érzett. Mintha a testében már is elkezdődött volna az elmúlás, a megsemmisülés — maga a halál. Tanácstalanul állt az üresnek tetsző szoba közepén. Azt hitte egyedül van, pedig éjszínű öltönyében mellette állott a Végzet, mely vállára terítette gyászos palástját s lassan kivezette a házból a tántorgó léptű asszonyt... Erzsi bálozásának híre futótűzként terjedt szét Nógrádban ... Hát bizony emberemlékezet óta nem esett meg, hogy nemes családból származó úrinő, csalátag kísérete nélkül, udvarlóival jelenjen meg olyan mulatságon, mint amilyen a losonci bál volt s járja a táncot reggelig, mikor a többi nők még fejbiccentésre sem méltatták .. . Súgtak-búgtak az emberek s kígyót-békát kiabáltak Erzsire. Voltak, akik- megesküldtek, hogy saját szemükkel látták, mikor Hanzélyivel nevetve sétálgatott Pesten, mások Meskót emlegették, aki egy barnaszemű menyecskét forgatott táncba a mohorai aratóünnepségen s aki nem lehetett más, mint az álruhába öltözött Madáchné .. Csúcsén, az alispán háza is olyan lett, mintha halottja lenne. Nem tudott Klára néni a sírástól magához térni s úgy jártkelt a házban, mint aki kedves elköltözöttet sirat. „Hja, Fráter-természet borzong a keresztlányunkban“ — dörmögte bajusza — Huszonhét múltam — felelte. — Nem hittem, hogy ilyen büntetés ér. ha elmegyek a bálba ... Az alispán azt akarta mondani, hegy vénnek éppen nem vén, de elharápta a szót-s csak azt jegyezte meg, kissé enyhébben, hogy a bálozgatásnak ezzel aztán vége. — Remélem, neked is elment a kedved a rezgős csárdástól? — Örökre... — sírt fel Erzsi s arra gondolt, vájjon mit csinálnak most gyerekei? Az est már rádobta- leplét a dombosvidékre, lámpát gyújtottak régen-már Sztregován, ilyenkor van a mesemondás órája... Felugrott az alispán mellől, ahol eddig ült s zokogva a szobájába vonult. S így ment ez nap, mint nap, az alispán nem hallott mást. mint asszenyi sóhajt, SZIROTYÄK DEZSŐ RAJZA alatt az alispán úr. -Jószívű, de szertelen teremtés, aki nem tud uralkodni se szaván, se tettén. Most aztán nyakunkba zúdította a kellemetlenséget, — s majd végighúzott a pipaszárával Erzsin, mikor az egy alkonyaikor betoppant hozzájuk. — No, te is szép hírbe hoztad a Frátereket ... Ilyen meggondolatlanságot cselekedni, udvarlőkkal elszökni a bálba, mint egy szolgáló a kedveseivel... Mit szól majd az apád, ha kikürtölik Biharba a szégyent? Éghet majd a restelkedéstől a két öregedő szeme... Én is elhalasztottam a megyegyfilést miattad, mert még a hajdúm szemébe sem bírok nézni a szégyenkezéstől, mert hiszen véremből való vér vagy, vagy mi a szösz. Erzsi zokogva temette kezébe az arcát. — Ha tudtam volna, hogy Emi ennyire szívére veszi ezt a kis bálozást jaj. dehogy mentem volna el... Csak azért tettem, mert nagyon szeretek táncolni .. . — Aztán hány éves vagy, hogy így szeretsz mulatni?. nem látott maga körül mást, csak kisírt szemeket. Végre is megunta a dolgot. Negyednap reggelén aztán vette a nyesttel bélelt, bő lengyelbundáját, csizmát húzott a lábára s elszánkózott az „Imre gyerekhez“, hogy ne bolondozzon, bocsásson meg Erzsinek s hívja szépen vissza. Hanem mikor visszatért, nagyon kedvetlennek látszott. — Baj van — súgta oda a feleségének, hogy Erzsi ne hallja. — Ügy látszik válás lesz a veszekedés vége. Mert Imre a békülésről nem akar tudni. — Az nem lehet, hogy ne béküljenek ki, — szisszent fel az alispánná. — Hiszen három gyermekük van. Aztán ki nevelné fel őket? — Talán az öregasszony... — sóhajtotta Fráter s hogy ne kelljen aznap Erzsi kérdéseire felelni, fejfájást mímelt s nemsokára bebújt az ágyba. Este aztán a közös szobában jobban megtárgyalták Klárával a dolgot. — Imrének igaza van ... Azt hallottam, hogy még a gyerekeivel is türelmetlen volt az utóbbi időben s örökösen csak a mulatságon, lovagláson, agarászáson járt a csirkeesze ... Nem mondom, Madáchéknak is lépést kell tartani a világgal, de amit ő művelt, az ínár több volt. mint túlzás. — Fiatal még — csitította az urát Klára asszony — majd okul most a saját kárán. — Ha nem késő! — fortyant fel mérgesen az alispán, mert igen bántotta, az, amit Sztregován hallott. — Ne felejtsd el, hogy milyen módban élt. Kastélyban lakott ... Inasai voltak... A ruháit Pesten rendelte s még hozzá az az áldott jó ember, aki a tenyerén hordozta. S mindent feláldozott egy báli éjszakáért. Klára elgondolkozva nézett maga elé. Egy bálért viszont nem lehet felbontani egy házaséletet, ahol három kicsinyke gyermek van. Más lehet itt még a hiba. — Az volt a legnagyobb baj, hogy Sztregovára költöztek és... megbocsáss, lelkem, ebben csak Imre a hibás. Hiszen Csesztvén úgy éltek, mint a galambok, szerelemben, békességben. I Folytatjuk I 13
