A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-11-22 / 47. szám

delényl Iván Ide s tova már negyed 4 százada járja a világtengereket. ji Konstanoa, Píreus, Alexandria, Singapur, Hongkong, Sangháj, vagy Osaka kikötőjét ugyanolyan jól is­meri, akár csak a budapesti szabadkikö­tőt. Még a második világháború sem tudta rákényszeríteni, hogy otthagyja szerel­mét, a tengert, s mint „szárazföldi pat­kány" éljen. Aknazárakon át, tengeralatt­­jáirók és vadászbombázók támadásai közt is tovább járta a tengereket. S járja ma is, húsz évvel a nagy világégés befejező akkordját után ... A múlt év szeptemberéig a „Hazám" ne­vű magyar motoros tengerjáró kapitánya volt. Egy őszi napon aztán fogta tenge­részzsákját és átköltözött a „Mír" nevű csehszlovák hajóra, hogy ott mint másod­tiszt szolgáljon. De hát mi lehetett az oka, hogy Edelényi Iván otthagyta a ,flazám" - at és azóta, „lefokozva", mint másodtiszt járja a tengereket? A dolog igen egyszerű. A MAHART ed­dig csak 1200 tonnás fehérhajókkal ren­delkezett, de a vállalat a közeljövőben nagyobb tonnatartalmú tengerjárókat kap, s ezért szükség van rá, hogy tapasztalt kapitányok elsajátítsák az ilyen nagy ha­jók kezelésének ts minden csinját-binját. A „Mir“, amelyen Edelényi Iván egy évet szolgált másodtisztként, 14 ezer tonna űrtartalmú s Európa és a Távol-Kelet kö­zött jár. Nagy volt a meglepetése Edelényi Iván­nak, amikor jobban megismerkedett a „Mír"-rel. Hiszen a „Mír" gyomrában tíz darab „Hazám" elférne kényelmesen! — állapította meg elragadtatással. Ilyen ha­jón öröm dolgozni. Nagyobb sebességgel közlekedik s ami fő, biztonságosabb, job­ban állja az Indiai- és a Csendes óceánon nem ritka viharokat. Egy év nagy Idő, különösen olyan em­berek életében, akik aránylag kiest, zárt helyen kénytelenek együtt élni. Nem cso­da, hogy az egymásrautaltság alaposan összekovácsolja az ilyen kis kollektívát. Egy életre szóló barátságok születnek a hosszú hajóúton Konstanca és Hongkong között. Edelényi Ivánt is hamar a szívébe zárta a „Mir“ ttsztikara, legénysége. Nem­csak azért, mert kitűnően beszél szlová­kul (nagysur&nyí születésű, lómagamnak meg a néhány kilométerre fekvő felsőszöl­­lösön van a szárazföldi otthonom, tehát földiek vagyunk!), sőt igen hamar csehül is megtanult s úgy ropogtatja az „rzs"-ket mint egy született prágai, hanem elsősor-Edelényl Iván, a „Mir“ másodtlsxtje a szextáns nél A „Mir“ vasércet rakodik az egyik marokkői kikötőben A parancsnoki hídon — Kdolónyi Iván mellett ban azért, mert Edelényi Iván kiváló em­ber és remek bajtárs. Huszonöt éves ten­gerész múltja ellenére ts szerény, sohasem fitogtatja tudását, tapasztalatait előttünk, a fiatalabb bajtársak előtt, ellenkezőleg mindig azt kérést, mit tanulhatna el tő­lünk, aminek aztán mint kapitány majd hasznát veheti. De nemcsak szakképzett­ségét kellett elismernünk, nyelvtudását ts megcsodáltuk, a szlovákon s a most tanult csehen kívül sz'erbül és oroszul, angolul, németül, olaszul, spanyolul, fran­ciául, románul, de még arabul is beszél. Most egy év múltán búcsút kellett ven­nünk tőle. A „Mlr“-en már mindent meg- 4anult, amit megtanulhatott, s most még nagyobb hajón akar gyakorlatot szerezni, ezért kérte, hogy helyezzék át a csehszlo­vák kereskedelmi flotta büszkeségére, a 25 ezer tonnás „KoSicé"-re. Búcsúzunk Edelényi Ivántól, reméljük, rövidesen sa­lát hajóján találkozunk vele valamelyik kikötőben, Bombay-ben vagy Hongkong­ban, Hamburgban vagy Havannában, vagy a tengeren, ahol barátságunk született. Konstanca, 1964, szeptejmber Stefan novak, A szerző {elvételei

Next

/
Thumbnails
Contents