A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-07-12 / 28. szám
14 Dávid Teréz: Kísértetek múzeuma Dávid Teréz nevét inkább a színházlátogatók ismerik, mint a szélesebb olvasóközönség. A MATESZ együttesé tavaly mutatta be Bratislavában Az aszszony és a halál c.' drámáját. Dódi c. darabja pedig Magyarországon is sikert aratott. Többi drámáját inkább csak a „beavatottak“ ismerik, ugyanis ezek (mármint a munkák) — jóllehet nyomtatásban, helyesebben kéziratban a DILIZÁ-nál megjelentek — nem kerültek könyvárust forgalomba. Azt hiszem, nem szükségtelen, ha néhány mondatban kitérünk Dávid Teréz drámaírói . tevékenységére és legalább s legfontosabb alkotásait megemlítjük. Egri Viktor mellett az ú csehszlovákiai magyar drámaírás legismertebb képviselője Első munkáját (Fekete virágok) még a harmincas évek derekán adták elő Bratislavában. Hirne vét azonban csak a második vi lágháború után írt antifasiszte drámáival alapozta meg. Ezekre a nagyhírű kritikus, irodai műnk nesztora, Fábry Zoltár hívta fel a figyelmet (Az aszszony és a halál). Dr. Svoboda múltja c. darabja a Szlovákiai Irodalmi Alap pályázatán díjat nyert Későbbi drámáiban erkölcsi problé mákkal foglalkozik, különöser a házasság és a házastársi hű ség, illetve hűtlenség kérdésen boncolgatja: hidércfény, Fekete bárány, Dodi. Ez utóbbinak, amint már említettem, volt a legnagyobb sikere. A Vidor-család cselekménye Kassán és Budapesten Játszódik, ebben a második világháború magyar antifasiszta mozgalmának állít emléket Most megjelent novellásgyűjteményében az eddig különböző lapokban megjelent elbeszéléseit gyűjtötte össze. A kötet mindössze tizenkilenc novellát tartalmaz. A cím maga is szimbolikus erővel hat: Kísértetek múzeuma, a fasizmus gaztetteinek múzeuma. Ezzel tulajdonképpen közöltük a célt s a kort, melyből az írónő elbeszéléseinek témáját meríti. A barna szörny végigfeküdt Európán. Emberek milliói remegnek, vajon megérik-e a holnapot? Végzetes árnyék nehezedik a világra, senki sincs biztonságban, ki tudhatja, hogy mikor jönnek érte. A félelem görcse szorítja össze az emberek szívét S ez a bizonytalan várakozás, tépelődés borzasztóbb volt, mint maga a börtön. a koncentrációs tábor. Az asszony maga akarja elmondani az igazságot valakinek, másszóval önmagát akarja föladni a rendőrségen, hogy megszabaduljon a lidércnyomás alól. Szörnyű idő volt s a költő* szavaival elmondhatjuk, hogy oly korban éltünk, „mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra“. A téma ismert, sokat írtak róla, feldolgozták filmre, dramatizálták. Dávid Teréz sem tesz hozzá újat, illetve nem mond el a nagyközönség által ismeretlen, szenzációs dolgot, ennek ellenére írása mégsem szokványos. Valószínű, akad olyan, aki megjegyzéseket tesz, hogy minek erről írni, sokat hallottunk róla és ma már sokkal égetőbb problémáink vannak. Az írónő egyhelyütt maga válaszol az ilyen ellenvetésekre: „Aki feledést hirdet, az elveti a tanulságokat! Akinek a múlt emléke tehertétel, annak kezében nincs megfelelő helyen a jelen, és arra nem lehet nyugodtan rábízni a jövendőt sem!“ Lebilincselően érdekes a Mocskos c. novella, de elolvasása után hiányérzetünk marad, várjuk a folytatást, a kerek befejezést. Ez inkább egy regény kezdő fejezetének felelne meg, talán annak, amellyel az írónő még adósunk maradt Dávid Teréz nem nézi, illetve nem ábrázolja sematikusan az eseményeket. Nem veszi egy kalap alá az embereket. Pl. olyan csendőrről is ír, aki becsületes volt s élete kockáztatásával mentett ki egy zsidó nőt a gettóból. Saját felesége akarja feljelenteni, később elválik tőle. A felszabadulás után az asszony Csehszlovákiába költözik, a férfi Magyarországon marad. Az anya leánya előtt a lehető legsötétebb képet festi az apáról. Érettségi után elindul a leány, hogy „leszámoljon“ édesapjával. Az írónő avatott kézzel ecseteli a lány lelkében végbemenő változást. Nyomon követhetjük hogyan változik át a gyűlölet megértéssé és később hogyan oldódik föl a szeretetben. (Leszámolás). Dávid Teréz szenvedélyesen kutatja az igazságot és a jelenségek mélyebb okait keresi. A történetek önmagukban véve nem olyan különlegesek, de érdekesen, lebílincselően mondja el őket. A dráma terén szerzett tömörséget és a biztos szerkesztési módot nagyszerűen hasznosította a novellák megírásánál. Biztos kézzel bánik a nyelvi anyaggal, mondatai gördülékenyek, színesek. Dávid Teréz erénye, hogy azonnal megteremti a kontaktust az olvasóval. Szinte fogja az ember kezét, s hogy úgy mondjam bensőséges kapcsolat alakult ki — az anyagon keresztül — közte és az olvasó között. Jelen esetben az anyag tartalma is elősegítette ezt, de úgy gondoljuk, lényegesen nem befolyásolta az írónő ilyen irányú törekvését. E szerény kis kötet megtisztelő helyet biztosit számára a csehszlovákiai magyar prózában Befejezésül egy rövid megjegyzést a példányszámmal kapcsolatban. Hivatalosan nem érdeklődtem, hány magyar iskola, intézmény, Csemadok-szervezet van Szlovákiában, de úgy gondolom, hogy a megjelent példányszám a könyvtárak és a fenti intézmények számára is (feltéve ha mind megrendelték volna) kevés lett volna. Ez egyébként nemcsak Dávid Teréz könyvére vonatkozik, hanem általában könyvkiadásunkra. Ezen érdemes lenne elgodolkozni. Gimest István Prágai Tavasz 1964 Immár tizenkilencedszer .langzott el i: schillerl öröm-óda Beethoven zenéjével i „Prágai Tavasz“ befejező akkordjaként Teljes három hétig tartott idén Is a zene fesztivál, melyet megelőzött a szokását zenei verseny, melyen a nemzetközi fia tál hegedűs generáció mérte össze képessé geit. A háromhetes időtartamban mintegi negyven szóló és zenekari est mellett ai opera kedvelőinek is jutott minden naprc való csemege. Az operák és koncerttér mek, de a város különböző pontján léve katedrálisok, galériák és a barokk palo ták kis kamaratermei mind zenétől voltak hangosak. A kirakatokban s az utcák ét terek különböző pontjain ott díszelgett a fesztivál fele — világoskék alapon a fehér stilizált víolinkulcs. Mint minden évben, az idén is számos nagynevű külföldi előadóművész vett részt a hazai művészek mellett a hangversenyeken, melyeknek műsorát nyolc évszázad zenei terméséből válogatták össze. Igaz, hogy világnagyságok terén idén nem volt oly bő választék mint évekkel ezelőtt. Remélhető azonban, hogy a jövő évi jubiláns huszadik fesztivál sok meglepetést hoz ezen a téren is. A külföldi művészek sorában első helyen említendő a szovjet Emil Gflelsz, akinek mind szóló, mind zenekari estje méltó volt világhíréhez. A zágrábi kamarazenekar Antonié Janigróval az élen — akiket a bratislavai közönség is ismer — a kristálytiszta muzsikálás gyönyörével ajándékozta meg hallgatóit. A varsói Filharmóniát a legnevesebb lengyel dirigens, Wttold Rowicki vezényelte. Legnagyobb sikerük a már világhírnévnek örvendő fiatal lengyel szerző, W. Lutoslawski műve volt. Megemlítendő a ragyogó Jean Pierre Rámpái fuvolaművészete, a német Hans Hotter és a pesti Sándo judith dalestje. A karmesterek közül Wolfgang Sewallisch ragyogó Dvofák interpretációjával ragadta meg hallgatóit, Shura Cherkassky zongoraművészt különösen nagyon stílusos Bach és remek. Sosztakovics játékáért ünnepelte a közönség. A legnagyobb élmény azonban a már említett záróhangverseny volt. Igor Markovitok állt a Cseh Filharmónia élén, akit különösen Sztravinszkij tolmácsolásai tettek világhírűvé. így hát a tolmámácsolásában felhangzott Zsoltár szimfónia „felejthetetlen élményt jelenten, épp úgy mint a beethoveni szellemben fogant „Kilencedik“ interpretálása. Minden a helyén volt ezen az estén. Az operaelőadások sorában külön meg kell említeni LeoS fanáöek „Kátya Kabanova“ című művét, mely az idei Edinburghi Fesztiválon hirdeti majd szerzője zsenialitását. Az előadás, melyet Jaroslav Krombholc autentikus irányítása fémjelez, méltó a műhöz, melynek címszerepét Libuse Domaninská alakította. VARGA JÓZSEF
