A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-10-18 / 42. szám

m 11 az Öregember a kertje közepén. All és / g egy (ej karalábét tart a kezében. Ler~% tépi néhány levelét, barna baretteap* *• kájára puhán permetez az őszi eső, a letépett levelek a főidre hullnak. Az öregember a fényképezőgép lencséje előtt áll, és nem tudja, mit kell ilyenkor tennie, hát lassan tépdesi a karalábé levelét.

Ebben az öregemberben távolságok, idbgen »Hágok, messze élő emberek erkölcsi megnyilvánulásai és hazai élettapasztalatok tengere rejtőzik. S olyan elégedetlen és egyben megtört) olyan nyugtalan és kiegyensúlyozatlan, mint amilyennek a galaziák tómból csillagvllágát elképzeljük. Az Öregember nem tud már tombolni (valamikor tudott), semmi hatása az öt körülvevő! világra, de a lelkében lobogó tüzek olyan lánggal égnek, melyről hírt kell adnunk, számolnunk kell vele és engedni, hogy a lángok nyelve — rólunk van szól — egészen enyhén megperzselje a bőrünket. S talán egy kicsit a lelkiismeretűnket.

„ ... hiába maradtam, hogy magyar vagyok, pedig apám úgyis zipcer volt...

(Idősebb Theisz János .leveléből/

Szlovákia olyan föld, ahol a történelem valóságos forgószínpadon játszatta le az embersorsokat. Nem szükséges visszanézni évszázadok messzeségébe, maga a XX. század Is elég változást pergetett le ezen a földön. Volt itt egy Osztrák—Magyar Monarchia, utánna egy burzsoá Csehszlovák Köztársaság, aztán egy klerikális és nacionalista ún. Szlovák Állam és egy horthysta Magyarország, s végül egy népi demokratikus majd szocialista Csehszlovákia. Társadalmi forgószél, melyet embersorsok felemelkedése és bukása kísér s amelyben az emberi érdekek devalválódnak és újraértékelődnek. Melyben semmi sem örök és semmi nem megingathatatlan, olyan folyamat, amelyen keresztül csak az emberség fogalma hagy kitörölhetetlen, minden részletet összetartó egyenes nyomot.

S az ilyen világba belészületik egy ember. A neve nem lényeges, mondjuk hogy Theisz Jánosnak hívják. Az öregembert ugyanis Theisz Jánosnak hívják. KI tudja hány társa él még Szlovákia földjén? No már most, ennek a Theisz Jánosnak, aki a múlt század végén született (1891-ben) az apja szepességl német (zipcer) volt, az édesanyja szlovák, S miután szlovák faluban született (MníÉek nad Hnllcom) nem is tudott ő hat éves koráig másképpen, csak szlovákul. Szlovákul beszél, de magyar iskolába jár, mert a faluban csak magyar iskola van. S a szlovák evangélikus pap Így vélekedik az iskolakérdésről: hej, gyerekek, soká lesz az, amikor nekünk szlovák iskolánk lesz! A monarchia Magyarországa úgy küzd az osztrák hegemónia ellen, hogy nemzeti jelszavakat hirdet és megnyirbálja nemzetiségei jogait. S a hatéves kis Theisz Jankó magyarul kezdi tanulni az élet Iskolájának tananyagát. Az Iskolában magyarul tanul, pajtásaival szlovákul beszél, az apja néha szepesi német nyelven szól hozzá; mi vagy hát, te kis emberpalánta, milyen néphez, nációhoz tartozónak érzed magad? Van egyáltalán nemzeti öntudatod, tudod, hogy az embernek valahová — egy nyelvhez, egy történelmi hagyományhoz, egy néphez — tartoznia kell? Régen volt, hét évtized távlatából nem emlékszik az embér, hogy mit, hogyan látott és gondolt akkor. Egy bizonyos, a rozsnyói kertészeti iskolában is magyar nyelven tanítottak, és a serdülő Theisz János kertész akart lenni. Be Is Iratkozik Rozsnyóra, kitanulja a kertészetet és miután az édesanyja hét éves korában meghalt, úgy gondolja, hogy mégis csak magyar ember ő, Magyarországon él, magyarul beszél és ehhez tartja magét. Még a háborúba Is a magyar királyért Indul 1914-ben, meg persze a „szegény4, meggyilkolt trónörökösért, aki Ugyancsak istentől felként magyar király lett volna, ha meg nem ölik, ha a monarchiát jó pár darabra nem robbantja az elvesztett háború és még ha egy sereg „ha“ nem következett volna be... Az átkozott orosz golyót Is miattuk kapta hátulról a combjába, mely azt az őkölnyi lyukat szakította a jobb lábán a térde felett... Erről a váratlan eseményről és következményeiről Így beszél ma:

1914. november 21-én Krakkón túl feküdtünk a lövészárokban, amikor azt mondja a hadnagy, hogy fogd, fiam ezt a levelet és fuss vele hátra, az ezredparancsnokságra! Katona voltam, tudom mi a parancs, vettem a puskát, kiugrottam a lövészárokből és futottam hátrafelé. Egyszer csak valami üt egyet a jobb combomon, elönti a lábamat a melegség, elesek és egy lépést sem tovább... Aztán a bezerédl utcai hadikórházba kerültem Budapestre. Beszédbe elegyedtem az ápolókkal, meg a többel a jobb dőíSÖján újra a frontra került és orosz fogságba esett. Huszonnégy éves volt. Vasutat épített, hajózott az Obon, eszkimókkal kereskedett, aztán vonatra ültették és harminc napig igyekezett vele a vonat délfelé. Az útirány Turkesztán. Csikorgó télből a Verőfényes, langyos tavaszba, Szkobolevben virágzott a mandulafa, amikor megérkeztek. Katonai kertészetbe került, ez volt a mestersége. Munkájáért ellátást kapott a tiszti étkezdén és tíz kopek zsebpénzt egy napra. Így telt el a nyár, békében és nyugalomban. S már vége az 1917-es esztendőnek, Oroszországban győzött a forradalom, de Turkesztánban még minden csendes. Tizennyolc már mozgolódással kezdődik, a hadsereg felbomlik, a kozákok hazamennek szántani meg búzát vetni a földbe, hogy legyen kenyér. A városban nő a feszültség, Madamin bég, a rendőrfőnök felfegyverezi a mohamedán türkméneket, az oroszok pedig az erődbe (kréposztba) med

fe ö

re

tfe

m

ó

e

rét

bt betegekkel, de hiába mondtam nekik, hogy én is magyar vagyok, csak fölvidékí „tótocska“ voltam az ő számukral Pedig tizennyolc éves koromban Monokon Is jártam, megnéztem a szabadságharcos Kossuth Lajos szülőházát ...

Nem látszik különösebb fellndultság az öreg arcán, ahogy beszél, bár mindez akkor keserű pirula lehetett. Csakhát azóta más pirulákat is le kellett nyelnie, jóval keserűbbeket. Mert mi egyéb az ember élete, minthogy a sorsa keserű piruláit zokszó nélkül ás erős akarattal elfogyassza, s közben maga is elfogyjon?!

Hangtalan beszédességgel Így mesél az öregember szeme az élet dolgairól.

Rudnok felé dombok és erdőborltotta hegylábak között kanyarog az út. Az autóbusz néha szinte nekirohan a lejtőnek, hogy félperces könnyű futás utón újra felmorduljon a motor és hörögve erőlködjön a szerpentineken. Az út két oldalán lévő színpompás őszi erdők rezzenés nélkül élvezik a kései napsugarak melegét. Napfényben fürdik a falu is, olyan tiszta felette a levegő, hogy messie ellátni északnak a hegyek felé, látni az erdászlakot, a csúcsokat. A falu szélén a legelő felett mozdulatlan szárnyakkal köröz egy nagy madár, ölyv vagy sas iehet. Rudnok szlovák falu, lakosai erf - sen keleties Ízű, szepességl szlováksággal beszélnek, és az Idősebb asszonyok sokszoknyás népviseletben járnak. Idősebb Theisz János a falu erdők felőli végén, a legszélső házban lakik. Fiával és menyével lakik a házban, neki egy kis szobája van. A szobában pokróccal leterltett, öreg ágy, asztal, az asztalon néhány üveg maga készítette málnaszörp, egy halom folyóirat és edényekben csipkebogyók. A falon két gumikabát lóg, ja szoba talaján különféle edényekben erdei gyümölcsök, papírzacskókban teának való gyógynövények és füvek.

Immár négy évtizede él ebben az apró szobácskábán az öregember.

De hogyan került Ide?

Bár ez esetben a kérdés indokolatlan, miután a szülőfaluja nem esik messze Rudnoktól. Inkább azt kérdezhetnénk: hogyan került valamikor Murmanszkba és az Ob partjára, Novonylkolajevszkbe, hogyan került Turkesztánba, Buharába és a Himalája égretörő csúcsai alá? Micsoda elemi erejű vihar pörgette meg, hogy miután benyargalt vele elképesztő távolságokat, visszahozza és leejtse a rudnok! falu végére?

A történet 1915. április 1-én folytatódik, amikor Theisz János a kigyógyltptt lőtt sebnekülnek. Vihar lóg a levegőben, mely nem tudni, kit sodor el. A városban vörös agitátorok szervezik az embereket, Theisz János és 18 magyar fogolytársa ósdi cári berdánkát (hosszúcsövű, egylövetű puska) kap és megbízzák egy középület védelmével. Fejenként tizennyolc töltényt kapnak, mert több egyelőre nincs. Egy éjszaka 500 főnyi türkmén támadja meg az épületet, de az őrség minden rohamot visszaver.

A városban és környékén kitört a polgárháború, Theisz János és társai eljegyezték magukat a forradalommal. Másnap ötlövetű, gyorstüzelő fegyvereket kaptak, felvarrták sapkájukra a vörös csillagot és a kommunista agitátorok elvtársaknak hívták őket ezentúl. A partizánharcokban a forradalom csendőrei szerepét töltötték be, és számtalan kisebb-nagyobb harc, csetepaté során számolták fel a szovjet haza ellenségeit. Az öregember itt tanulta meg, hogy a gyapotbálából emelt barikádot nem üti ét a golyó, és hogyha folyón úsztatnak át a lovaikkal, be kell fogni a ló fülét, hogy belé ne menjen a víz. Azt is itt tapasztalta, hogy milyen érzés, amikor a gyanútlanul lovagló embernek váratlanul golyók süvítenek el haragos szisszenéssel a füle mellett.

Bizony — meséli az öregember —, sokszor átúsztattunk golyózáporban a Szlr-Darján és lóhalálában nyargaltunk Madamin bég emberei után. Pedig sokat tárgyaltak vele, hogy béküljön ki a szovjettel, de nem akarta megadni magát!

1920-ban, amikor Sztálin meglátogatta a turkesztáni frontot, Andizsánban állomásoztak. Sztálin segítséget Ígért. Meg is kapták rövidesen és a Szlr-Darja vidékén helyre állt a rend, mehettek tovább. Buharából a2 emír, kincseit hátrahagyva, menekült előlük De amíg nem győzött mindenütt a forradalom, nincs megállás, Szamarkand, Taskent a következő állomások. Ekkor Thels2 Jánosnak már jó cimborája a halál, olyan cimbora, akitől nem kell félni, mert ha barátkozni való kedve van menekülni úgyserr lehet előle. Szépen meg kell várni, amíg azt mondja: na, gjmbora, gyere, elég volt t lovaglásból! Bizonyára Ijeléúntál már magac is.

Felmerül a kérdés: idegen országban, ide gén emberekkel, idegen emberek ellen, élőt te talán tisztázathan érdekekért miért vállal ta Theisz János a harcot, az életveszélyt? Talán a szükségszerűség vitte rá, valami lyen formában szint kellett vallania? Meg lehet. Talán maga előtt is tisztázatlan cé lókkal és ösztönödet) vette kezébe az óeskí berdánkát, de harfi közben a célok, okok é; okozatok egyre kristályosodtak. Később má:

6