A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-09-27 / 39. szám
M azw d fiának ófaja A nyári fák levelein áthull a nap aranya: Pötty, pötty ... Aztán temetői csend vesz körül. Egy sírt keresek. Selymes fü éri a lábam. Az is olyan, mint a csend vagy a megfoghatatlan kőd anyaga. Először a zsidó-temetőbe tévedek. Bozót hálózza a síremlékeket, csalán mar bele a drága márványba. Megcslpkedve űz el engem is. Kimegyek a rozsdás kskapun, mely sfrl hangon nyikorogja bele a napos délután tónusába a visszavonhatatlan elmúlást. Tekergek, mint a játszi szellő, mely a nyakamba kapaszkodik. Elő, lélek sehol. Kitől tudom meg, hol a nagy muzsikus fiának sicja? Nagysokára kedvez a szerencse. Egy töpörödött apóka öntözi a sírokat. Az az érzésem, minden pillanatban behúzza a föld, mint ahogy az ajtók nyelik el a kopogó vendéget. — A Mozart sírja? KI ne Ismerné? Tessék csak utánam jönni. Nagy kegyeletben tartjuk mi őt, kérem. De nem az az eredeti helye — magyarázza, 1913-ban azonban a városi tanács úgy határozott, hogy Mozart sírját a drahovici új temetőbe helyezik. Ott fekszik, tessék odanézni, köröskörül nagy távolságban nincs senki temetve. Ez a Mozart parkja. Így nevezik. # # # A fák levelein áthull a nap aranya: pötty, pötty ... Előkelő, öreg határ suhan végig Karlovy Vary utcáin, a fiatal Mozart jobbja a kocsi karfáján pihen, bal kezébe asszonykéz simul. —. Meggyógyulsz, ne félj, melletted vagyok, szeretlek — biztatja a kéz szorítása. Mozart hálásan néz az asszonyra, megbámulja vállára lecsüngő szőke fürtjeit, szabályos arcának szépségét. Szereti ezt a* asszonyt, aki maga is olyan, mint a nap aranya: Pötty, pötty, élet, élet... De a szive meghazudtol mindent. — Meghalok, meghalok, későn jöttem — dobogja. Kilenc év előtt járt Itt először. Ugyanez a batár hozta, ugyanez az asszony kísérte 8 Lvov városából, Jozefina Cavalcabo grófné, az öreg gubernátor szép, fiatal felesége, akinek gyermekeit tanította. — Pötty, pötty, meghalok, sir bele a bánat a nagy muzsikus fiúnak szivébe, aki maga is komponál, ám nem úgy mint az apja, aki hatalmas géniuszának anyagát önmaga szívja föl oly erővel, hogy fiának már csak morzsák jutottak örökül. Az Arany Rózsában csipkés ágy, és Mannl doktor, a híres májspecialista várja — Mindent rendbe hozunk — hazudja biztatóan az orvos, aki sokszor nem mondhat igazat. A hazugság édessége ópiumként csepeg és árad szét benne. A muzsikus fölkel csipkés ágyából és koncertet dirigál, melyben sötét visszatérő tónusok kísértenek: — Meghalok, pötty, pötty ... fekete pötty, nem arany. Elet, halál, megújhódás. Neki gyereke sincs. Szép és hü szeretője a vén gubernátor gyerekeinek adott életet. 0, egyedül ő fogja megsiratni. Az Arany Rózsa egyik szobájában csipkés párnál közt aléltan ébred a mester. Ma este kíséri a „Vfldelní kolonád“-on, a Malom-forrás közelében a tizenkétéves Ferdinánd Laubot, aki az ő szárnyai alatt fejlődött virtuózzá. Es a fürdőváros ünnepli a mestert és tanítványát. Utána csipkés párna és eszméletlenség következik. Hulló aranypöttyök a nap beláthatatlan sugaraiból, és hosszú, hosszú ködállomások. # # # 1844. július 29. Tompán hull a karlsbádi rög a nagy német muzsikus fiának sírjára. Késői emplr emlékmű áll fölötte, ezzel a föllrással: — Wolfgang Amadeus Mozart, Tonkünstler und Tonsetser géb. 28. jull 1791, gest. 29. jull 1844. Sohn des grossen Mozart, dem Vater ähnlich an Geistalt und edlen Gemüthe, der Name des Vaters sei seine Grabschrift, so wie seine Verehnung des Ersteren der Inhalt seines Lebens war. S most, százhúsz év múltán én állok itt a sir előtt. Egymagám. Nap szitál és csend szitál, a nyár fehér-arany selymet szövöget belőle. Mozart fia alszik a föld alatt. Mozarté, akit január havában Bécsben, égető fagyban sem asszonya, sem gyermekei, sem ismerősei nem kisértek ki a temetőbe. Az asszony azért, mert Van Swieten bárót szerette, és inkább neki szentelte Idejét, két fia, mert aprók voltak, Amadeus, aki itt nyugszik előttem, akkor bölcsőjében aludta csecsemőálmát, s az ismerősei valószínűleg nagynak találták a fagyot. Csak Néró, a kutyája, a lompos spaniel ment a halottas kocsi után farkát behúzva, lehorgasztva fejét, s talán az élet és halál, a mostoha kivert kutya-sorsok képletein elmélkedett. MOYZES ILONA Szívükben az új otthon terveivel nézelődnek a lakáskiállítás látogatói
