A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-09-27 / 39. szám
Szirotyák Dezső rajza OZSVALD ÁRPÁD ELHAGYOTT HÁZ Sajnálom az elhagyott házat, melynek ablakait pajkos kölykök már rég betörték, s vakon merednek, mint sötét gödrök, bagolyszemekkel kertre, kútra, Homlokukról a szél lefújta — lepergett a mész, a festék__ Gyalogút innen nem vezet tovább, kamilla nőtte be az ember lábnyomát. Pókok lapulnak az ablakfa-kereszten, éjjel a gerendán álmatlan szú percen. A tükör helyén fehér folt világít... A rozzant szék is lerogyott a földig, két lábát emeli megadásra készen, az asztalt, az ágyat elvitték már régen. A szoba négy fala hideg, mint a kripta, az ételek szagát mind magába itta, könnyek és kacajok beléje ivódtak — a megrepedt falból kampósszegek lógnak. S a kémény zugában, hol lobogó tűz égett, minden éjjel felsír egy kóbor kísértet. Évad előtti gondolatok Az évad szinte észrevétlenül zárult, sőt már el is kezdődött, s a Magyar Területi Színház levette kapujáról a „Nyári szünet“ feliratot. Zajos nyilatkozatokat nem hallottunk, a sajtó sem foglalkozott mindeddig az elmúlt szezon eredményeivel annak ellenére, hogy a MATESZ lepte meg közönségét és a szakmai közvéleményt, .mert nemcsak ötletszerű elképzelések alapján lendített munkája, hanem valóságos programmal állt elő az elmúlt XI. színházi évad műsorával, rendezői koncepcióival, sőt figyelemreméltó egyéni színészi teljeítményeivel, díszlet-megoldásaival. Ha a műsorra tekintünk, mindjárt megállapíthatjuk, hogy színi világunk érdekesebb, színesebb, elmélyültebb lett. A Manón Lescaut, Holnap folytatjuk, Egerek és emberek, Kisaszszonyok a magasban, A csillagszemű asszony és a Lüszisztraté amellett tanúskodik, hogy az igényesség elve került az élre, s azok a szempontok, amelyek biztosították, hogy rendezőink és színészeink egy része közelebb került a jellemformáló szerepfelfogáshoz, az emberábrázoló színjátszáshoz, a tartalom és a forma filozófiaikig is meghatározott értelmezéséhez. A jellemek különböznek egymástól. De csak az ösztönök és a tudatos elképzelések különbségeiből születhetik meg azután az a helyes cselekvés, amelynek folyamán végülis eljuthatunk — vagy nem jutunk el — kitűzött célunkig: a művészi színvonalú előadásig. Minél tökéletesebben tárja fel a szerző a színpadi alak jellemét, annál markánsabban építhető rá a mondanivaló szövegezésre, a cselekményeknek cselekvéssé való térbehelyezése. Mert minden színpadi alaknak valamit akarnia kell. Jogot kell szereznie ahhoz, hogy a műben szerepeljen. S itt mutatkozik meg a színész emberformáló és embert ábrázoló képessége. A színház alkotó művészet, ahol a szerző szövege, a színész és a rendező, a képzőművész és a technikus, az esztétikai és a nem esztétikai tényezők közreműködésével kelnek életre a műben szereplő személyek. A színészek ruházzák fel őket jellegzetes vonásaikkal. Alkotó erővel formálják meg önmagukban azt az alakot, amelyet nekünk igaznak játszanak. De sajnos, ez nem mindig van így. Ugyanis nem mindegy, hogy milyen szemszögből mérlegelünk. Nem mindegy, hogy szereplőt látunk-e a színen vagy színművészt. Ágálkodó modoros alakot vagy hús-vér embert, akinek a szava, cselekedeté — akár negatív vagy pozitív — hatással van ránk. A körülöttünk szüntelenül változó, fejlődő világ új és új feladatokat tűz a ma embere elé. A művelődés és a népnevelés értelme is megnőtt. Szerepe óriási, szinte a termeléssel egyértékű. Határozottan szót kér az országépitésben. S így a színház is fontos mérőeszközévé alakult társadalmunk lendületének. De csak egy finom érzékenységű és minden ágában — a tragédiától a bohózatig —« jól irányított színház képes megváltoztatni egy nép fogékonyságát. Egy helytelenül működő színház, egy egész nemzetet képes közömbössé, sőt közönségessé tenni, ha műsorpolitikájában nem tükrözi a valós helyzetet és művészetének kiinduló pontját nem az emberábrázolásban látja. Ezért van szükség legelőször is olyan minőségi lendületre, amely a jövőben nemcsak hogy fejleszteni, hanem biztosítani is tudja a szocialista színház jövőjét és rangját. De ehhez feltétlenül szükséges a tagok helyes orientálódása és színházi munkájához való alkotó viszonya. Szükséges továbbá a szakoktatás rendszeresítése és a színészképzés biztosítása; — egy alkotó közösség kiépítése: kísérleti színpad, , — stúdió, irodalmi színpad a maga funkciós értelmezésében; — az egyéni művészi munka támogatása; — a tudományos munka fejlesztése; — a kritikai viták bevezetése; — rendszeres publicisztika biztosítása; — elmélyíteni az együttműködést a rádióval, televízióval, filmmel és nem utolsósorban a műkedvelő színjátszókkal: — a közönség és a színház viszonyának az elmélyítése. A Magyar Területi Színház nem üzem, vagy valamilyen művészi intézmény, amelynek feladata ilyen vagy amolyan előadások megszervezése. A MATESZ olyan művészi egység, népművelő intézmény, amelyben közösen termelődik ki hazánk és a világirodalom értékes alkotásainak színpadi változata s egyesülnek a tanulságok a szórakozással, hogy ezáltal megfigyelővé tegye a nézőt s elhatározásokra késztesse őt. Célja nemcsak sugallni, hanem bizonyítani és tartóssá tenni érveit, mert a színház jelene és még inkább távlatai ilyen magatartást kívánnak. Ehhez viszont, minden gyanakvást, félreértést és félremagyarázást figyelmen kívül hagyva, bármilyen bonyolultnak is látszik egy „megszokott“ munkamódszer gyökeres megváltozatása, mégis — ha már elkezdtük — határozottabban kéne folytatnunk. SZUCHY M. EMIL
