A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1964-09-20 / 38. szám

Az autóbusz megállt a falu közepén, és néhány utast szórt ki az országút fehér porába. Mária lassan lépdelt, gondolataiba mélyedre, nem vette észre a felületes, részvétteljes, néha gúnyos, vagy kihívón feléje vetett tekinteteket. Tulajdonképpen észrevehette volna. Ezek az emberek, akik gyermekkora óta jól ismerik, most is pontosan tudják, mi bántja őt. Az egész faluban nagyon kevesen lehetnek, akik helyeslik, amit tett. Lehet, hogy nem is akad ilyen, de Mária azt nem tudja most, mert kikerülik, mint a mételye* bárányt.

Senki sem beszél vele, a volt barátnők közül csak Erzsiké maradt hű hozzá, de még ő is fél ezt kimutatni az emberek előtt. Senki sem beszél vele, mégis tudnak róla mindent, mintha minden a levegőben lebegne a falu fölött és az ablakból nézhetnék, vagy pedig kiállva a kapuba kényelmesen látnák azt, ami náluk történt, hogy ő és Imre...

A múltkoriban állítólag Büske néni trombitálta az üzlet előtt, hogy noha még csak fiatal házasok, szégyenszemre máris válnak. Szegény Imre.

Miért nem sajnálja senki őt? Nem, Máriát csak szapulják. A szégyentelen beadta a válókeresetet, Imre nem is tudott róla. Kicslpte magát és elment Bratislavába, a kis Sanyit Erzsikére bízta, még csak nem is sejtette senki, hogy a bíróságra ment.

Szelíd volt és halk, mint azelőtt. Semmiben sem változott. Lehet, hogy ajkait méginkább összeszorítva járt és többet hallgatott, de akkor ez még senkinek nem tűnt fel. Hiszen Imre mellett sokat nem beszélhetett. Megmutatta volna neki, mi jár az asszonynak, aki sokat jártat]a a száját.

Csak attól az estétől kezdve hagytak fel Imre szidásával, mikor a kocsmában felhangzott az a rettenetes üvöltés. Az emberek összenéztek:

— No, az Imre megint ordít. Szegény Mária.

De azon az estén Imre a szokásosnál jóval többet ivott, és sokkal többet ordítozott.

— Leütöm a derekát a ringyónakl Majd én megtanítom! Agyonverem!

Látták, amint Erzsiké Máriáért rohan, nehogy otthon maradjon, de Imre akkor már tántorogva, kiabálva jött lefelé a falun.

— Válni akar! A kurva! Egy neki nem elég! Másikat akarna!

így értették meg, hogy akkor este Imre kivételesen nem ok nélkül ivott. Az emberek meglepetésükben még csak le sem hordták, amiért éjszaka megint felverte hangoskodásával a fél falut. Az ablakokban világosság gyúlt, és reggel olyan volt a község, mint a méhkas.

Imre hazatérve mindent összetört a házban, ami a kezeügyébe került, de a szégyentelen szajhát, a ringyót, aki beadta a válópert, nem találta ott. Menedéket talált valaihol, ott lapul a kis Sanyival együtt, de majd még a keze közé kapja! Akár, az anyja házát is rágyújtja vele együtt. Az egyik olyan, mint a másik.

Végül leült a ház elé, és sirvafakadt. Sajnálta magát és a ... tulajdonképpen csak magát sajnálta. Ahelyett, hogy a felesége meleg vacsorával, vetett ággyal várná — válni akar, és még meg is szökik. A bíróságra menni volt mersze, de este várni őt már nem. A levélhordó a bírósági cédulát egyenesen a kocsmába kézbesítette neki. Tudta, hol található, és mindnyájan csak arra voltak kíváncsiak, kivel pereskedik Imre.

Míg olvasta, moccanni sem mert senki. Csönd volt, akár a templomban. Kétszer kellett elolvasnia, hogy felfogja aiz értelmét, s hogy miért épp neki küldték, mikor nem akarta, hogy a bírósággal valaha is dolga legyen.

Először azt hitte, tévedésről van szó, aztán egyszerre világosság gyúlt az agyában. Lecsapta a poharat az asztalra és felordított:

— Agyonverem! Ringyó!

Ezt ismételgette még a ház előtt üldögélve is, míg kimerülve és dühösen el nem aludt, Nem tudta, hogyan jutott ismét be a házba mikor felébredt, először csodálkozott, de az tán felvillant emlékezetében a tegnapi levél amit a bíróságtól kapott. Pontosan nem em lékesett vissza mindenre, de az összetört edények, a szétvert szék, az üvegcserepek az ablak alatt fokozatosan rávezették tegnapi haragjának okára. Felegyenesedett az ágyon, és csodálkozott, miért nem csinált Mária már rendet.

Mária mindezt Erzsikétől tudta meg sokkal később. Nagy szerencséje volt, hogy találkozott a levélhordóval, mielőtt az még Imre után ment volna a kocsmába, és így előbb tudott a bírósági idézésről. Az ő céduláját gyorsan zsebrevágta és szaladt haza. Egy táskába bedobálta a saját és Sanylka

néhány holmiját. Eszelősen futkosott a házban, az órára nézett és állandóan számítgatta, hány perce van még az autóbusz indulásáig. Csak a buszban jött rá, hogy magán hagyta a kötényt. Elszégyellte magát. Mintha mindenki őt méregetné, mintha mindenről tudnának. Sanyik» folyton faggatta, hogy hová mennek. Zsebkendővel megtörölte az orrát és tudatosította a .kérdést. Valóban, hová? Észre sem vette, hogy már Bratislavában járnak. A busz hirtelen fékezett az Avion előtt. Tudta, tovább már nem mennek. Gondolkodás nélkül szállt át az Ivánkái autóbuszra. Ogysem mehet máshová. Unokanővéréék talán nem is furcsállják majd, ha beállít. Ismerik Imrét.

Hanka a meglepetéstől megtorpant az ajtóban, és látva Mária megviselt, szenvedő vonásait, még üdvözölni is elfelejtette. Sanyiké még az úton felhagyhatott kérdezősködéseivel, mert Mária csak most, mikor Hankához futott döbbent rá megint, hogy a gyerek vele van.

Hanka csak nemrégiben ment férjhez, és azt, ami Máriával történt, pontosabban, amit Mária csinált, nem tudta megérteni. Máriának segítségre, tanácsra volt szüksége, megértő, megnyugtató szavakra, ahelyett Hanka, afölött sopánkodott, hogy most mi lesz.

Mária most ébredt rá, hogy soha eszébe se jutott, hogy az életén még változtathatna valamit. Hogy indítsa meg a válópert, azt Erzsiké tanácsolta neki, amikor egyszer Imre ittas állapotban kegyetlenül helybenhagyta. Hallgatott rá, de arra nem gondolt, hogy ennek következméyei is lesznek. Gépie-