A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-09-20 / 38. szám
az „U. S. News and World Report“ amerikai folyóirat azt írta a nemrégiben, hogy az Amerikai Egyesült Államok beavatkozása „Mc Namara háborújába“ Dél-Vtetnamban az úgynevezett „dominó-teóriából“ indult ki: Ugyanis állítólag ha Dél-Vietnam a „kommunisták“ kezére kerülne, Délkelet-Ázsia valamennyi országa ugyanúgy a „vörösök“ kezére jutna, mint a dominó csontlapocskáinak sora. Abban a sorsdöntő dominójátszmában azonban, amelyet az amerikaiak Dól-Vietnamban játszanak, nem csontlapocskák vesznek részt,, hanem élő katonák. Vagy 16 000 katona élete forog itt kockán, olyan ország katonáié, amely készségesen bocsátja rendelkezésre óriási fegyveres erőit az egyik dél-vietnami klikknek a másik után. Olyan ország katonáié, amely jóllehet a világ leggazdagabb kapitalista országa, naponta egymillió dollárt fecsérel el az ingatag diktátor! rendszer támogatására. Ennek ellenére a „meg nem üzent háború“ egész folyása alatt Dél-vietnamban sem az amerikaiak, sem védenceik, 400 000 katonájukkal, nem értek el semmiféle sikert. Épp ellenkezőleg. Semmi sem bizonyíthatja jobban ennél az USA katonai és politikai sikertelenségét. Az Egyesült Államok ennek ellenére sem foglalkozik a katonai akciók beszüntetésének gondolatával, hanem épp ellenkezőleg azt tervezi — az USA vezérkari főnökei ez év márciusában készített tervei szerint — hogy a hadműveleteket kiterjeszti a Vietnami Demokratikus Köztársaság területére is, sőt B. Goldwater szenátor „a kommunisták hathatósabb felszámolása érdekében“ azt javasolja, hogy „vessenek le az őserdőbe néhány atom: bombát“. Mi késztette az Egyesült Államokat e veszedelmes tervek készítésére? Állítólag főképp az, hogy a hazafias erők laoszi területen keresztül anyagi segélyt kapnak a Vietnami Demokratikus Köztársaságból és a népi Kínáből, aminek szerintük mindenáron gátat kell vetni. A beavatkozás igazi okait ezért máshol kell keresnünk. Ez év júniusában Honoluluban titkos tanácskozást tartottak az Egyesült Államok legfőbb képviselői. A zárt ajtók mögött folyó tárgyalásokról ugyan semmi sem került nyilvánosságra, azonban minden arról tanúskodik, hogy épp Hawaiban határozták el, hogy egyelőre „hatékony Intézkedéseket“ tesznek abból a célból, hogy gátat vessenek a „kommunisták“ dél-vietnami terjeszkedésének, ha pedig ezek az intézkedések nem válnának be, számolni kell az amerikaiak „megtorló“ akcióival a Vietnami Demokratikus Köztársaság ipari és katonai objektumai, de 200 városa illetve községe ellen is, amelyeket mindig a dél-vietnami szabadságharcosok sikeres akcióit követően szándékoznak végrehajtani. A „Spie-A dél-vietnami zsoldosok földig rombolták ezt a megerősített falucskát, mivel úgy vélték, partizánok rejtőznek benne Veszedelmes dominójátszma Dél-Vietnamban Amióta a hazafias erőknek sikerült számos helikoptert lelőniök, nem került sor amerikai légitámadásokra a dél-vietnami békés polgári lakosság ellen ......A dél-vietnami osztag parancsnoka hozzáfog a kihallgatáshoz. Tudni akarja, hol rejtették el a fegyvereket. A kérdezett hallgat. A parancsnok megüti. Bambuszbottal üti, újra meg újra, teljes erejéből. A férfi a földre roskad, de hallgat. Két altiszt a védtelen fogoly hasára tapos. Az azonban hallgat. Egy műanyagflaskóbúl vizet fecskendeznek az orrába. De a férfi, aki már háromnegyedrészt öntudatlan, hallgat. Ugyanúgy hallgat a másik és a harmadik is. És a nők meg a gyerekek dermedt arccal figyelik, milyen irgalmatlanul kínozzák férjüket és apjukat. Ilyen a háború egy véres hétköznapja Dél-Vietnamban, azé a háborúé, amely értelmetlenné vált...“ (Így látta Akihiko Okamura japán újságíró) gél“ nyugatnémet folyóirat azt Irta, hogy semmilyen biztosítéka nincs annak, hogy a jövőben is lehetséges „klslángú háborút folytatni“. Egyelőre McNamara gondoskodik arról, hogy legalább a novemberi elnökválasztásokig „biztosítsa a fegyveres mérkőzés eldöntetlen helyzetét Indonkínában és megakadályozza a dél-vietnami rendszer összeomlását“. De hogy „azután“ ml fog történni, azt aligha lehet megjósolni... Azt a tényt, hogy részletes terveket dolgoztak ki a háború kiterjesztésére a Vietnami Demokratikus Köztársaság területére, természetesen, nem szándékoztak eltitkolni. Röviddel a Csendes-óceán térségében megtartott tanácskozások után az amerikai sajtó megfélemlítő kampányba kezdett a Vietnami Demokratikus Köztár-Az elfogott partizánok kihallgatásának megszokott módja saság lakossága ellen. Ennek a kampánynak kétségtelenül az volt a célja, hogy holmi „kísérleti léggömb“ szerepét töltse be és szondázza a világ reakcióját, azonban mindekelőtt valóban meg akarták vele fölemlíteni a VDK lakosságát. • Tárgyalásokról, természetesen, szó sincs, ugyanúgy mint arról sincs szó, hogy az Egyesült Államok befejezné dél-vietnami háborúját. Hogy miért? Talán egy kissé azért, mert „nem látszhatná tovább a szépet“ a világ előtt, vagy hogy esetleg holmi foghíjas „papírtígrlsnek“ tűnne. Talán valóban attól tart, hogy egész Délkelet- Ázsia „kommunista befolyás“ alá kerülhetne. amit azonban az adott helyzetben maguk az amerikaiak se tarthatnak túlságosan valószínűnek. Mindenekelőtt azonban bizonyára azért, mert forrófejű tábornokok és Goldwaterhez hasonló „veszettek“ követelik a háború folytatását, sőt annak kiterjesztését is. Az adott helyzetben azonban, mikor „az amerikaiak nyilvánvaló és csúfos vereség előtt állnak“ (a brit „Daily Herald“), nincs egyéb kiút, mint — ahogy azt Wayne Morse amerikai demokrata szenátor javasolja — hogy a katonai offenzíva helyett diplomáciai offenzívába kezdjenek. Nincs egyéb útja a béke helyreállításának Dél-Vietnamban, mint amit a nemrégiben a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke, Ho Csl Min javasolt a „Minority of One“ amerikai folyóiratnak adott interjújában: Véget vetni a szennyes háborúnak Dél-Vietnamban, nyomban visszavonni területéről az amerikai egységeket és megteremteni annak előfeltételeit, hogy Vietnam jövőjét a genfi egyezmény értelmében oldják meg. RICHARD HAJSKÍ
