A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-09-20 / 38. szám
Selmecbánya EmHHflíÖPIJföD Ez óv augusztus végén nagy ünnepségek keretében tartották meg a Selmecbányái bányászati akadémia alapításának 200. évfordulóját. Sok véndiák vett részt a napokig tartó, meleg hangulatú ünnepségeken. Egyikük így rajzolja meg a tarka, tradíciókat felelevenítő menetet. Selmecbánya, délután hat óra. A keskeny utcák megteltek üregekkel, fiatalokkal, ember ember hátán szorong. A nem kivezényelt tömeget már tízezres számokkal lehetne mérni. Az öreg diákok ballagására várnak ilyen türelemmel. Azokéra, akik hat országból jöttek össze, megünnepelni a volt Selmecbányái akadémia alapításának 200 éves jubileumát. A negyedórák múlnak, a tömeg sűrűsödik, az emeleti ablakok is megtelnek nézőkkel, dübörögnek a mozsárágyuk üdvlövései. Besötétedik ... Felröppennek a vöröstüzű rakéták, fényárban úsznak a reflektorokkal megvilágított vár és templomtornyaik. Az öreg diákok a volt báinyagróf székházánál, a Kammerhofnál gyülekeznek, aztán négyes sorokban indul meg a nyolcvannégy öreg diák. Egymás vállát átkarolva ballagnak Selmecbánya hegynek fel, hegynek le vezető utcáin, hogy búcsúzzanak a volt bányászati, erdészeti és kohászati főiskolától, búcsúzzanak Selmectől, egymástól és talán az élettől. Az első két sorban az „ultraszupra veteránok“, a legöregebbek, vannak akiknek a vállát a szomszéd karján kivül nyolcvan-nyolcvanöt esztendő terhe nyomja, akik több mint hatvan éve végeztek a főiskolán és lettek bánya-, kohó- és erdőmérnökök. A következő sorokban az ötven évvel ezelőtt „valétáltak“ haladnak. Mindnyájan túl vannak a hetven éven. Utánuk jönnek a hetvenéves fiatalok és végül a legfiatalabb, csak hatvanöt éves diákok. A nyolcvannégy öreg diák hangján felcsendült a melódia: „Ballag már a vén diák, tovább, továibb ...“ Es felzúg az utca mindkét oldalán a tapsorkán, a ballagők minden lépését tapssal kisérik. A megtelt ablakokból kendők lobognak, üdvözlő karlengések szállnak, gyerekek integetnek a ballagők felé. A nézők öre-äst/ä: S2Sas? ss ielr\kär D'TbSSIza^^m^ «"me* “Ä SvKdik ra8z. Hiszen újból átélik a fia- mányok^zX'intZ‘k’ ^ ha8y°' talság, a baráti együttérzés manyok sze,r,Iltmelegét, a közös örömök és hív Ml is a szalamander? szerelmek ötven hatvanéves Két libasorban menetelő soremlékeit, amibe azonban bele- fal között cikcakkos kígyóvovegyül a jelen jmememtója: nalban haladó menet. A két Öreg diák, ez az utolsó bállá- sorfal minden egyes tagja égő A volt Kammerhof épülete A jubileumi emlékérem egyik oldalán az akadémia jelképe, másik oldalán Selmecbánya címére látható. Ballagnak az öreg diákok fáklyát visz, közöttük pedig égő bányalámpással kezükben a bányászok vonulnak kígyóvonalban. Most azonban a szalamandert megelőzik a bányák világához tartozó szimbolikus jelenetek. A menet első tagja ősrégi bányászunifarmisban, két karján visz egy-egy méter nagyságú műanyag gyíkot, Selmecbánya városcímerének állatát. Mert a monda úgy tudja, hogy egy sziklarepedésből előbújó két fémporos gyík ejtette gondolkodóba az akkori pásztort, hogy a sziklában aranynak kell lenni, ott kutatni kell... Kutatott is és így lett a pásztorból bányász, az őserdőben bánya, és a bányából Selmec. A gyík után tíz-tizenöt bányamanó következik. Kedves törpék, dStékig érő szakállal, hegyes sapkával, kezükben kalapács, futkosnak, keresik, hol mit lehet megkopogtatni. Utánuk magas kísértetek tűnnek fel fehér lepelben, arcukat sűrű fehér fátyol borítja, ímbolyegva járnak, ők a bánya gonosz szellemei, a bányaszerencsétlenségek rendezői. £s ahol szerencsétlenség van, ott kell a „klopaftka" is, a bányásztemetések faharangja, amely egyébként a bányászok ébresztője is a hajnali műszakhoz. Egyszerű deszka ez, melyet fakalapáccsal ütnek, tompán, komoran, dallam nélkül, szinte kísértetiesen szól. Ez a kopogás kiséri a bányarémek csoportját. Külön vonulnak a bánya föld feletti munkásai; a bányaácsok fejszéikkel és a föld alatti munkások, a bányászok. Teherautón vonul a bányamunka allegóriája, a tárnában dolgozó bányászok, amint fúrják, bontják a sziklát. A nézők üdvözlik őket fcányészköszöntéssel: „Zdar Boh“, „Jó szerencsét!“ És hogy jókedvvel menjen a munka, cigánybanda kiséri őket víg muzsikával. Követkazik a felelevenített múlt, a hajdani bányagrófnak, a bányavárosok legfőbb hivatalnokának fogata. Hintájában ül, mellette halcsantos derékkal a bányagrófné. A fogat jobb és bal oldalán lovashuszárok a kísérők. Akkor még nem létezett az „Ancsa“, az emlékezetes selmeci kisvasút. De az úri fogat után az is jelentkezik, mint a „haladás“ képviselője. A kisvasút kismozdonya pöfög, köhög, de kapaszkodik rendületlenül. Ez hozta az elsőéves „balekokat“ Selmecre és ez vitte Selmeoről a ballagó veteránokat. Nem maradt el a kintornás verklis sem, aki ingyen osztogatta a szerencsét a papagáj által kiválasztott jövendőmondó cédulákkal. A nézők mindenképpen szerencsésen jártak, mert láthatták a már soha többé meg nem ismétlődő öregdiák ballagást és szalamandert. De a riport olvasóinak is legyen szerencséjük! Azért búcsúzom a hagyományos bányász üdvözlettel: jó szerencsét! Dr. Zsigárdy Jenő gásod talán. Háromnegyed óra múlva i ballagás befejeződött, de meg született a felejthetetlen él mény, hogy a nyolcvannégy öreg diák hátralévő napjaiban derűt keltsen, a fiataloknak pe dig példát adjon a diákszolida rüáshaz. A volt selmeci főiskolai élet