A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-09-13 / 37. szám
LaClCÖNÉ ti SS IBOLYa t e^iatete^ — S halk, beszédes hangján elsuttogta azt, amely néki a négy vers közül a legjobban tetszett: „Látnom téged és szeretnem egy volt Öli, lányka honban, honnan ez? Hisz különben ember e világon Üdvöt, csak hosszú harccal szerez. Vajh mJ az, mi így hozzád varázsol? Más tetszik, ha ez s az-rajta szép, Rajtad arc, haj és szemek világa Nékem bájos, mert, hogy a tiéd. Nem tudom, hogy barnák-e a fürtök, Kék-e a szem, avagy éjsötét, Azt tudom csak, e kedves egészre Fényt az üdv légszebb sugára vét. Téged Isten e szívnek teremte És e szív azonnal megtalált. Amidőn nálad, mint régi kedves Ismerősnél meglepetve állt. Mit csodáljam most már, hogyha régen, Még előbb, mintsem megláttalak, Édes arcú álomképeimben Tiszta lánggal már imádtalak?..." — Ö, be szép, — lelkesedett Klára asszony könnybe lábadt szemmel. — Kislányom, becsüld meg ezt az embert. Np játszd eb hív szerelmét bohókás játékaiddal. — Klára néni, mért nem akarja elhinni, hogy én végtelenül becsülöm Madáchot? ■i— Becsülöd! És.újért nem próbálod meg szeretni is? Erzsi lehajtotta a fejét,és hallgatott. — Az élet nem dáridőzások sorozatából áll. A mulatós, borivó férjtől az Űr őrizzen meg, lányom. Az együttélésre komoly ember való, olyan, mint ez a puritán gondoíkozású, széplelkű fiatalember. Hidd el nekem. Erzsi még mindig hallgatott. De hogy is vallja be, hogy éppen az nem tetszett neki, hogy Madách úgy néz fel rá, mint az oltárképre. A hangja szinte reszket, ha beszél vele, tejvér arca lángokban ég, ha megérinti a kezét — de soha egy forró csók, egy lélegzetelállító, fullasztó ölelés, egy magáhozszorítás, mely fáj, csontját Toppantja — de jól esne neki, még ha durva volna is, de ősemberiesen férfias . . Ö Klára nénje, ez a légies, finom asszony ezt meg nem értené, hanem rémülve csapná össze simabőrű kezét s talán kolostorba csukatná, vagy hazaküldené az apjához, Biharba Nem, ezt nem árulhatja el senkinek, Inkább másra tereli a beszélgetés Irányát. — Klára néni, — kezdte s hangja ijedős lett, mint a kísértetektől rettegő gyermeknek. — Én a táblabíró édesanyjától nagyon félék — Mit beszélsz? Majthényi Annától félsz? Hiszen nem is ismered — De láttam! Egész közelről figyeltem fehér, szalagokkal díszített főkötős fejét, keskeny, összeszorított ajkát. Gyarmaton járt, annál a rőfösné! vásárolt, ahol én a bársonyruhára a csipkét válogattam... Ö nem látott engem, mert hogy nem is láthat meg magakörtil senkit, olyan kevélyen jár. Magasan, ó, nagyon magasan hordja a fejét ez á gőgös öregasszony. Én rettegek tőle. — Bohó: gyermek . .. özvegy Madáchiiét én régebbről ismerem. Árva lány volt, — rokonok nevelték. Talán az, hogy anya nélkül nőtt fel, tette zárkózottá, amit gőgnek, kevélységnek nézel. — Más is nőtt fel édesanya, szeretete nélkül, még sem néz ki ilyen szívtelennek, mint ez a vénasszony. — Szegyeid magad1 Erzsi, — vált keményre az alispánná hangja. — Hogy beszélsz így egy idős dámáról, aki ha az Ür is úgy akarja, második anyád tesz? — jaj, ne is említse, drága Klára néni ... Érzem, sohsem tudna ő engemet szeretni. Uralkodni, parancsolni szeret, azt beszélik róla... és én el is hiszem Hát a fiát erőszakkal nem ellányosítja? Ügy becézi: „Emi“, mikor pedig szép magyar neve van: Imrének keresztelte a pap — Már pedig megmondom néked, édes lányom nyíltan: minden este azon imádkozom, hogy Madách Imre feleségül vegyen, még ha Eminek is szólítja az anyja . . Ami pedig Madáchiiét illeti, csak azt SZ1ROTYÄK DEZSŐ rajzai mondhatom, hogy nagyon derék asszony. Özvegy létére tisztességben, úri műveltségben felnevelt öt gyermeket s rendben tart vagy hatezer hold földet Az meg, hogy szigorú? Hát épp azért van példás rend a kastélya tájékán. Kimondom kereken: rád is rádférne, hogy közelében éljél és kordába tartson ...Platthy Klára ennek a napnak az estéjén, mikor a közelgő éj már szürke palástját rádobta a vármegyeház ablaksoraira és elcsitultak a gyarmati utcák, elmondta a keresztlányával folytatott beszélgetést férjének. S ketten, a nagy csendben, méghányták-vetették egymás közt Erzsi sorsát. Abban megegyeztek azonnal mindketten, hogy szebb jövőjű, vagyonosabb udvarlója a kislánynak Madách Imrénél nincsen Baj az, hogy beteges, köhögős ember, aki olyan sovány, mintha csak hálni járna bele a lélek, deltát a tekintetes alispán úr is. legénykorában vájjon nem volt-e oingár? S lám, hogy nekigömbölyödött a házaséletben Férfiember lakodalom után testesedik nteg, — ettől aztán senki se tartson *-*- Nagyobb baj az, hogy Erzsi más formában imádja a-z istent, s ahogy én ismerem Majthényi Annát — aggodalmaskodott az alispánná,: — sohsem engedné meg, hogy az unokáit protestánsoknak neveljék. :• Lehet... De ilyen esetben a fiatalábtittak kötelessége az engedelmesség. Erzsi, azért megmaradhat kálvinistának, ha gyermekeit a katolikus egyház szertartása szerint is nevelik. Hiszen mi sem vesszük egy szín alatt az Úr testét magunkhoz, mégis megférünk békességben egymás mellett. Ügy-e, édes lelkem? — Az ám! Luther és Kálvin tanításai hasonlók egymáshoz, de félek, hogy keresztlányunk a vallása miatt sok súrlódásnak nézne majd elébe. — Asszonybeszéd- Ha a feleség jó és engedelmes, akkor a férjuram nem veszi zokon, ha olyan templomban is hallgatja vasárnaponként a prédikációt, melynek' tornyán kakas ügyel a felhők járására, nem kereszt... Látod, felölöm' te akár muzulmán is lehetnél, úgy is kedvelnélek. — Ezzel cuppanós csókot nyomott felesége halvány orcájára, aztán komolyra vált hangon folytatta: — Hanem á lányt jó1 lenné ráncba szedned, nehogy kieressze a keze közül ezt a Madách-gyereket. Mert ilyent még egyet nem'fog kapni, soha az életben... Te, Klára! Ha hallanád, hogy szónokol a megyegyűléseken ez a fiatalember. Még a „szent ősiséget“ is meg merte támadni. Sohsem hittem volna, hogy ebbe a hitvány testű, vézna kis emberbe ennyi bátorság szorul. Nem módónt, néha' a fiatalság heve túlkapásba hajtja, mikor például a népműveltsógről ír a Pesti Hírlapba, vagy a „copffal hadakozó bunkókr'áticus megyei életről“ és a botbiintetés barbárságáról beszél ... De amit ír, vagy mond, annak gyökere van, gyökere, amely az'igazságból táplálkozik . . Hej, mert meg is kellene már reformálni ezt a mi elavult mégyei rendszerünket, különben ellep bennünket a posvány . . Adja Isten, hogy az ilyen szabadszellemű fiataloknak sikerül; jön majd kiemelni szegény országunkat a kerékkötő kátyúból, mint ez a Madách Imre... Csak légy rajta, lelkem, hogy ne sokat bolondozzon a keresztlányod, mert férfiember ám hamar megunja az ilyen cicázást. Meg aztán — tette hozzá nagyot sóhajtva — arra is kel! gondolnunk, hogy szegény öcsém bizony nagy tehertől szabadulna meg, ha a lánya módos helyre jutna . .. Elhallgatott. A csibukjából, amelyből beszéd közben hosszúkat szippantott — kirazta a hamut, kezet csókolt feleségének, aztán elfújta az ágya mellé állított faggyúgyertya lángját s nemsokára mély álomba merült. Kellemes dolgokról álmondhatott, mert amint az alispánná a neszűrődő holdvilág fényénél láthatta, mosolygott álmában. Deltát hogyne mosolygott volna, mikor a szemére röppenő hintés szárnyú álom máris násznaggyá varázsolta az Erzsi lakodalmán, — akinek a baloldalán a nászvacsorán, az eötvösi elveket valló táblabíró tilt... 12. A hírmadárnak sebes szárnya van..{ Egy-kettőre átröpült a hegyek oldalát, átússza a gyors folyó medrét — útjában nem késlelteti nap heve, sem fergeteg járása: érkezése biztos. Lánt, a kezdődő szerelem híre is gyorsan szárnyalta át a szőke Ipoly völgyét s felverve a csöndes Sztregova nyugalmát, rárepült csörögve a Madáchkastélyra, melyen deáknyelvű írás adta az érkezők tudtára: itt már Mátyás király korában is a Madách-család volt e bástyaszerű épület gazdája ... A hírmadár csörgött és özvegy Madáchné eleinte mosolygott magában. „Emi hát újra szerelmes — jegyezte meg s a fia tűnő szerelmeire gondolt, melyek emlékét az íróasztal mélyén bűs-bo-12
