A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-08-16 / 33. szám
— Ha csak egy kicsit is szeretsz, Mari, pirost és tollat kért. Váltót állított Ki tíz hagy] egy félórát magamra. Álmodtam az pengöforintról s átnyújtotta Marinak, imént... A vén asszony azonban rögtön visszaadta. — Álmodott? — örvendezett Mari. — — Ne Izgassa fel magát a tekintetes Már megint álmodott? És miről? asszony, de a váltót nem fogadja el. Azt — Egy régi, régi házban jártam. mondta, hogy nem váltják be azt már se-Mari elgondolkozott. Az Álmoskönyvben hol, merthogy amit a kosztadó asszonynak a ház — hírt jelent. adtunk, azt sem váltotta be senki, a susz— Biztosan hírt fog Kapni a tekintetes terét sem a talpalásért. asszony. Adja Isten, hogy jó hírt. — Talán... Talán a napokban megjön — Talán a gyermekeim írnak, — mond- már a pénzem. ta Erzsi s meleg fény Iobbaat fáradt nézé- — Ha elküldték... De az a pénz nem sü szemébe. szokott ám megérkezni, amit postára sem — Hát bizony írhatnának a szülőany- adtak. juknak, — jegyezte meg rosszallóan az — Mari! — kiáltott rá Erzsi. — Hogy asszony. — Már talán egy éve is elmúlt, mersz így beszélni? Az én pénzem biztöhogy hírt kaptunk róluk. san megjön, — mondta hittel — s ha ké— írnak ők, Mari. Óh, hát hogyne ír-. sik, az sem a Madáchék hibája, úgy látszik, nának nekem ... A nagyanyjuk széjjel tépi nem adták el még a termést. a levelüket, hogy sose kapjam meg'... Mari elhallgatott. Mért is vitatkozzon, — Vén sárkány, — morogta Mari s széf- mikor a hangos szóból sohasem lett még morzsolt egy odatolakodott cseppet a bankó. szeme sarkából. Alig húzta be maga után az ajtót, Erzsi — A sárkánynak Is v»n szíve, Mari... felnyitotta nehézpillájú szemhéját és h'all-Csak neki nincsen. — Palsóhajtott, és gatődzni kezdett... Aztán, hogy nem halvisszadőlt a párnáira. lőtt mást, csak a vén cseléd távolodó lép— Ilyen hosszú ideig hír nélkül hagyni tót — leszállt az ágyról. Apró lábaira nem egy anyát, — csóválta a fejét az asszony, húzott papucsot, mezítláb ment végig a miközben tett-vett a szobában. — Rettene- gyalult padozaton az almárium elé, ott tes ez. Pénzt sem küldtek már hónapok lehajolt megszagolni az éjjel keblén viselt óta, pedig kellene. Igaz, — mondta most illatozó rózsát, aztán lábujjhegyre állva élénken — tegnap itt volt a szabó, amék felhúzta a falra akasztott, aranykeretű a rojtos mantillát varrta. Hogy tovább muzsikáló órát. A szerkezet halk, ezüstös már nem vár. Ma újra eljön, s ha nem hangon muzsikálni kezdett... Az óra játfizet a tekintetes asszony, elvisz valamit, szott s Erzsi szeméből hullattak a köny- A beste lelkének ez a muzsikáló jószág nyék. S mikor elhalkult a dal — felhúzta tetszett a legjobban! — s a falon függő a szerkezetet újra... Háromszor hallgatzenélőórára mutatott. ta végig az ismert dallamot: aztán visz-Erzsit mintha vipera csípte volna meg. szafekiidt az ágyába s a sztregovai óra Felült az ágyban, szeme lángot lövellt: bongása mellett elszenderedett... Kétszer — Az órát akarja?! — kiáltotta. — is kellett kopogni az ajtón, míg újból fel- Ä sztregovai órát merészelte? Mért nem ébredt. dobtad ki rögtön? — Ki az?! — kiáltott fel riaítan. — Ki — Nem lehetett azt. Még röhögött is, az és mit akar? mikor azt mondta, hogy joga van hozzá. — Én vagyok. Balázs. Bemehetek? — Joga? — Bújj beljebb! — mordult rá bosszú— Ügy mondta, lelkem, hogy joga van, san, mert a férfi engedélyt sem várva, mert nem fizetünk, csak Hitegetjük. Pedig máris a küszöbön állott. — Mit mászkálsz csak a rojtok a Kabáton három forintjába hajnalban, tudod, szeretek aludni, kerültek. — Erzsi, — Kezdte vontatva Fráter. — — Ha újra jön, fizesd ki a szemtelent. 'Azért jöttem, hogy komolyan beszéljek ve- Ráadásul meg dobj oda neki egy forintot led. borravalóul. — Prédikálni jöttél? Ahhoz kár volt Mari hümmögni Kezdett. Egy darabig fölkeltened, tudod, únom a papolást! — csak magában dohogott, aztán mégis csak s durcásan a másik oldalára fordult. A hirkibökte: felen mozdulattól azonban leszakadt az — A Hatost... tetszik tudni, amit teg-.^ ingválla s előtűnt a karja. A férfi szeme nap a vak koldusnak küldött a tekintetes * mohón tapadt az elővillanő fehérségre, asszony: már a magamébul adtam... a hangja rekedtté vált a belsejét elöntő Erzsi elhallgatott, aztán a mennyezetet forróságtól. nézte, mintha attól kért volna segítséget. — Erzsi! Hallgass meg! Nem úgy iöt- Mikor megszólalt, határozott hangon pa- tem, mint máskor, hanem mint a rokonod, — Mit? Mint az unokatestvérem? —. kacagott fel. — Hát csókot sem kell ad* nőin?... Ügy látszik, közös nagyapánkról álmodtál az éjjel s most furdalni kezd a lelkiismeret. — Komolyan beszélek ... Ügy, mint a rokonod. Ma reggel az ügyvéded járt nálam. Miattad jött. Az asszony meglepetten ült fel az ágy-* ban. — Ritoók járt nálad? — kérdezte s nagyi dióbarna szeme kerekre nyílt. — Na, ülj le már és beszélj. Mit állsz ott, mint egyj bálvány? Fráter szemével körüljárta a szobát, de ülőhelyre sehol sem talált. A dívány tele volt dobálva ruhával, a székek lábáról táj pasztalásból tudta, hogy rozogák, csak egy nagy karosszék állt a sarokban bizalomgerjesztőn. Felnyalábolta a rajta heverő csipkés fehérneműt s azt a díványra): dobva leült a karosszékbe, mely hangos reccsenéssel szólalt meg alatta. — Rukkolj már ki, no! Mit akart RitoőK tőled? Pénzt vitt, vagy pert? — Pénzt? —■ sóhajtott Fráter. —- Ki hoz* na nekem pénzt? Pedig, de rám férne.SV Pénzt nem hozott, tanácsot annál többet. Izé... Azt szeretné, ha rá tudnálak venni1-! hagyj fel az éjszakázással. — Azért volt nálad? — Azért... És hm ... Én is gondolkoz* tara rajta és tudod, így reggel tisztábban látja az ember a dolgokat, mint mámoros fejjel s rájöttem: igaza van az ügyvédnek!. Nem vagy teljesen egészséges, azonkívül! roppant sokat is költesz, adósság is szorongat .. . Hová fog ez vezetni? — Nem a te pénzedet költőm, — vál| dölyfösre az asszony hangja. — Fráter Er* zsi nem maradt még senkinek adósa. Meg aztán visszafizetek és az utolsó krajcárig mindent, tisztességgel. — De mikor, Erzsi? És miből? Madá* chék rendetlenül küldik a járandóságodat, te meg két hónappal előre elköltőd. Ha így folytatod, félek, hogy még gondnok* ság alá helyeznek. De meg hétszáz pengőforint kevés is egy évre, ilyen élet met* lett. — Tőled sohasem kértem. Ktobusiczkylól sem. — Tudom, Erzsi, tudom. Bolondul büszke vagy. Ez is nagy baj. — Akinek nem tetszik, ne járjon utánam! Fráter Kezdte kényelmetlenül érezni magát. Miért is adta szavát az ügyvédnek, hogy közbenjáró lesz. Még meg talál rá’ haragudni Erzsi. Zavartan folytatta. — Tudod, Ritoókka! meghánytuk-vetet* tűk a dolgot... — És mit sütöttetek ki? — kérdezte élesen Erzsi és különös fényben kezdett lo* bőgni a szeme. — Mi jónak látnánk ... — hirtelen tírzsire pillantott és elhallgatott. Aztán nyeli egyet, lehünyta a szemét s hirtelen kibök* te: — Jónak látnánk, ha kibékülnél a családoddal. — Mi? Meg vagytok őrülve? Azt akar* játok, hogy térdrehulljak az anyósom előtt s darabka kenyeret kunyoráljak ott* ahol hatezer hold illet meg engem? Megőrültél, Balázs, hogy ilyennel mersz elő* hozakodni, tisztára megbolondultál! Még hogy én megalázkodjak Majthényi Anna előtt, aki bennem csak a koldusivadékot látta, a lenézett, pogány kálvinistát. Fráter arcán kidagadtak az erek ... Hatezer hold ... Kastély!... Inasok .. Bolond ez az asszony, hogy mindent csak1 úgy eldobott magától. Meg is mondta: — Nem értelek, miért is futottál el az uradtól. Hiszen én úgy tudom, ő megbo-l csátott neked Hanzély miatt? . .. — Hallgass! (Folytatjuk); ts
