A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-08-16 / 33. szám
A tetováltak, mihelyst „felsőbb szférákba“ kerülnek, igyekeznek elrejteni húsba pingált rajzaikat — primitívségük, barbárságuk örök bélyegét. (Ismeretes, hogy a tetoválást semmiképpen sem lehet eltávolítani, legfeljebb plasztikai műtéttel — tie ez is nyomot hagy.) 'A lexikon ezt mondja a tetoválásról: „... A primitív népektől vették át a tengerészek és különféle országok lakosságának alacsony kultúrájú rétegei“. (Egy kis árnyalati különbséggel ugyanezt el lehetne mondani az arcfestésről és a dohányzásról is. Dehát er'től nem szól a lexikon.) így aztán a tetovált kétszeresen is meg van bélyegezve: tetoválásával és a lexikon ítéletével, amit bizonyosan okos emberek írtak. csony kultúrájú réteget, „felsőbb szférába“ vetődtem — laboratóriumba, s ekkor elhahároztam, hogy ha mód van rá, eltávolí-. tom a horgonyt. A laboratóriumnak, ahol dolgoztam, kapcsolata volt a kórházzal, s így a halottasházzal is. Nyomban eljutott hozzánk a hír, ha valami különleges halott — öngyilkos, agyonvert — hidegre került. Néhányon el is mentek megnézni — laboránsnők, orvosok — s egy ideig aztán volt miről beszélni. A sok halálhír, s a laboránsnők halálpletykái józanítottak ki: egyszeriben rádöbbentem, hogy az én akkori fő problémám — a tetoválás eltávolítása — annyira jelentéktelen a: lenni vagy nem lenni kérdéshez képest, hogy szóra sem érdemes... En már érettségizett félember voltam, amikor arra szántam magam, hogy jobb csuklómra horgonyt tetováltatok. Okom is volt rá; matróznak készültem, s a horgony — matrózjelvény. Egy tdő múlva aztán otthagytam ezt az ala-Es beletörődtem, hogy tetovált vagyok ... Törzsvendég vagyok a Grand-kávéházban. Mindig is bosszankodom kissé, ha betérek és megszokott helyemen ül valaki. A minap egy sötétbőrű, jeicetehajú, vékonybaj szú, meglehetősen csinos külsejű fia3twtg.o.tuf a SZŐ D Y VIKTOR talember ült a helyemen. Itt tanuló arab diáknak néztem. Megkérdeztem, hogy az asztalhoz ülhetek-e, s mikor bólintott, odaültem. (Ha nem a „helyemen“, legalább az „asztalomnál“. így szoktam.) Kezemet az asztalra raktam, bámészkodtam, s a horgony egyszer csak — mint rendszerint — kikandikált a kabátujjból. A fekete fiú egy idő múlva megszólalt:. — Látom, szép horgonyod van — és mosolygott. Ránéztem a horgonyrét — Formásabb is lehetne! — mondtam, s ezzel azt is tudtára adtam, hog nem takargatom a tetoválásomat, nem zavar engem, mert lám, még azt szeretném, ha formásabb, szebb vonalú lenne. Elém tárta kezefejét: — En meg akkor lennék a legboldogabb, ha ezt a tetoválást eltüntethetném. A nagy- és a mutatóujj tövénél középütt egy kis villámjelzés kacérkodott. A nagyfeszültséget jelölik ilyen nyílszerű rajzzal. Az ő esetében nyilván azt jelenti a jelzés, hogy — villámökle van. Másszóval: Vigyázz, nagy feszült ségi Avagy — ha verekedésre kerül sor — húzd el a csíkot, ha kedves az életed! Ö, ismerem én az effajta népség etnográfiáját, vagy ha úgy tetszik lélekrajzát... Magam is csavarogtam, csintalankodtam velük, meg is verekedtem egyikkel, másikkal... Jól tudom, hogy nem minden arany, ami fénylik; ebben az esetben nem minden villámjelzett ököl — valódi villámököl. Persze, most már nyilvánvaló volt, hogy nem arab diákkal van dolgom, hanem helybeli cigánnyal. Megkérdeztem, miért zavarja a tetoválás. Örömest beszélt: — Felismernek !... Járok egy nővel... bedumálom neki, hogy görög, spanyol vagy arab diák vagyok — ami éppen eszembe jut —. s mikor meglátja, hogy tetovált a kezem, érteszl —, akkor aztán nem hisz többé. Mert azok a diákok nem tetováltak! Értesz?! Egyszer egyik haverral bevágódtunk egy elsőosztályú mulatóhelyre, hogy mi volt ott... En arab diáknak adtam ki magam, szándékosan rosszul beszéltem a hazai nyelvet... Értesz! látszottuk a grandot, éppen fizetés után volt, egyre-másra rendeltük a bort, aztán a francia konyakot, százasokat gyűrtünk össze a tenyerünkben ... A vendégek feiszisszentek, mikor látták ... Értesz! Sajnálták a pénzt. Ügy beszéltünk, hogy a közeliek meghallják, hogy apámnak farmja van odahaza. Értesz! Aztán odacsaltunk egy csinos csajt az asztalhoz. Dörzsölt nőci lehetett, mert olyanokat kérdezett, hogy alig bírtam rá válaszolni, — pedig értek én a hantához ... Még azt is megkérdezte, hogy vane mifelénk neonreklamáció ... Aztán megállapította, hogy aránylag jól beszélem a nyelvüket. Meg is kaptam még az este! Egy egész hétig jártam hozzá ... Persze, a tetoválást mindig elrejtettem előle, gyakran volt rajtam bőrkesztyű, neki eszébe sem jutott, hogy takargatni valóm van, azt hitte, nálunk Arábiában az így szokás — mindig kesztyűben. Egyszer aztán mégis észrevette ezt a kis villámot. Nagyot nézett, s nem akarta elhinni, hogy egy farmer fia tetovált lehet. Tovább kutatott, most már nem ellenkeztem, s a mellemen felfedezte a nagy vitorláshajót. De én hallgattam. Másoktól tudta meg, hogy én nem vagyok arab diák, hanem — more. Szidni kezdett... hogy elcsavartam a fejét, hogy aljas, hazug fráter vagyok ... De én lehűtöttem ... Értesz! Azt mondtam: Mit hőbörögsz, mondd? Talán nem voltam jó neked így?! Hát így történt ... — S aztán mi lett a nővel? — kérdem. — Azóta sem láttam. Elszégyellte magát, és olajra lépett. — Még ülünk egy ideig, végigszívunk egy cigarettát, aztán feláll, kezet ad és megindul. Hosszan nézek utána, előbb szememmel, aztán gondolatban. ... Kétségkívül igaza van a lexikonnak! Nem éppen hízelgő számomra, hogy annak idején ezekkel vállaltam sorsközösséget ... De azért mégis csak hasznomra van ez a horgony! Itt-olt ráharap egy-egy vagány, elbeszélget velem, mint akt magafajtájára talál... En meg megírom, ha valami érdekeset mond, s aki akar, tanulhat belőle. OZSVALD ÁRPÁD Karambol Örült autós rohan az éjszakába, sárga mutatók görcsberándulnak a félelemtől, a Hold eltakarja sebhelyes arcát, csikorog a fék, minden hiába, konok homlokát a gép az akácfa kemény törzsébe vágja s az égnek veti négy kerekét. Benzin és vér .,. Dugattyú és szív utolsó lüktetése. Csend. Nem történt semmi különös. A hetvenedik Végán két csillag összeütközött — a földi műszerek nem is jelezték. *4
